Hírek

Zalaegerszeg címer

Zala vármegye is csatlakozik az „1100 éve Európában, 20 éve az Unióban” című jubileumi programsorozathoz

Zala vármegye is csatlakozik az „1100 éve Európában, 20 éve az Unióban” című jubileumi programsorozathoz. A kezdeményezés részeként Zalaegerszegen és Lentiben október 18-20. között várják az érdeklődőket a kulturális intézmények.

Magyarország július elsejétől tölti be az EU soros elnöki tisztét. Ehhez kapcsolódik az a rendezvény, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre. Az esemény célja a magyar kultúra terjesztése és népszerűsítése. Bali Zoltán alpolgármester bejelentette: a vármegyeszékhelyen az örökségvédelemhez kapcsolódó kiállítások is megtekinthetők. A vendégek a városban működő múzeumokban, kultúrházakban és köztereken egyaránt érdekességekkel találkozhatnak.

Tompa Gábor, a lebonyolításért felelős Kvártélyház Kft. ügyvezetője kiemelte: a program a vármegyei és városi intézmények összefogása révén jöhetett létre. Zalaegerszegen, a Dísz téren a Múzeumok standja péntektől 3 napon át várja az érdeklődőket. Emellett a Mindszentyneumban és a levéltárban kiállítással készülnek, a Deák Ferenc könyvtárban pedig Soós Réka közreműködésével Sebő Ferenc, Kossuth-díjas zeneszerző idézi fel a népzenei hagyományát.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Levéltári napot rendeztek – Ötvenéves a Zalai Gyűjtemény

Idén 50 éves a Zala Vármegyei Levéltár legjelentősebb kiadványsorozata, a Zalai Gyűjtemény. Ebből az alkalomból levéltári napot rendeztek Zalaegerszegen. A tanácskozásra a fővárosban és a dunántúli városokban, illetve a zalaegerszegi társintézményekben dolgozó szakembereket is meghívták.

 

A résztvevőket Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte, aki példaértékűnek és pótolhatatlannak nevezte a közgyűjtemények meglétét. Mint Káli Csaba fogalmazott, a jubileum arra is lehetőséget adott, hogy megismerjék a régióban működő levéltárak kiadványait.

Az elmúlt időszakban nagyon fontos levéltári dokumentumokra és forrásokra épülő publikációk jelentek meg. A rendezvényen a jövőbeli irányokat, valamint a tudományos célokat is meghatározták.

Az elmúlt félévszázadban kiadott kötetek a címertantól kezdve a paleográfián át számos társadalomtudományi és politikatörténeti tanulmányt tartalmaznak. A Zalai Gyűjtemény idén megjelent, 86. könyvében a 2022-ben rendezett, „Családtörténeteink” című konferencia előadásait tették közzé.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Zala Forest Challange címmel kutyás terepfutást rendeztek Zalaegerszegen

Ezt a próbatételt a Sport- és Hobby Kutya Park 3. alkalommal szervezte meg. Idén csaknem ötvenen álltak a rajtvonalhoz, hogy teljesítsék a kihívást.

 

 

Három táv közül választhattak a nevezők: 3,5; 5, illetve 12,5 kilométeren tették próbára magukat szombaton az állatbarátok. Az eseményt Balaicz Zoltán polgármester nyitotta meg, aki az egészséges életmód szükségességét hangsúlyozta.

A rendezvényre sportolókat, túrázókat egyaránt vártak. Olyanok is érkeztek, akik négylábú társ nélkül teljesítették a kihívást. Paksa Dávid, a program megálmodója szerint az akció népszerűségét jelzi, hogy határon túlról is érkeztek versenyzők.

A kezdeményezést a szervezők azért hívták életre, hogy felhívják a figyelmet a mozgás örömére és közelebb hozzák egymáshoz a kutyás és nem kutyás embereket.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Felújították és kibővítették a Botfai LSC öltözőjét

Felújították és kibővítették a Botfai LSC öltözőjét és rendbe tették az élőfüves pálya öntözőrendszerét. A Magyar Labdarúgó Szövetség, az önkormányzat és a helyi közösség összefogásának köszönhető beruházást kedden adták át.
A sportklubnál összesen közel 50 millió forint értékben fejlesztettek.

 

A jövőre 75 éves klub csaknem 150 sportkedvelő számára biztosít kikapcsolódási és edzési lehetőséget. A minőségi edzéshez és mérkőzésekhez elengedhetetlen a jól karbantartott öltöző és pálya.

Gecse Péter önkormányzati képviselő a közösségépítés és összefogás szerepét hangsúlyozta.

Balaicz Zoltán szerint a városrészek megőrizték a helyi hagyományaikat. Ezek támogatása kiemelt feladat számukra.

A botfai sportpálya szerepe megkerülhetetlen a környékbeliek mindennapjaiban. Ezt szem előtt tartva az elöljárók a létesítmény további fejlesztésére törekednek a jövőben is.

Képgaléria


További hírek, aktualitások a Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Megemlékezés – Október 15. a fehér bot nemzetközi napja

Megemlékezést tartottak a fehér bot nemzetközi napján a Keresztury Művelődési Központban. Október 15-én világszerte a látássérült emberek helyzetére hívják fel a figyelmet, valamint arra, hogy a mindennapokban milyen nehézségekkel kell megküzdeniük. A zalaegerszegi ünnepségre az Évgyűrűk Nyugdíjas Klub Dalköre verses-zenés összeállítással készült.

A résztvevőket Balaicz Zoltán köszöntötte. A polgármester szerint az önkormányzat korrekt kapcsolatot épített ki a látássérültek helyi egyesületével. Támogatják a civil szervezet működését, a fejlesztések során pedig szakértőiktől kérnek javaslatokat.

A fogyatékkal élők ugyanolyan értékes és tartalmas életet szeretnének élni, mint társaik, de ehhez szükségük van a társadalom segítségére. Beilleszkedésüket az országos szövetség, illetve a helyi egyesület is segíti.

November 4-én egészségnapra várják sorstársaikat, akik szakorvosok és dietetikus előadását hallgathatják meg. Az egész napos rendezvénynek ugyancsak a landorhegyi intézmény ad otthont.

Képgaléria


További hírek, aktualitások a Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Díjkiosztással zárták a XX. Göcsej Filmszemlét

A díjak és az elismerések átadásával szombaton befejeződött a XX. Göcsej Filmszemle. A Zalaegerszegi Televízió pályázatára idén csaknem 90 alkotás érkezett.
A vetítés után fórumot tartottak, ahol a szakmát érintő legfontosabb kérdéseket vitatták meg.

 

A médiahatóság több mint másfél évtizede támogatja a rendezvényt. Most a diákfilmeseknek ajánlottak fel három díjat.

Az első filmszemlét 2005-ben rendezték a zalai vármegyeszékhelyen.

A szervezők dokumentum-, diák- és kisjátékfilm, valamint filmetűd kategóriában várták a nevezéseket. A zsűri szerint sokszínű és értékes munkák készültek.

Dér András 2 kategóriában is első díjat szerzett; A Rubens lány című kisjátékfilm egy testképzavaros fiatal története. A Testamentum című filmetűd Kóbor János emlékét őrzi.

Minden műfajban 3-3 győztes vehette át az oklevelet és a pénzjutalmat. A XX. Göcsej Filmszemle fődíját Berta Enikő nyerte, Magda naplója című alkotásával.
A Zalaegerszegi Televízió munkatársai a dokumentumfilm kategóriában 1. helyet szereztek.

K.I./Sz.L.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Elhúzzuk a nótáját! – A szépkorúakat köszöntötték Alsójánkahegyen

Örökzöld dallamok, magyar nóták, retro slágerek és operettek csendültek fel október második hetében a Mindszenty iskola tornatermében. Az Elhúzzuk a nótáját! című műsor kezdetektől az idősek hónapjának egyik legnépszerűbb rendezvénye. Nem volt ez idén sem másként; a művészeket teltházzal és vastapssal fogadták.

A szépkorúakat Balaicz Zoltán polgármester – aki egyben az idősügyi tanács elnöke, Vigh László országgyűlési képviselő, illetve Galbavy Zoltán köszöntötte. Az első összejövetelt az önkormányzati képviselő kezdeményezésére 2018-ban, az alsójánkahegyi közösségi házban rendezték. A vidám hangulattal a régi hagyományokat idézték fel.

A program sikerét jelzi, hogy a távolabbi városrészekből, többek között Andráshidáról is érkeztek vendégek.

Debrei Zsuzsanna és Hertelendy Attila színművész műsorát követően Budai Beatrix lépett színpadra, aki nótacsokor összeállítással készült.

A nótaénekest ifjabb Sárközy Lajos prímás, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész és prímás zenekara kísérte. A produkcióba a közönség is bekapcsolódott oly módon, hogy együtt énekelték a jól ismert dallamokat.

K.I./Sz.L.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

 

Letették az esküt – megalakult Zalaegerszeg közgyűlése

Megalakult Zalaegerszeg új közgyűlése. A 18 tagú testület tagjai pénteken ünnepélyesen letették esküjüket. Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében rámutatott; a zalai vármegyeszékhely erős és versenyképes.
A következő időszak egyik legfontosabb célja, hogy a város még élhetőbb és otthonosabb legyen.

 

A hagyományokhoz híven az önkormányzati választás eredményét a helyi választási bizottság elnöke ismertette. Ezt követően az önkormányzati képviselők, majd a polgármester is esküt tett.

Balaicz Zoltán – akit szülővárosában történelmi rekord aránnyal, 73 százalékos többséggel választottak újra – megköszönte a lakosság bizalmát. Mint fogalmazott, az új képviselő-testülettel közösen kiemelt feladatuknak tartják, hogy pártpolitikai hovatartozástól függetlenül képviseljék a zalaegerszegieket.

A városvezető ismertette a következő időszakra vonatkozó programját. Mint fogalmazott, az elmúlt években a város jobb és szebb lett. Megérett arra, hogy meghatározó térségi és regionális szerepet vállaljon.

Az előterjesztést a grémium egyhangúan elfogadta. A következő napirend az alpolgármesterek megválasztása volt; az általános helyettesi feladatokat a következő 5 esztendőben is Gecse Péter látja el. Bali Zoltán továbbra is a költségvetésért, a beruházásokért és a fejlesztésekért, Vadvári Tibor pedig a humán területért, a gazdaságfejlesztésért, valamint a pályázatokért felel majd.
Az alakuló közgyűlésen a képviselők a bizottsági tagokra és tanácsnokokra is leadták voksukat.

K.I./B.P.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Díszoklevéllel jutalmazták a pedagógusokat

Díszoklevéllel jutalmazták a pedagógusokat Zalaegerszegen. A kitüntetéseket az idősek hónapjának kiemelt rendezvényén, a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben adták át. Idén 11 arany, 8 gyémánt, 2 vas és 3 rubin diplomát adományoztak az ünnepelteknek. Négy nyugállományba vonult óvodapedagógust szolgálati emlékéremmel jutalmaztak, míg egy fő posztumusz elismerésben részesült.

Az eseményt a Petőfi utcai Tagóvoda gyermekeinek műsora nyitotta. A vendégeket Vigh László, a térség országgyűlési képviselője és a város polgármestere köszöntötte.
Balaicz Zoltán elmondta: az óvodákban és iskolákban dolgozók munkája, amely a hagyományok és értékek átadására irányul, az egyik legnemesebb polgári feladat.

A szépkorúak meghatottan emlékeztek vissza pályájuk kezdetére. A gyémántdiplomás Völgyi Ferencné 58 éven át oktatott magyart és történelmet, közreműködött a felnőttoktatásban is.

Németh Ottóné 50 évvel ezelőtt szerezte meg diplomáját. 1980-tól egészen nyugdíjazásáig az Eötvös József Általános Iskolában tanított, ahol később az alsós ügyekért felelős igazgatóhelyettesi posztot is betöltötte.

Az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola ebben a tanévben ünnepli fennállásának 150. évfordulóját. A diákok az eseményen verssel, táncos produkcióval és népdalcsokorral köszönték meg a pedagógusok sok éven át tartó áldozatos munkáját.

K.A./B.P.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Feltűzték a bokrétát a FLEX most épülő zalaegerszegi csarnokára

Feltűzték a bokrétát a FLEX most épülő zalaegerszegi csarnokára. A projekt részeként 65 millió eurós technológiai fejlesztést valósítanak meg, miközben 25 millió euró értékben épül az új üzem a ZalaZONE tesztpálya környezetében. A cég ezzel 210 ember számára teremt megélhetési lehetőséget.

 

A projektet tíz éves tervező munka előzte meg. Erre köszöntőjében Péter Ágota, a FLEX alelnöke emlékeztetett. Az előzetes tervek szerint 2025 elején kezdik a technológia beszerelését.

Háry András, a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója szerint a beruházás trendfordító, ugyanis eddig nem volt a high-tech szektorból érkező szereplő a tesztpálya környezetében. A beruházó cég képviselője, Márton Pál kiemelte: az alapkőletétel óta 3 hónap telt el. Ez idő alatt egyebek mellett, mintegy 130 vasbeton-oszlopot rögzítettek. A rendezvényen részt vett Balaicz Zoltán is. A polgármester a város és a FLEX kapcsolatára irányította a figyelmet.

Ezt megerősítve Vigh László országgyűlési képviselő rámutatott: a térségnek egyre nagyobb szerepe van az ország gazdaságában.

A köszöntők után felhelyezték a bokrétát az építményre. Az üzemben a legmodernebb gyártósorokon készítenek majd elektromos átalakítókat.

N.J./Sz.L.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.