A varázstopánka (mese)
Hajdanán, amikor még nem is élt az ősapám, élt egy király a feleségével és három szép leányával. Boldogságban éltek a hatalmas várukban. Egy szép napon, amikor a legkisebb királylány éppen az aranylabdájával játszot,t egy csodálatos selyemtopánkát talált, ami oly gyönyörűséges volt, hogy rögtön felkapta és az apjához rohant vele.
Balaicz Zoltánt nagy fölénnyel választották meg polgármesternek (Videó)
Balaicz Zoltán, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje nagy fölénnyel nyerte a vasárnapi választást. Az egyéni képviselői kerületekben is a kormánypárti jelöltek győztek, az ellenzéknek öt kompenzációs mandátum jut.
Művészeti műhelyt avattak az Izsák Imre Általános Iskolában (Videó)
Felavatták az Izsák Imre Általános Iskola Művészeti Műhelyét, amely az Amerikában élő, zalaegerszegi származású Gábriel József festőművész nevét viseli. Az intézmény emeletén pedig az alkotó mintegy 50 munkája látható egészen a hét végéig.
A rejtőzködő művész
„Rejtőzködő művész” – ezzel a kifejezéssel jellemezték többször is iskolánk rajz szakos művésztanárát, Karner Lászlót. Mindez egy pénteki napon, szeptember 19-én hangzott el. A Városi Hangverseny és Kiállítóteremben ezen a napsütéses délutánon adtak egymásnak randevút a festészet szerelmesei, családtagok, barátok, kollégák, tanítványok, érdeklődők.
A felrázott képzelőerő
Iskolánkban sok tanuló fantáziáját mozgatja meg a fotózás és az újságírás rejtelmeinek kutatása. Nem véletlen ez, hiszen kiváló tanáraink segítenek bennünket mindkét területen. Elég említenem Gedeon Tamás tanár úr megszállott fotó- és videó szeretetét, amivel sokunkat „megfertőzött”, vagy Konrád Bea néni újságírói körét, melynek magam is tagja vagyok.
„Hős volt mindegyike…”
Iskolánkban október 6-án megemlékezésre került sor az aradi vértanúk tiszteletére.
Triesztben jártunk
Szeptember 4-én a Zala Volán és a ZTE serdülő csapata trieszti tornán vett részt. Csütörtök reggel indultunk a ZTE-s fiúkkal együtt. Sokat nevettünk és beszélgettünk, észre se vettük, hogy milyen hamar elment az az öt óra. Mikor odaértünk, megnéztük a környéket, sok szép helyet láthattunk.
Obervellachban jártunk
Májusban Ausztriában voltunk egy Öko-Nyelvi táborban, Erdei iskolában, amit németesek és angolosok számára szerveztek. Izgatottan vártuk az indulást, mert így egy kis kikapcsolódást tarthattunk a sok tanulás közepette. Egész úton nevettünk, beszélgettünk, észre sem vettük, hogy elment az idő.
Közbiztonsági nap az iskolában
Szeptember elején polgárőrök és rendőrök jártak az iskolánkban. A szakemberek azért látogattak el hozzánk, hogy felhívják figyelmünket az iskolakezdés veszélyeire. Először az évnyitón találkoztunk velük, aztán, egy hét múlva újra eljöttek hozzánk.
Körkérdés
Az iskolánkban ismét három első osztály kezdte meg a tanulmányait. A kicsik nagyon aranyosak, és amikor megkérdeztük őket, hogy mi a véleményük a suliról, bátran feleltek nekünk. Három kérdést tettünk fel, itt olvashatjátok azokat és a válaszaikat.

