Zalai barangolások – Emléktúra Botfáról Hideg-kútig
Harmadik alkalommal szerveztek túrát Sziva Ferenc természetvédő madarász emlékére a botfai városrészben. A településrészi önkormányzat és az Összefogás Botfáért Egyesület kezdeményezéséhez évről évre többen csatlakoznak.
A közösségi ház udvarán a hagyományok szerint megkoszorúzták az botfai születésű ornitológus tiszteletére készített emléktáblát. A természetjárókat Gecse Péter alpolgármester köszöntötte, aki a lakókörnyezet értékeire hívta fel figyelmet.
A találkozóra Pozsik Lajos volt tanítványa is eljött, aki a középiskolás évek után agrármérnök végzettséget szerzett. Pályaválasztását a diákkori élmények is segítették.
A tájat még köd borította, amikor a csoport útnak indult. A természetjáráshoz azonban a túravezető szerint nincs rossz időjárás, csak alkalmatlan öltözet.
Az erdő mélyén termő gombára egyelőre nem sikerült rábukkanni, ám egy érdekes rovart felfedeztek. A lótücsök rejtett életmódja miatt ebben az évszakban csak ritkán kerül elő.
K.I./P.B.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Idősügyi tanácsok konferenciája
Az idősügyi tanácsok működéséről és aktuális feladatairól tanácskoztak az októberi programsorozat egyik kiemelt rendezvényén a város dísztermében. A konferencián a zalai városok polgámesterei, illetve a szervezetek vezetői kaptak meghívást.
A résztvevőket Varga Andrea, a kormányhivatal főigazgatója és Kocsis Gyula, a Zala vármegyei szövetség elnöke köszöntötte. Vitaindítójában a szervezetek létjogosultságáról beszélt. Mint fogalmazott, az érdekvédő tanács munkájára egyre nagyobb szükség van.
A zalai vármegyeszékhelyen az idősügyi szervezetek, a nyugdíjas klubok, valamint a civilek együttműködése példaértékű.
A konzultáció arra is lehetőséget adott, hogy megvitassák a következő időszak terveit, azaz a jövőben mit tehetnek még az idősekért.
Pácsonyi Imre szerint a szervezetek egyik fontos feladata, hogy átadják az információt, valamint közvetítsék az idős emberek igényeit. A helyi döntéshozókhoz eljuttatatott javaslataikkal ahhoz nyújthatnak segítséget, hogy megfeleljenek a kihívásoknak.
K.I./B.P.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Városi megemlékezés október 23-án
Több helyszínen emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulójáról október 23-án Zalaegerszegen. A városi ünnepséget – hagyományosan – az Ady Endre utcai 56-os emlékműnél tartották.
Pál Kriszti előadását követően a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár úgy fogalmazott: a világtörténelem legszebb lapjaira kívánkozik az ’56-os forradalom és szabadságharc 12 napja, melynek nem akadt párja azóta sem. Nagy János kitért Mindszenty József forradalmi szerepvállalására és kiemelte: a magyarok hazaszeretetből mutattak példát.
A zalaegerszegi forradalmi eseményeket korabeli újságcikk alapján Farkas Ignác színművész idézte fel. A megemlékezés a tisztelet koszorúinak és mécseseinek elhelyezésével zárult.
F.Gy./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar és Ránki Fülöp zongoraszólista adott koncertet
Ünnepi koncerttel várták a közönséget az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A klasszikus, drámai műveket a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar szólaltatta meg. A teltházas előadáson Bognár Ferenc vezényelt.
Az intézmény hosszú évek óta hangversennyel készül az őszi nemzeti ünnepre. A hagyományok szerint minden esztendőben – így idén is -, elsőként Beethoven Egmont-nyitány című darabja csendült fel.
Az estet Brahms magyar táncaival, majd Liszt Ferenc versenyművével folytatták. A szólót Ránki Fülöp zongoraművész játszotta, aki első alkalommal lépett fel a zalai vármegyeszékhelyen.
A résztvevők vastapssal köszönték meg a színvonalas hangversenyt, ami méltó zárása volt a 68. évforduló tiszteletére rendezett eseménysorozatnak.
K.I./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Születésnapi programok a Mindszentyneumban
Nyüzsgő volt a szerda délután a Mindszentyneumban. Az intézmény kétéves születésnapját ünnepelte rendhagyó tárlatvezetésekkel és családi programokkal.
A 19. századba cseppent a látogató, aki belépett a Mindszentyneumba. Korhű ruhába öltözött szereplők mutatták be, milyen volt a könyvkötés, könyvkiadás vagy éppen az újságnyomtatás 1848-ban.
Az Iparkodjunk című országjáró kiállítássorozat az Iparművészeti Múzeum jelentős műtárgyakkal rendelkező gyűjteményeit, a Könyvtárat és az Adattárat mutatja be.
A születésnapi rendezvényen a Mindszentyneum kiállításainak kurátorai tartottak tárlatvezetést. A bíboros, hercegprímás életútjából 56-os szerepvállalása került fókuszba.
A kiállítótérben ez az eseménysor hangsúlyos szerephez jut.
Mindszenty József 1956. október végén szabadult háziőrizetéből.
A Minszentyneum előtti téren november 28-ig látható a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tablókiállítása, mely azt mutatja be, hogy a pártállam miként indított támadást a keresztény ifjúsági közösségek ellen.
F.Gy./I.G.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Megemlékezés – Mécseseket gyújtottak Szerencsés Rudolf és Ostoros Károly emléktáblája előtt
A diktatúra áldozataira és az üldözöttekre emlékeztek országszerte az 1956-as forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján. Zalaegerszegen a volt Városi Forradalmi Tanács vezetőinek emléktáblái előtt gyújtottak mécseseket.
Szerencsés Rudolf, a szervezet elnöke a Teleki Blanka képzőben történelmet és földrajzot oktatott. Egykori tanítványa szerint szigorú és következetes tanárember volt. Október 26-án diákjaival együtt csatlakozott a tüntetőkhöz.
A Csány-szobornál a tömeg felkérésére elszavalta a Nemzeti dalt. Nagyrészt ennek is köszönhető, hogy november 2-án a Városi Forradalmi Tanács elnökévé választották. Ezt a tevékenységét a forradalom leverése után a hatalom megtorolta.
Életútja számos ponton találkozott Ostoros Károlyéval, aki 1956 őszén a mai Zrínyi Gimnázium jogelődjének számító Deák Ferenc Állami Főgimnázium testnevelő-tanára és igazgatóhelyettese volt.
Ezt követően őt is börtönbüntetésre és részleges vagyonelkobzásra ítélték. Hivatását hosszú éveken át nem gyakorolhatta. Nehéz idők vártak a családra, 15 esztendős leánya akkor volt másodikos gimnazista.
2020-ban Ostoros Károlyról nevezték el az Október 6. téren emelt sportcsarnokot. Szerencsés Rudolf tiszteletére a Mindszenty iskola falára 2006-ban emléktábla került. A hagyományokhoz híven a városvezetők és a civil szervezetek koszorúkat helyeztek el az emlékhelyeken, valamint a megyeháza épületén, ahol 1956 októberében a Magyar Nemzeti Bizottság működött.
K.I./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
A hősök emlékezete kötelez – megemlékeztek a POFOSZ tagjai
Már az évfordulót megelőző napon is városszerte megemlékeztek az ’56-os hősökről Zalaegerszegen. A keddi rendezvények sora a Magyar Politikai Foglyok Zalai Szövetségének programjával zárult.
A megjelentek először koszorúztak, majd a Börtönmúzeumban közös beszélgetésen idézték fel a történteket.
A hősök emlékezete kötelez mottó jegyében hívta életre a POFOSZ a rendezvényt, melyen a leszármazottak méltóképpen tiszteleghettek elődeik előtt. Céljuk, hogy az általuk képviselt forradalmi láng sose aludjon ki. Ennek érdekében idén fiatalokat kértek fel arra, hogy készítsenek interjúkat a 68 évvel ezelőtti események túlélőivel, majd mondják el véleményüket.
Kiss Bódog Zoltán, a szervezet vármegyei vezetője rámutatott: két nemzedékkel később is fontos ’56 eszmeisége. Azért hívták életre a programot, hogy a forradalomban résztvevők dicsőségét és az általuk képviselt értékeket felelevenítsék és az utódoknak továbbadják.
A közös múltidézés után a résztvevők a Börtönmúzeum elé vonultak, ahol koszorúval és mécsesekkel emlékeztek a forradalom és szabadságharc áldozataira.
N.J./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Idősek világnapja és megemlékezés Zalabesenyőn
Idősek világnapi programot szerveztek, s egyben 1956 eseményeire emlékeztek Zalabesenyőn. A közösségi házban a Szivárvány Dalkör, a Besenyő Baráti Kör és a Besenyői Ifjúsági Csoport adott műsort.
A rendezvényen elsőként Dancs István szólt a megjelentekhez. A Besenyő és Öreghegy Polgárőr Egyesület elnöke az 1956-os forradalom és szabadságharcra, annak okaira és megtorlására emlékeztetett.
Simon József, a program szervezője elmondta: fontos szerepe van a helyiek életében a nemzeti ünnepeknek.
Gecse Péter a településrész önkormányzati képviselője hangsúlyozta: a hagyományok és a múlt értékeinek megőrzésében meghatározó szerepe van az időseknek. Méltatta a helyben tevékeny nyugdíjasokat és az ehhez hasonló közösségi programok jelentőségére irányította a figyelmet.
A rendezvényen a Szivárvány Dalkör adott műsort. Összeállításukkal a forradalom és szabadságharc főbb állomásait elevenítették fel.
N.J./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Andráshidán is megemlékeztek az ’56-os hősökről
Megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharcról Andráshidán is. A 68. évforduló alkalmából a megjelentek a Hősök kertjében tisztelegtek.
A településrészi önkormányzat és a művelődési ház közös rendezvényén elsőként a lélekharangot szólaltatták meg.
Az ünnepséget az Öveges iskola diákjainak műsora nyitotta. A 20. századi történelem meghatározó eseményét a nyolcadikasok és az intézmény kórusa elevenítette fel.
Az iskolások előadása után Domján István mondott beszédet, aki hangsúlyozta: a haza iránti elkötelezettség példája az, ami 68 évvel ezelőtt történt hazánkban. A térség önkormányzati képviselője hozzátette: a szabadságharc alakulásában a zalaiaknak is sorsdöntő szerepe volt.
Az eseményen közreműködött még az Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület, akik alkalomhoz illő dalokat adtak elő.
A program zárásaként az elöljárók az áldozatok emlékére állított kopjafánál koszorúkat helyeztek el.
K.A.G.Zs.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Felújítják az ivóvízvezetéket a Gasparich utcában
Megkezdődött az ívóvíz-közművezeték kiváltása a Gasparich utcában. Az itteni fejlesztés részeként jövőre a 11-25. számú társasházak környezetében a parkolókat is felújítják. A részletekről a helyszínen tájékoztatták az újságírókat.
A környéken élők korábban már többször jelezték a csapadékvíz-elvezetési problémákat az önkormányzati képviselőnek. Ennek következtében a városvezetés 2 évvel ezelőtt döntött a négyemeleteseket érintő fejlesztésekről.
Ezeket a társasházakat csaknem 60 évvel ezelőtt építették. Az akkor készült közművek – többek között az azbesztcement csövek, már nem felelnek meg a kor követelményeinek, így teljes rekonstrukcióra volt szükség.
Az ivóvízvezetéket ezután a Landorhegyen korszerűsítik, melynek tervei már elkészültek. Addig is a Gasparich utcában a Kovács Károly Városépítő Program támogatásával folytatják a munkát.
A beruházás, azaz a terület teljes rendbetétele várhatóan a következő év végére készül el.
K.I./E.K.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
































































































































































































































































