Hírek

Zalaegerszeg címer

Szent Gellért napja

A Mindszenty iskola tanulói ismét részt vettek a szokásos évi Szent Gellért napi zarándoklatukon. Céljuk ezúttal a bazitai Tv-torony volt.

(tovább…)

A budapesti szertornaverseny

A második tornaversenyemre készültünk. Nagyon boldog voltam, hogy egy ilyen komoly versenyen részt vehettem. Rajtam kívül még Bianka, Amina, Luca és Réka vett részt a versenyen.

(tovább…)

Szombathelyi lelki feltöltődés

Idén nyáron, július elején az iskola tábort szervezett az elmúlt tanév közösségi életében aktívan résztvevő diákok számára a szombathelyi Brenner János Kollégiumban. A tábor négy napig tartott.

(tovább…)

Nemesvita

Nemesvita község Veszprém megyében, a Tapolcai-medence nyugati határán, a Keszthelyi-hegység lábánál fekszik. A Balatontól északra, csak mintegy két kilométerre található.

(tovább…)

Liszt verseny

2013. október 16-án, Liszt Ferenc születésének 202. évfordulóján a Kertvárosi Általános Iskola Liszt Ferenc Tagiskolája rendezett immár hagyományos versengést.

(tovább…)

15 év múlva

Fiatal felnőtt koromra az a legfőbb célom, hogy megtaláljam azt a munkát, tevékenységet, amiben kiteljesedhetek.

(tovább…)

Milyen dolog ikernek lenni?

A világban sok ikerpár él, mi is közéjük tartozunk. Elmeséljük nektek, milyen az ikrek élete – legalább is a mi szemszögünkből, tapasztalataink alapján.

(tovább…)

Bledi emlékeim

Június 16-án Szlovéniába, a Bledi-tóhoz kirándultunk. Anya munkahelyén szervezték ezt a programot.

(tovább…)

November 15-én átadják a pózvai külső kórházhoz vezető járdát (Videó)

November 15-én adják át a pózvai, dr. Jancsó Benedek utca újépítésű járdáját. A gyalogosok eddig az úttesten tudtak közlekedni, ami rendkívül balesetveszélyes volt.

(tovább…)

Elsőáldozásom

Azért szeretnék erről az ünnepről írni, mert ez a nap nekünk, szüleinknek, nagyszüleinknek nagyon sokáig emlékezetes lesz.

(tovább…)