Önálló alapítvány irányítja a jövőben a járműipari fejlesztéseket Zalaegerszegen
Kedden kerül az Országgyűlés elé az a törvénymódosítás, miszerint egy új, önálló közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány jön létre a zalaegerszegi járműipari innovációs ökoszisztéma további fejlesztésére. Mindezt Palkovics László, mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos és Balaicz Zoltán polgármester jelentette be.
A Zalaegerszegi Járműipari Tesztpályát megvalósító társaság eddig a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában volt, ahonnan a vagyonelemek és a kapcsolódó közfeladatok is kiválnak. Ennek következtében ZalaZone Alapítvány néven új szervezet létesül, melyben az állam csatlakozó alapítóként vesz részt. A változástól függetlenebb és egyszerűbb működést, valamint új innovációs lehetőségeket remél a város.
A sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán emlékeztetett: 2016-tól mostanáig 1000 új munkahely jött létre a tesztpálya meglétének köszönhetően az északi ipari park térségében. Az itt letelepült vállalkozásoktól befolyó iparűzési adóbevétel meghaladja a többszázmillió forintot.
Nemzeti érdek, hogy a globálisan átrendeződő járműipari környezetben Magyarország kiemelkedő szerepet vállaljon az innovációkban. Fontos, hogy ez a terület a mesterséges intelligencián alapuló fejlesztésekben is meghatározó tényező legyen – emelte ki Palkovics László. Ennek érdekében a kormány ma társadalmi vitára bocsátja, kedden pedig benyújtja a Parlamentnek a ZalaZone jövőjét meghatározó törvénymódosító csomagját.
Időközben elkészült a tesztpálya új eleme. A 250 kilométer/órás sebességű tesztekre alkalmas oválpályát szerdán avatják fel.
F.M./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Másodszor is célba érünk – több mint ezren futottak a koraszülöttekért
Kilencedik alkalommal rendeztek futást a koraszülöttekért Zalában. A Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány programjára ezúttal rekordszámú nevezés érkezett. Közel 1100-an álltak rajthoz, hogy egyénileg, vagy csapatban teljesítsék a 66 kilométeres távot.
A futók a zalaegerszegi járműipari tesztpálya előtti téren gyülekeztek, ahol közös bemelegítéssel kezdődött a nap.
A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház ezúttal 2 csapattal érkezett Zalaegerszegre.
A miskolci gyermekegészségügyi központból orvosok és ápolók közösen álltak rajthoz.
A Zalaegerszegi Utánpótlás Sport Club U14-es csapatát edzőjük nevezte be a futásra. A gyerekekhez szülők is csatlakoztak.
A futók a koraszülött mentőautó vezetésével indultak útnak. A 66 kilométeres távon olyan nevezetességeket is érintettek, mint a Göcseji Falumúzeum. Váltani 9 helyszínen nyílt lehetőségük.
A Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány mentőautója mintegy 1500 kilométert tesz meg havi szinten. Zala mellett Vas és Somogy vármegyéből szállítanak csecsemőket a zalaegerszegi kórházba, ahol a lehető legjobb ellátásban részesülnek.
F.M./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Jubiláltak – 15 éves az Andráshidai Borbarát Kör és a Gazd’asszony Klub
Tizenöt esztendővel ezelőtt alakult Andráshidán a Borbarát Kör és a Gazd’asszony Klub, amit a jubileumi évben együtt ünnepeltek. A rendezvényt helyi hagyományőrzők műsora, valamint Mihály Péter színművész verses-dalos előadása színesítette.
A városrész ajándékát Domján István önkormányzati képviselő nyújtotta át. A jelenlévőket Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere köszöntötte. Mint hangsúlyozták, a civil szervezetek meghatározó szerepet töltenek be a város életében.
A városvezető kitüntető oklevelet adományozott a borbarát körnek. Az egyesületet 2009-ben harmincan alapították, azóta sikerült megduplázni a létszámot. Feladatuknak tartják a szőlőművelést, a borászatot, és a gyümölcstermesztést, valamint a minőségi borkultúra népszerűsítését.
A közgyűlés ugyancsak elismerő oklevéllel jutalmazta a Gazd’asszony Klub sokszínű, értékteremtő munkáját. Mindezzel hozzájárulnak a helyi hagyományok ápolásához, a kulturális élet gazdagításához és az egészségtudatos szemlélet terjesztéséhez.
A borbarátok és a gazdasszonyok tevékenysége példaértékű: szervesen illeszkedik az Egészséges Zalaegerszeg Program célkitűzéseihez, melyek között kiemelt helyen szerepel a közösségi élet támogatása és erősítése.
K.I./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Emléksziklát avattak Ságodban Deák Ferenc tiszteletére
Megemlékeztek Ságodban Deák Ferenc 182 évvel ezelőtti látogatásáról, akit 1843. május 23-án fogadtak az akkor még önálló faluban. Ezt felidézve, tavaly indult el a Deák-májusünnep a városrészben. Ezúttal kulturális programokkal, ismeretterjesztő előadásokkal és emlékszikla avatással tisztelegtek a haza bölcse előtt.
Az elöljárók elismerően szóltak a helyi szervezetekről, és azoknak a hagyományápolásban végzett kiemelkedő munkájáról. Balaicz Zoltán a korabeli eseményeket is felidézte.
Azért választották a kis sziklát, mert – a történeti források szerint – Deák Ferenc is egy ilyenre állt fel, amikor a ságodi búcsún az emberekhez beszélt. A Deák-kő avatását a Gyöngyvirág Nyugdíjas Egyesület kezdeményezte, amit a településrészi önkormányzat is támogatott.
A kő Lebár György udvarából származik. A helyiek talpazatot készítettek hozzá, és márványtáblát is rendeltek. Az avatás után az esemény kulturális programokkal folytatódott.
M.O./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
„Együtt 50 éve” – Megerősítették fogadalmukat a házaspárok
Tizenhárom zalaegerszegi házaspár kereste fel a város dísztermét, hogy megerősítse félévszázaddal ezelőtt tett fogadalmát. A jubilálók ünnepélyes keretek között ismét igent mondtak a közös életre. Az „Együtt 50 éve” című programot kilencedik éve rendezik meg a zalai vármegyeszékhelyen.
A szépkorúakat Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere köszöntötte. Mint elmondta, a kezdeményezés 2017 óta egyre népszerűbb: évről évre többen élnek a lehetőséggel, hogy méltó módon ünnepeljenek.
Az aranylakodalomra a házaspárokat családtagjaik is elkísérték. A Vidovics család 2 gyermeket nevelt fel, és már 5 unokával is büszkélkedhet. Azt is elárulták, szerintük mi a tartós kapcsolat titka.
Az 50. évfordulón dallal köszöntötték a feleségeket és a férjeket, akik a házasságlevél aláírásával hitelesítették esküjüket.
K.I./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Könyvtári kihívás – Zalaegerszegre érkezett az országjáró körút
370 bibliotéka, köztük 14 Zala vármegyei nyújtott be pályázatot a Kulturális és Innovációs Minisztérium által meghirdetett Könyvtári Kihívás programra. A kezdeményezés célja, hogy felerősítse azokat a kedvező folyamatokat, melyek országszerte elindultak az olvasás és a könyvtárak népszerűsítéséért. A pályázat országjáró körútja pénteken a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba érkezett.
A vendégeket Tóth Renáta igazgató köszöntötte, aki beszédében az intézményben megvalósított újdonságokra és változatos programokra hívta fel a figyelmet. Kiemelte ezek sorából a magkönyvtári szolgáltatásukat és kreatív alkotóműhelyeiket, melyek hozzájárulnak a könyvtár népszerűsítéséhez.
Rózsa Dávid, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója a 2024-es év statisztikai adatait ismertette. Mint mondta, ezek alapján az látszik, hogy a könyvtárhasználat visszatért mostanra a pandémia előtti szintre.
Bali Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere ugyancsak kedvező hírekkel érkezett. Bejelentette, hogy nyáron több fejlesztés kezdődik a Deák téri épületben.
A Könyvtári Kihívás május 31-én zárul. Ezt követően derül ki, hogy melyik bibliotékák voltak a legeredményesebbek a látogatók, a kölcsönzők, és az olvasók számának növelésében.
F.M./B.P.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Innovatív terápiás módszerek a fogyatékossággal élőkért – Esélyegyenlőségi Nap Zalaegerszegen
Második alkalommal rendezett Esélyegyenlőségi Napot a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltsége. Az esemény fókuszában idén a fogyatékossággal élők mindennapjaiban alkalmazható innovatív, terápiás módszerek álltak.
A programnak az Apáczai Csere János Művelődési Központ adott otthont, ahol a szakmai konferenciát tartották. Előadások hangzottak el többek között az állatasszisztált foglalkozások és az ergoterápia lehetőségeiről.
A kutyákkal végzett közös munka jótékony hatásait a Zalai Kutyabarátok Egyesületének terápiás csoportja szemléltette.
A program célja, hogy a társadalmat érzékenyítse. Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy az integráció az oktatás, a munka és a közösségi élet különböző területein gördülékeny legyen.
Délután csörgőlabda-bajnokságot tartottak, ahol fogyatékossággal élő és ép versenyzőkből álló vegyes csapatok mérhették össze tudásukat. Emellett az SZGYF fejlesztő foglalkoztatásaiban készült kézműves termékekből termékbemutatót és vásárt rendeztek.
N.J./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Aláírták az együttműködési megállapodást – Egészséges Zalaegerszeg Program
Aláírta az együttműködési megállapodást Zalaegerszeg önkormányzata és a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház. Az Egészséges Zalaegerszeg Program célja, hogy a város minden lakosa segítséget kapjon egészségének megőrzéséhez, illetve a betegségek megelőzéshez.
A sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester emlékeztetett: a kezdeményezés a 2024-2029-es önkormányzati ciklus egyik kiemelt célkitűzése. Ennek megvalósításában kiemelt szerepe van a vármegyeszékhelyi kórháznak.
Az együttműködés nem újkeletű – az elmúlt években ugyanis sok közös program bizonyította a két intézmény szoros összefogását és ennek eredményességét. A városvezetés kiemelt szakmai partnereként az egészségügyi létesítmény, illetve annak Egészségfejlesztési Irodája színes előadásokkal, szabadidős programokkal, illetve szűrővizsgálati lehetőségekkel készül.
A kezdeményezés következő állomásán, május 20-án a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben több mint 350 középiskolás diáknak tartanak ingyenes prevenciós előadást, melyben a dohányzás káros hatásaira hívják fel a figyelmet.
K.A./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Infrastrukturális fejlesztés a Mező utcában
Teljes hosszában megújult a csapadékvíz-elvezetés a Mező utca 2-12/F. szám közötti szakaszon. A beavatkozásra azért volt szükség, mert az árkok iszaposak lettek, s a bejárók alatti átereszek is elöregedtek. A részletekről Bali Zoltán alpolgármester és Herkliné Ebedli Gyöngyi önkormányzati képviselő a helyszínen tájékoztattak.
Az elmúlt években egyre több bejelentés érkezett az önkormányzathoz a hiányosságok miatt. Mivel ezen a környéken több új lakóház is épült, az infrastruktúra bővítése szükségszerűvé vált.
Ennek megfelelően nyáron, 547 méter gerincvezeték és 37 leágazás cseréje várható a gázhálózaton. Herkliné Ebedli Gyöngyi önkormányzati képviselő szerint a beruházásnak köszönhetően teljesen átalakul az utca arculata.
A szakemberek várhatóan ősz elejére elkészülnek az aszfaltburkolat kivitelezésével. Az épülő ingatlanok melletti útszakasz rendberakására 2026-ban készítenek tervet, így a környék felújításával 2027 év elejéig végeznek.
N.J./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Bölcsődei beiratkozás
Elkezdődött a beiratkozás a zalaegerszegi bölcsődékben. A Petőfi utcai intézményben a szülőket ezen a héten mindennap 8 és 17 óra között várják.
A létesítményben magas nevelői létszámmal 12-14 fős csoportokban zajlik a gondozás. Az itt dolgozó szakemberek célja, hogy a családokkal szorosan együttműködve segítsék a gyermekek fejlődését, továbbá, hogy támogassák az anyákat a munkába való visszatérésben.
A nevelési intézményekbe azok a 3 évet még be nem töltött gyermekek vehetők fel, akiknek szülei, nevelői vagy gondozói – legtöbbször munkavégzés vagy egészségügyi okok miatt – nem tudják megoldani a kicsi napközbeni felügyeletét.
A négy zalaegerszegi bölcsőde elsősorban a vármegyeszékhelyen élő családok számára kínál lehetőséget, de a környező településeken lakók is jelentkezhetnek. Akik a mostani beiratkozási időszakról lemaradnak, azoknak később, akár a tanévben is módjuk van a csatlakozásra.
K.A./E.K.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.



























































































































































































































































