13,5 millió forintos támogatást kap a ZTE KK (Videó)
13,5 fél millió forinttal támogatja a HunGast az idei szezonban a zalaegerszegi férfi kosárlabdacsapatot. A eredményes együttműködés érdekében a csapat vezetője, az önkormányzat és a fő támogatók Szponzori Bizottságot alakítottak.
Ünnepi Hangverseny a Zene Világnapján (Videó)
Gálaműsorral köszöntötte 30 éves fennállását a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem a Zene Világnapján. Ezen a város kitűnő művészeti csoportjai álltak a közönség elé. Aki jegyet váltott, a hangversenyterem zongorájának felújítását támogatta.
Piran (Szlovénia), a várva várt Út
Iskolánk, a zalaegerszegi Mindszenty Gimnázium diákjai a Comenius program keretében május közepén Szlovéniába utaztak. Ez a pályázat öt országot tart kapcsolatban, Belgiumot, Luxemburgot, Szlovéniát, Franciaországot és persze a mi kis országunkat, Magyarországot. A Comenius programnak köszönhetően a résztvevő országok iskoláinak diákjai eljuthatnak ezekbe az országokba, ahol sok különböző nemzetiségű fiatal találkozhat és tölthet együtt egy egész hetet.
Csipke Parkolóház
Mindszentysek Szent Márton imatábora Szombathelyen
A Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium idén lehetőséget teremtett arra, hogy a hagyományos hittantábor mellett egy másik tábornak is részesei lehessenek az elsősorban gimnazista diákok. A Szent Márton imatábort Kocsis Zsuzsanna és Illés Csaba táborvezető tanáraink azok számára szervezték meg, akik a tanév során aktívan részt vettek az iskola hit- és közösségi életében, kiemelkedő pályázati- és versenyeredményeket értek el, példaértékű tanulmányi munkát végeztek. A már leérettségizett és jelenlegi gimnazisták mellett a felső tagozatból is voltak táborlakók. A sokszínű csapat rengeteg új élménnyel gazdagodott, valamennyien nagyon jól éreztük magunkat.
A Zene Világnapját ünnepelték az Ady iskolában (Videó)
Október 1-je a Zene Világnapja, amiről az Ady Endre Művészeti Iskola is megemlékezett. Az énekkarosok előadása mellett prózával, komoly- és könnyűzenei előadásokkal ünnepelték a zene örökkévalóságát.
Nyári olvasmányaim
Jeff Kinney Egy ropi naplója című könyvsorozatból olvastam el A rideg való és Az utolsó szalmaszál alcímű könyveket a nyáron.
Zalaegerszeg – Itthon vagy! (Videó)
Az „Itthon vagy! Magyarország szeretlek!” program keretében Zalaegerszegen a falumúzeum várta a látogatókat. A rendezvényhez kapcsolódott a Családsegítő Szolgálat Őszi kavalkád című rendezvénye is.
Átadták a Virágos Zalaegerszegért verseny díjait (Videó)
Kihirdették a 10. Virágos Zalaegerszegért verseny győzteseit. A versenyre családi és társasházak, intézmények, valamint kereskedelmi és vendéglátóhelyek jelentkeztek. Idén újdonságot jelentett, hogy a város lakói szomszédjaikat is nevezhették a versenybe.
KRESZ-FESZT (Videó)
Fesztivál hangulatban zárult a tanévkezdéshez kötődő, gyermekeknek szóló országos prevenciós program Zalaegerszegen is. A megyeszékhelyeken és a fővárosban azonos időben tartották meg a „KRESZ-FESZT” elnevezésű országos rendezvényt, ahol a gyerekek a rendőrségi bemutatók mellett kerékpárral és más trükkös járgányokkal mérhették össze tudásukat egy ügyességi pályán.

