Zalaegerszegen az Országzászlónál tartottak megemlékezést
Megemlékeztek Zalaegerszegen is a trianoni békediktátum aláírásának 105. évfordulójáról, egyben a Nemzeti Összetartozás Napjáról. A rendezvénynek idén is a Bajcsy-Zsilinszky tér adott helyet, ahol 2020-ban Országzászlót állítottak.
A tiszteletadás az Országzászló félárbócra eresztésével kezdődött, majd Gubinecz Ákos, Junior Príma-díjas népdalénekes adott műsort.
A 105 évvel ezelőtti történéseket Bali Zoltán idézte fel.
Az alpolgármester beszédében kiemelte Magyarország elveszítette földjeinek és lakosságának mintegy kétharmadát, ennek megfelelően 320 ezer négyzetkilométer területű, húszmilliós középhatalomból 90 ezer négyzetkilométeres, 7,1 millió lakost számláló kisállammá vált. Kitért arra is, hogy a jól ismert számveszteségek mellett gazdasági szempontból is kivéreztetésre ítélték hazánkat.
A megemlékezés Zalaegerszegen koszorúzással zárult.
F.M./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Egészségnap – Ingyenes szűrővizsgálatok egy egészségesebb jövőért
Megkezdődött a Viva Plazma Ingyenes szűrővizsgálatok egy egészségesebb jövőért című kampánysorozata a Dísz téren. A kezdeményezés a 12 pontból álló Egészséges Zalaegerszeg Programot segíti.
A helyszínen vérnyomás- és vércukorszint-méréseket végeztek, amelyeken Balaicz Zoltán is részt vett. A polgármester szerint az egészségtudatos életmód kialakítását számos intézmény és szervezet támogatja.
A Viva Plazma az elsők között csatlakozott a város egészségfejlesztési stratégiájához. Eszerint együttműködési megállapodást kötöttek az önkormányzattal, és 2029-ig tartó közös programot indítottak.
Az intézmény csapata kiemelt feladatának tartja az egészségmegőrzést. Ennek jegyében a plazmaadás jelentőségére is felhívták a figyelmet.
A következő hetekben többek között a szakképzési centrumokat, a rendőrséget és a polgármesteri hivatalt is felkeresik, hogy ingyenes vizsgálatokat végezzenek. Augusztus 19-én pedig ismét a belvárosban várják az érdeklődőket.
K.I./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Mozgás Éjszakája – Zalaegerszeg is csatlakozott az országos programsorozathoz
A zalai vármegyeszékhely is csatlakozott a Mozgás Éjszakája című országos rendezvénysorozathoz, amit július 13-án, pénteken rendeznek.
A jelentkezők 2 helyszínen, az Alsóerdei Sport- és Élményparkban, valamint a Sportutcai Fitneszben 25 sportág közül választhatnak. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be.
A nemzet sportvárosaként számon tartott Zalaegerszegen kiemelt jelentősége van a rendszeres testmozgásnak és az egészségtudatos életmódnak. A városban 45 sportágban több mint 80 szervezet működik, az igazolt sportolók száma pedig meghaladja a 9 ezret.
Az eseményt országszerte csaknem 60 településen rendezik. A városoknak tízféle mozgásformát kell biztosítaniuk, Zalaegerszeg azonban a kötelező 10 helyett huszonötöt vállalt.
Az Alsóerdei Élményparkban 18 órától várják a mozogni vágyókat. Az esti program részeként innen indulnak a kerékpáros és a gyalogos túrák. A részvevők többek között jógafoglalkozásokon is részt vehetnek.
A szervezők prevenciós szűrésekkel és egészségügyi tanácsadással is készülnek. A programokon való részvétel mindkét helyszínen díjmentes. A választható lehetőségekről további információk a közösségi oldalakon, valamint a mozgasejszakaja.hu weboldalon találhatók.
K.I./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Díjazták a kiválóságokat
Zala vármegye legjobb tanulóit díjazták a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A Zalaegerszegi Pedagógiai Oktatási Központ hagyományos ünnepségén idén is azokat a diákokat méltatták, akik kimagasló teljesítményt nyújtottak a régiós tanulmányi versenyeken. A rendezvényen ezúttal 153 fiatal vehetett át elismerést.
A dobogós helyezést elérőket a vármegye és a város elöljárói köszöntötték. Ezt követően Tóth Ferenc, az Oktatási Hivatal főosztályvezetője beszédében hangsúlyozta: céljuk, hogy az itt elismert diákok minden zalai iskolás számára követendő példaként szolgáljanak.
A tanév folyamán az általános és középiskolás diákok csaknem minden tantárgyban megmérettették magukat. Csalló Dominik Csanád, az Öveges József Általános Iskola tanulója német nyelvből bizonyította felkészültségét.
A 13 vármegyei és regionális fordulón mintegy 2900 diák mérte össze tudását. A gálán nemcsak a versenyek győzteseit jutalmazták, hanem a kiemelkedő teljesítményt nyújtó résztvevőknek arany-, ezüst- és bronzokleveleket is kiosztottak. Az ünnepélyes díjátadón több, mint 120 elismerést adtak át.
K.A./E.K.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Díjátadóval zárult a kosárlabdaszezon, elismerték a legjobbakat
Átadták a szezon legjobbjainak járó elismeréseket a Zala Vármegyei Kosárlabda Szövetség hagyományos díjkiosztóján. Az eseménynek idén is az Arany Bárány Hotel adott otthont.
A szövetség elnöke Szücs József hangsúlyozta: fontos, hogy ilyen módon támogassák a régió fiatal sportolóit, ezzel is erősítve elhivatottságukat és kitartásukat a pályán.
A 34. alkalommal rendezett ünnepségen Balaicz Zoltán polgármester kiemelte: Zalaegerszeg számára a sport nem csupán szabadidős tevékenység, hanem közösségformáló erő is. Ezt a vármegyeszékhely sportolóinak elkötelezett munkája is mindennap bizonyítja.
Az eseményen több kategóriában adtak át díjakat. Az év legjobb női felnőtt játékosa címet ezúttal Jurkó Noémi érdemelte ki, aki a sportágat 9 éves kora óta űzi. Jelenleg a ZTE NKK csapatát erősíti.
Az ünnepségen átadták a Szidónia-díjat is, amelyet 2016 óta minden évben Szalai Szidónia emlékére ítélnek oda egy arra érdemes utánpótlás-játékosnak. Idén Gerencsér Botond vehette át az elismerést.
K.A./E.K.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Pedagógusnapon köszöntötték a kiváló szakembereket
Pedagógusnap alkalmából köszöntötték idén is a városban dolgozó kiváló szakembereket. Az ünnepségen tizenhárman vehettek át elismerést a köznevelésben végzett áldozatos és példamutató munkájukért.
A Korona szalonban rendezett eseményen a Landorhegyi óvoda Süni csoportja adott vidám műsort.
Az önkormányzat 2013 óta már csak a bölcsődék és az óvodák fenntartója. Ennek ellenére kiemelt figyelmet fordítanak az általános és a középiskolákra, így az ott dolgozókra is.
A rendezvényen kitüntették Dömötör Mónika gyógypedagógust, aki tanított az egykori Békeligeti-iskolában, részt vette a Mandulavirág Fogyatékkal Élők Református Gondozóházának megalapításában, most pedig a Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szakértői bizottságának munkaközösségét vezeti.
Elismerték továbbá Bodrogi Rita munkáját, aki 2022-től a zalaegerszegi óvodák óvodapszichológusaként dolgozik.
Rajtuk kívül óvónők, pedagógiai asszisztensek, tanítók és tanárok szakmai tevékenységét is méltatták. Az ünnepség kötetlen beszélgetéssel zárult.
V.D./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
EgerszegFeszt – Több mint száz produkcióval készülnek
A Zala Táncegyüttes fellépésével kezdődik június 13-án az EgerszegFeszt rendezvénysorozat. A szervezők több, mint száz produkcióval várják a látogatókat; lesz kéklámpás felvonulás, gyermekműsorok, továbbá könnyű- és népzenei koncertek váltják egymást. A részletekről a városházán tájékoztatták az újságírókat.
A zalai vármegyeszékhely programkavalkáddal készül a nyárra. Június első hetében a gasztronómia kerül középpontba; a vendégek válaszhatnak a különleges fogások és ízletes tájjellegű ételek közül.
A rendezvénysorozat évről évre új elemekkel gazdagodik. A Kereskedelmi és Iparkamara idén a Belvárosi Korzó című kezdeményezéssel csatlakozik: közel 20 üzlet három napon át hosszabbított nyitvatartással, fesztiválkedvezményekkel és divatbemutatóval teszi még élménydúsabbá a vásárlást.
A Civil Udvarban interaktív játékokkal és ajándékokkal fogadják a családokat. A Göcseji Tudásközpontban kézműves napot és verbunkversenyt, a Dísz téren pedig fúvószenekari találkozót rendeznek.
A Széchenyi téren felállított nagyszínpadon a „Meseautó” című musicalt láthatja a közönség. Esténként helyi együttesek és ismert előadók, köztük Korda György és Balázs Klári lépnek színpadra. Érdemes fellapozni a műsorfüzetet, mert a mosolygós fesztivál minden korosztály számára tartogat szórakozási lehetőségeket.
K.I./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Egészséges Zalaegerszeg Program: hatalmas volt az érdeklődés a gerinctorna iránt
Megtelt szombaton az Apáczai Csere János Művelődési Központ tornacsarnoka, ahol a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központjának szakemberei tartottak gerinctornát. A rendezvény az Egészséges Zalaegerszeg Program része volt.
Az ingyenes esemény sokakat megmozgatott. Mintegy 150-en regisztráltak a délelőttre.
Fiatalok és idősek együtt mozogtak. A tornára olyan is eljött, aki meglévő ismereteit kívánta bővíteni.
A gyakorlatokat úgy állították össze, hogy mindenki megtapasztalhassa a számára legmegfelelőbbet.
A résztvevők a gyakorlatok helyes kivitelezéséhez ugyancsak segítséget kaptak. A központ a jövőben számos hasonló eseménnyel készül. A gerinctorna-sorozatot folytatják, emellett a szakemberek már a fizioterápia világnapi programot szervezik.
M.O./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
„Zalaegerszeg és a biciklizés” – Eredményhirdetés és díjkiosztás a Városházán
„Zalaegerszeg és a biciklizés” címmel hirdetett rajzpályázatot a város önkormányzata. Felhívásukra az általános iskolákból 173 alkotás érkezett. A legjobbaknak járó díjakat a városházán adták át.
Az eredményhirdetésen Bali Zoltán alpolgármester megköszönte a diákok munkáit. Mint kiemelte, a program szorosan kapcsolódik a Zalaegerszeg és Teskánd között épülő kerékpárúthoz. A rajzok és -festmények jól tükrözik, hogy miként látják a gyermekek a város jövőjét és a kerékpározás szerepét a mindennapokban. A pályaműveket szakmai zsűri értékelte.
A rajzok tanúsága szerint a fiatalok szívesen fedezik fel kétkeréken a város természetes és épített környezetét. Leona személyes élményei alapján választott helyszínt. Dénes a zalai vármegyeszékhely nevezetességeit, az Azáleás-völgyet, a bazitai Tv-tornyot, a nagytemplomot és a zsinagógát jelenítette meg.
A dobogósokat, illetve a különdíjasokat 2 kategóriában oklevéllel és értékes ajándékokkal jutalmazták.
A legjobb pályaművekből nyár elején a zalaegerszegi városháza földszintjén nyílik kiállítás.
K.I./B.P.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Adománygyűjtést indított a Zrínyi-gimnázium alapítványa
Adománygyűjtést indított a Zrínyi Miklós Gimnáziumért Alapítvány az intézmény bejárati kapujának felújítására. A beruházás mintegy 2 millió forintba kerül. A kivitelezési munkálatok a nyári szünetben kezdődnek.
Az elmúlt években jelentős változásokon ment keresztül a gimnázium épülete és környezete. A fejlesztéssorozat következő állomása a lépcső és a bejárati ajtó. Előbbit a tankerületi központ forrásaiból, utóbbit közadakozásból szeretnék megvalósítani.
Cégek és magánszemélyek felajánlásait egyaránt köszönettel fogadják a következő bankszámlaszámra: 11749008-20149334
Amennyiben az adományok meghaladják a felújításhoz szükséges költségeket, a fennmaradó összeget a tehetséggondozás támogatására fordítják majd.
V.D./ Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.





















































































































































































































































































































































