Hírek

Zalaegerszeg címer

Jubileum – 50 éves a Napsugár óvoda

Fennállásának 50 éves évfordulóját ünnepli idén a Napsugár utcai Tagóvoda. A jubileum alkalmából találkozót szerveztek, ahova a társintézmények vezetőit is meghívták. Az elmúlt fél évszázad fotóiból és emlékeiből pedig retró kiállítást és egy rövidfilmet készítettek. Az eseményt az Eszterlánc Tehetségműhely növendékeinek műsora tette meghitté.

 

 

1975. november 7-én nyitotta meg kapuit ez a kertvárosi óvoda. A modern, hatalmas udvarral rendelkező létesítmény akkor 6 csoporttal indult. Szükségességét a fejlődő településrész és a növekvő gyereklétszám indokolta. A korábbi és a jelenlegi vezetők is befogadó és összetartó közösségükre a legbüszkébbek.

Az ünnepséget két egykori óvodás, Csenge és Áron előadása színesítette.

Az önkormányzat nevében Balaicz Zoltán polgármester mondott köszöntőt. Mint kiemelte, egy évforduló alkalmával nem az épületet, hanem az intézmény dolgozóit és az ott folyó magas színvonalú pedagógiai munkát ünnepeljük.

A jubileumi program pénteken folytatódik. Akkor a nyugdíjas óvodapedagógusokat látják vendégül egy közös múltidézésre.

V.D./V.S.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Könyvbemutató – Hiánypótló kötet a nagykanizsai tüzérekről

Bemutatták Molnár András Nagykanizsai tűzérek a Donnál című kötetét a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. A könyv a keleti hadszíntéren hősi halált halt, fogaságba esett, vagy eltűnt katonáknak állít emléket. Az 1943 januárjában vívott utóvédharcokban a végsőkig kitartottak, és csak parancsra, az utolsó honvéd alakulatok között hagyták el a magyar 2. hadsereg védőállásait.

A magyar királyi honvéd tüzéralakulatokról már korábban is jelentek meg tanulmányok és visszaemlékezések, de ez az első önálló mű, amely egy konkrét csapattest történetét dolgozza fel. A hiánypótló kiadványt Illésfalvi Péter hadtörténész ajánlotta az olvasók figyelmébe.

A könyv több, mint 150 fényképet tartalmaz. Az első fejezet a nagykanizsai tűzérosztály 1930-as években végzett békehelyőrségi szolgálatáról szól. A forrásokat, köztük a közgyűjtemények anyagát Molnár András – Szabó Péter hadtörténésszel közösen – 15 évvel ezelőtt kezdte kutatni.

A kötetben több, mint 30 család relikviái kaptak helyett; féltve őrzött levelek, fotók, naplók és visszaemlékezések. Az egykori katonák és tisztek leszármazottai közül többen a zalaegerszegi könyvbemutatón is részt vettek.

K.I./V.S.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Megújul a Rózsa-liget

Megkezdődött a Rózsa-liget felújítása. Első ütemben a keleti oldalon, a vasútvonallal párhuzamosan futó sétányt teszik rendbe. A költségeket a Kovács Károly Városépítő Program fedezi. A részletekről a helyszínen tájékoztatták az újságírókat.

A városrész történetét Balaicz Zoltán polgármester idézte fel. A Kosztolányi Dezső – korábbi nevén Erzsébet királyné – utcát az 1800-as évek végén adták át. Néhány évtizeddel később, 1935-ben Czobor Mátyás meghirdette a Göcseji Hét című rendezvénysorozatot.

A parkon átvezető, csaknem 230 méter hosszú járda elhasználódott és rossz állapotba került. Az északi részen a nehezen belátható ív miatt balesetveszélyessé vált. A járdaburkolatot elbontották, helyén korszerű pályaszerkezetet építenek.

Gyalogátkelőhely kialakítását a közlekedési hatóság a rosszul belátható kanyar miatt nem engedélyezte, így táblák, útburkolati jelek és korlátok gondoskodnak a biztonságról. A kivitelezés várhatóan novemberben befejeződik. A második ütem terve már elkészült. Előreláthatólag 2026-ra az egész liget megújul, rengeteg rózsával és rendezett zöldfelülettel.

K.I./Sz.L.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Megszépült az Ady utca

Több, mint nettó 80 millió forintból megújult az Ady Endre utca, a Petőfi és Kisfaludy utca között. A beruházás önkormányzati forrásból valósult meg, melynek részeként korszerűsítették a közművezetéket, újraaszfaltozták a szakaszt és egy gyalogátkelőhelyet alakítottak ki.

Az arányos városfejlesztés jegyében sorra újulnak meg a zalaegerszegi utak, járdák és parkolók. A döntéshozók ezeket a projekteket igyekeznek összehangolni a különböző alépítményeket érintő munkákkal. Emellett fontos feladat a zavartalan közlekedés megszervezése.

A közelmúltban több ütemben rekonstruálták az Ady utcát, a Petőfitől egészen a Kazinczy térig. 2022-ben az ivóvíz-, 2023-ban pedig a gázvezetékeket cserélték. Idén – a Zalavíz Zrt. kivitelezésében – a szennyvízcsatorna-hálózatot modernizálták.

A beruházásnak köszönhetően ezentúl – az Ady-Petőfi csomópontban – egy új átkelőhely segíti a gyalogosok közlekedését.

V.D./Sz.L.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Korszerűsítik a botfai közösségi házat

Zajlik a botfai közösségi ház belső korszerűsítése. Önkormányzati forrásból a teljes áramhálózatot felújítják, így a létesítmény hamarosan a mai kor követelményeinek megfelelően működhet tovább.

Az épület korábban a helyi általános iskolának adott otthont, majd a 2000-es években átalakították, s kibővítették. Azóta a településrész egyik emblematikus helyszíne lett. A helyi civil szervezetek próbáikat, a klubnapokat és nagyobb rendezvényeiket is itt tartják.

A beruházás közel 2 hónapja tart. A kivitelező a vezetékek cseréjével már végzett, hamarosan a helyreállítási munkák következnek.

Az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó programoknak már a megszépült közösségi ház lesz a helyszíne.

V.D./Sz.L.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Gyásznap – Az 1956-os forradalom áldozataira emlékeztek

Mécsesekkel emlékeztek az 1956-os forradalom áldozataira Zalaegerszegen, az Ady utcai ’56-os emlékműnél. A szovjet csapatok 69 évvel ezelőtt harckocsikkal vonultak Budapestre, s katonai túlerővel vérbe fojtották az október 23-án kitört szabadságharcot. November 4-ét a kormány 2013-ban nemzeti gyásznappá nyilvánította.

A történelmi eseményeket Stárics Roland, a Zala Megyei ’56-os Hagyományőrző Egyesület elnöke idézte fel. Mint fogalmazott, nemcsak a veszteségekre kell emlékezni, hanem azokra az eszmékre is, amelyeket a mártírok és bajtársaik örökül hagytak; a legnehezebb időkben is ki kell állni a nemzeti szabadságért. A Zrínyi Miklós Gimnázium növendékeinek előadásban Pósa Lajos „Magyar vagyok” című versének megzenésített változata hangzott el.

Káli Csaba történész-főlevéltáros beszédében kiemelte; bár a forradalom elbukott, a magyarok nem törődtek bele a helyzetbe. A megtorlás árnyékában az ellenállás új fejezete kezdődött.

1957 tavaszán a régi-új hatalom már elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy büntetőintézkedéseket hozzon. A börtönök és a fegyházak újra megteltek, sokakat halárra ítéltek.

A megye, a város és az intézmények, valamint a civil szervezetek vezetői, illetve magánszemélyek mécseseket gyújtottak a hősök tiszteletére.

K.I./Sz.L.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

A roma holokauszt zalai áldozataira emlékeztek

A roma holokauszt zalai áldozataira emlékeztek a vasútállomás épületénél. A résztvevők Farkas Ferenc domborművénél rótták le kegyeletüket a koncentrációs táborokba hurcoltak előtt. Tiszteletükre a város és a nemzetiségi közösségek tagjai közösen hajtottak fejet.

 

Az eseményen felidézték a helyi közösségek tragédiáját, és hangsúlyozták: az emlékezés nemcsak a múlt tiszteletéről, hanem arról is szól, hogy a fiatal generációk megértsék: hová vezethet a gyűlölet és a kirekesztés.

Nyolcvanegy évvel ezelőtt, november 3-án több százan indultak útnak a komáromi gyűjtőtáborba, majd Auschwitzba, akik közül legtöbben soha nem térhettek haza. Radnai Tamás családja érintett volt a tragédiában.

A város vezetői, a roma nemzetiségi önkormányzat és a zsidó hitközség képviselői közösen helyezték el koszorúikat, majd az áldozatok emlékére mécseseket gyújtottak. A megemlékezés a cigány himnusszal zárult.

Cz.M./E.K.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

650 méteren megújult a Sirály utca

Megújult a Sirály utca közel 650 méteres szakasza. A fejlesztés a Pipahegyi út csomópontjáig tart, ahol a kivitelező mart aszfalttal látta el a felületet. A beruházás részeként az alépítményeket is rendbetették.

A közelmúltban – a Kovács Károly Városéptő Program forrásaiból, valamint önkormányzati költségvetésből – járdákat, utakat és parkolókat korszerűsítettek. Gecse Péter alpolgármester szerint a központi területek mellett a Pipa- és Gévahegy infrastrukturális fejlesztésére is kiemelt figyelmet fordítanak.

A politikus hozzátette: a jövőben tovább folytatják az ehhez hasonló útfelújításokat. Ez azért is fontos, mert egyre többen költöznek ki az ilyen zártkerti területekre.

A tervek között még járdaépítések is szerepelnek. Ezeket a projekteket az önkormányzat idén szeretné elindítani a Báthory és a Kinizsi utcában.

V.D./G.Zs.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Új aljegyző Zalaegerszegen

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város aljegyzője, Dr. Sándor Erzsébet 2025. október 30-án nyugdíjba vonult.

2025. november 1-jétől Dr. Tóth-Gángó Gabriella tölti be a város aljegyzői tisztségét.

 

Dr. Tóth-Gángó Gabriella Zalaegerszegen, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1999-ben.
2005-ben jogász szakon végzett a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, 2011-ben megszerezte a jogi szakvizsgát.

Tanulmányai befejezése után a közigazgatásban kezdett dolgozni, Nagypáli–Kispáli Községek Körjegyzőségén, megbízott körjegyzőként.

2008-ban a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Műszaki Osztályán helyezkedett el jogi szakreferens munkakörben, majd 2011 szeptemberétől a Városüzemeltetési Osztály osztályvezető-helyettesi feladatait látta el.

2015. januárjától a Műszaki Osztály általános osztályvezető-helyetteseként dolgozott.

2025. november 1-jétől Zalaegerszeg Megyei Jogú Város aljegyzőjének nevezték ki.

Házas, egy fiúgyermek édesanyja.

Új parkolókat alakított ki az önkormányzat a Jákum utcában

13 új várakozóhelyet alakítottak ki a Jákum utcában. A 4. díjövezetbe tartozó parkoló november 1-től vehető igénybe. Jó hír, hogy a hétvégén – Mindenszentek, majd az azt követő vasárnap miatt – a zalaegerszegiek, és a városba érkezők ingyenesen használhatják majd.

A vármegyeszékhelyen az elmúlt évtizedekben jelentősen megnövekedett a gépjárművek száma. Míg 1998-ban 16 ezer, ma már 36 ezer autót használnak a zalaegerszegiek.

Ezen a területen korábban két régi önkormányzati épület állt. A bontást követően 555 négyzetméteren új, mészkőzuzalékos parkolókat hoztak létre, ami a piacra érkezőknek és az ott dolgozóknak is nagy segítséget jelent.

A képviselőtestület legutóbbi ülésén módosította a parkolókról szóló rendeletet. A változás január 1-jén lép életbe. E szerint 2026-tól már csak két díjövezet lesz, melyekben kedvezőbb áron, és egységes időkeretben, reggel 8 és este 18 óra között kell majd jegyet váltani.

V.D./B.P.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.