Zalaegerszeg

Hírek

Zalaegerszeg címer

Állatok a természetben

Fekete István Vuk c. művében egy kis róka életét mutatja be. Vuk egy eleven kölyök, aki mindig elcsavarog. Már korán szeretne vadászni, de apja folyamatosan azt mondja neki, hogy még kicsi. Egyik ilyen vadászakciója után hazaérve szembesül vele, hogy családját elpusztította a Simabőrű.

(tovább…)

Éjfélkor Párizsban

Ez a nagyszerű film Párizsban játszódik, és a méltán híres, nagy rendező rendezte, aki nem más, mint Woody Allen. A film egy párról szól (Gilről és Inezről), akik Párizsba utaznak üzleti ügyek miatt, közben már az esküvőjüket tervezik.

(tovább…)

Birkózás

2007-ben kezdtem a Petőfi Sándor Általános Iskolában tanulmányaimat a sporttagozatos osztályban. Mivel minden gyereknek valami külön sportot is kellett választani, én a birkózás mellett döntöttem, mivel a papám is birkózó volt. Félve mentem az első edzésemre az Ifjúsági Sport Centrumba. Gerencsér Zoltán lett az edzőm. Kedves, de szigorú volt hozzánk. Voltak nagyok köztünk, 13-17 évesek, persze én a 7 évemmel a kicsik közé kerültem.

(tovább…)

Gyalogos zarándoklat Csehimindszentre

Mindszenty bíboros születésének évfordulója alkalmából idén harmadik alkalommal került sor a zarándoklatra, Csehimindszentre.

(tovább…)

Interjú marie-therese nővérrel

Marie-Therese nővérrel készítettünk interjút, aki a Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórendet képviseli iskolánkban.

(tovább…)

A biológiai sokféleség megjelenése Fekete István Vuk c. művében

A biológiai sokféleség egy tág fogalom, amely magába foglalja a Földön élő élőlények változatosságát, átalakulását, fejlődését és genetikai változását. Fekete István műveiben – ahogyan a Vukban is – az élőlények változatosságával és életével ismerkedhetünk meg.

(tovább…)

A Száva-menti házikó lakói

A Száva folyó mentén volt egy házikó. Már rég nem lakták, ablakait pókháló borította, udvarát a gaz benőtte. A táj gyönyörű volt, a folyó csobogása nyugtató. A tulajdonosa évek óta árulta. A kuckó mégsem kellett senkinek.

(tovább…)

A DÖK- napon

Az alsós osztályok is részt vehettek ezen a különleges programon, aminek felsős részéről nyolcadikos társunk írt. A nap úgy zajlott, hogy az első három órát megtartottuk, de a többit nem. Helyette a tanító nénik, bácsik szerveztek nekünk különféle programokat.

(tovább…)

A diákönkormányzat ünnepe

A tanév utolsó diákönkormányzati eseménye igazán nagyszabásúra sikerült. Ezúttal nem hívtunk vendéget, mint korábban. A szervezők úgy döntöttek: megmozgatják az egész iskolát!

(tovább…)

„Az anyák halhatatlanok…”

Melegség járja át a szívemet, ha az Anyukámra gondolok. Haja félhosszú, ragyogó szőke, szeme kékeszöld. Igaz, hogy 39 éves, de az én szememben sokkal fiatalabb. Olyan, akár egy tündérkirálynő! Arca kedves és mosolygós, szeme úgy csillog, mint égen a csillagok.

(tovább…)