Őszi túra alsósoknak (Diákújság pályázat)
A szép időt kihasználva iskolám valamennyi alsós kisdiákja túrázni indult, különböző útvonalakon, más-más helyszínt választva úticélul.
Parkerdőben versenyeztünk – „Az erdők nemzetközi éve 2011” (Diákújság pályázat)
Egy érdekes pályázatot láttunk a faliújságon, amelynek a címe „Az erdők nemzetközi éve 2011.” volt. Gyorsan alakítottunk egy 5 fős csapatot és nevet is választottunk magunknak.
Megnyílt az Aranykapu (Videó)
Megnyílt Zalaegerszeg karácsonyi vására az Aranykapu. Idén 26. alkalommal várja az érdeklődőket szokásos helyszínen, a Dísz téren. Ezúttal 35 kereskedő kínálja portékáit egészen december 24-ig.
Martinstag a Petőfiben (Diákújság pályázat)
A népszokás szerint november 11-e, azaz Márton nap (németül Martinstag, vagy ahogy a gyerekek becézik ,,Martini”) zárja az éves gazdasági munkákat. Ezen a napon kóstolják meg először az újbort, és vágják le a tömött libákat.
Zenés mesék, mesés zenék (Diákújság pályázat)
2011. november 15-én 10 órakor a Városi Hangverseny-és Kiállítóterembe vártuk a város óvodásait.
Nyílt nap az Adyban (Diákújság pályázat)
Ma reggel frissen, felkészülten jöttem iskolába. A terembe lépve furcsa látvány fogadott. Mintha az osztálylétszám megszaporodott volna!
Őszi varázslat: Óvodás szombat (Diákújság pályázat)
A kishúgom azzal jött haza az oviból, hogy látta az Ady váras plakátot a hirdetőtáblán. Kérte, meséljünk róla!
Ady városi versmondó verseny a Deák könyvtárban (Diákújság pályázat)
Az iskolai fordulón- november 7-én az eredményhirdetésen- örömmel hallottam nevemet, mint első helyezettét.
Akár havazhat is- A Magyar Közút Zala Megyei Igazgatósága már felkészült a téli kihívásokra (Videó)
November 10-e óta téli üzemmódban működik a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatósága. A társaság több mint 1 600 kilométeres megyei állami közúthálózat üzemletetését látja el. Az igazgatóság felkészült az általában november elejétől március közepéig tartó időszakra, mind a négy üzemmérnökségén sikeres gépszemlét is tartott.
Zalaegerszegen nem lesz ebadó (Videó)
Nem tervezi a zalaegerszegi önkormányzat 2012-ben az ebadó bevezetését. Az Országgyűlés óriási többséggel fogadta el az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998-as törvény módosítását, amely ebrendészeti hozzájárulás kivetésére ad lehetőséget. Az állatvédők üdvözlik, sokak szerint viszont ellentmondásos, nehezen végrehajtható és sok kutya kerülhet utcára.

