Lányok, asszonyok Zalaegerszeg történetében
Lányok, asszonyok Zalaegerszeg történetében címmel tartottak konferenciát a megyeszékhelyen. Az esemény ismét egy széleskörű tudományos összefogás eredményeként jött létre. A résztvevők a múzeum, a levéltár és a könyvtár munkatársainak több évnyi kutatómunkájából kaptak ízelítőt.
Tavaly egy nagysikerű nőtörténeti kiállítást rendezett a Göcseji Múzeum. Ezen felbuzdulva szervezték meg ezt a fórumot, amely elsősorban a 19-20. századra összpontosított. Ebből az időszakból ugyanis nagy mennyiségű forrás, újságcikkek és fényképek állnak rendelkezésre.
A védőnők mellett szó esett a több, mint 6 ezer éves Egerszegi Vénuszról, melyet a tesztpálya próbafeltárásai során találtak a régészek. A közönség az egykori Ruhagyárban dolgozó varrónőkről is halhatott.
Az eseményen elhangzott előadásokból ezúttal is egy kiadvány készül. Így az olvasók még több érdekességet tudhatnak meg a Zalaegerszeghez kötődő jeles női alakokról és foglalkozásokról.
V.D./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Idősek alkotásaiból nyílt tárlat a Hevesi Sándor Színházban
Szépkorúak alkotásaiból nyílt tárlat a Hevesi Sándor Színházban, ami illeszkedik az idősek hónapja rendezvénysorozathoz. A teátrum évek óta helyet ad a kiállításnak, így a szervezők a következő hetekben több száz látogatóra számítanak.
A megnyitón Balaicz Zoltán polgármester, a város Idősügyi tanácsának elnöke és Kocsis Gyula a zalai klubszövetség vezetője köszöntötte a megjelenteket. Mint elhangzott, a megye több pontjáról érkeztek alkotások, s ez az időskorúak aktív szerepvállalását jelzi.
Ebben az évben a víz és az erdő témában várták a pályaműveket, melyre 28-an jelentkeztek. A tárlatot színes formavilág jellemzi, amit Iványi Ildikó ajánlott a látogatók figyelmébe.
A kiállításon amatőr és gyakorlott művészek munkái egyaránt láthatók.
A tárlat 3 hétig látogatható a színház előterében. Ezen kívül – az idősek hónapjához kapcsolódva – még számos program közül válogathatnak a szépkorúak.
M.O./E.K.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Motoros szirénák hangos próbája – október 1-jén
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. október 1-jén, szerdán a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Zalaegerszegi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Zalaegerszegen ismét ellenőrzi a motoros szirénákat, illetve a Hörmann-Rema elektronikus lakossági riasztó és tájékoztató eszközöket.
A próba során a megszokott „morgató” szignált hallhatják majd a lakosok.
Kérjük szíves megértésüket!
Kertmozi – idén is a Liszt-iskola alapítványát támogatták
Idén is népszerű volt a kertvárosi kertmozi. A Liszt-iskola udvarán nyáron két alkalommal teltház előtt vetítették a nagysikerű Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar filmet. Az ingyenes eseményen becsületkassza működött.
2017-ben Galbavy Zoltán, a térség önkormányzati képviselője élesztette újjá a kertmozit. Azóta minden nyáron – leszámítva a koronavírus-világjárvány első évét – új, vagy klasszikus produkciókkal várják az érdeklődőket.
A 2025-ös programokon 211 ezer forint gyűlt össze. A szervezők ezt az összeget ezúttal is a Liszt-iskola alapítványának ajánlották fel.
A film népszerűségét jelzi, hogy a filmszínházak, – így az Art mozi is – még mindig műsorukra tűzik. A kertvárosi szabadtéri rendezvényt jövőre folytatják, s bíznak abban, hogy ismét egy közönségkedvenc alkotást mutathatnak be.
V.D./G.Zs.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Huszárvágás – Csondor Csabára emlékeztek
Felavatták a Huszárvágás emlékoszlopot Gébárton. Az alkotást Csondor Csaba egykori lovasíjász és huszárőrnagy tiszteletére állították, ami közadakozásból készült. A kezdeményezéshez – amit az önkormányzat is támogatott -, több civil is csatlakozott.
Szent Mihály napján és a győztes pákozdi csata évfordulóján gyűltek össze Gébárton. Az időpontnak így kettős szimbóluma volt. A polgármester ikonikus személynek nevezte az immár egy éve elhunyt Csondor Csabát, akire ezúttal is méltó módon emlékeztek.
A kulturális műsorral színesített megemlékezésen felavatták az új emlékhelyet. Ezentúl Réti Szabó Sándor alkotása gazdagítja a kápolna környezetét, amely közadakozásból készült.
Csondor Csaba az íjászat és a kardforgatás mellett lovaglást tanított. Meghatározó személy volt a Kárpát-medencei értékek megőrzésében.
A tervek szerint a programot folytatják, így ezentúl minden ősszel a híres lovas íjásznak emléket állítva, szellemiségének megfelelő programot szerveznek ide.
M.O./E.K.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
X. ZegaSztár – hét kategóriában várják a jelentkezéseket
Megtartották a X. ZegaSztár beharangozó sajtótájékoztatóját. A jubileum alkalmából még látványosabb technikával és értékes nyereményekkel készülnek. Jelentkezni október 22-ig, hét kategóriában lehet. A korábbi évekhez hasonlóan a közönség is szavazhat.
A tehetségkutató 2008-ban indult azzal a céllal, hogy a városban élő diákoknak – szélesebb körben – teret biztosítson a bemutatkozásra. Az évek alatt több mint 3000-en álltak színpadra mintegy 500 produkcióval.
A korábbi versenyek szereplői között szép számban akadnak olyanok, akik azóta országos elismerésre tettek szert. Sokak mellett ilyen Vissi Barnabás zongoraművész, vagy Gubinecz Ákos, Junior Prima-díjas népdalénekes.
A kétfordulós tehetségkutató elődöntőiről a Zalaegerszegi Televízió felvételt készít, melyet hírportálján és közösségi oldalain is közzétesz. Így a közönségnek is lesz lehetősége egy-egy produkciót továbbjuttatni.
A tanulók a színpadi bemutatókon kívül képzőművészeti alkotásokkal is pályázhatnak.
Az elődöntő a Zsinagógában, a Gála december 7-én a Hevesi Sándor Színházban lesz.
M.O./B.P.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
25 éves évfordulóját ünnepelte az Őszirózsa Nyugdíjas Klub dalköre
Megünnepelte 25 éves évfordulóját az Őszirózsa Nyugdíjas Klub dalköre.
A több díjjal büszkélkedő szervezet a jubileumra dalcsokorral és további programokkal készült.
A délutánt Harangozó Teri slágerével indították. A több mint két évtizedes közös munka összekovácsolta a településrészen élőket.
Feldolgozásaikkal az év minden szakában, különböző eseményeken találkozhatnak a városrész lakói. Műsoraik középpontjában a hagyományőrzés és a múlt értékeinek ápolása áll.
A társulat a település életében kulcsfontosságú szerepet tölt be. Hosszú működésük titka aktivitásukban és vitalitásukban rejlik.
Az eseményen a besenyői és a csácsbozsoki nyugdíjasklub tagjai is részt vettek. A meghívott vendégek emléklappal és díszoklevéllel fejezték ki elismerésüket a botfai dalkör munkája és eredményei iránt.
B.L./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Nemzetközi sporttalálkozót tartottak
Sportnapot szervezett a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete az Alsóerdei Sport- és Élményparkban. A nemzetközi rendezvény több éves hagyományra tekint vissza. A vetélkedőn 4 mozgásformában mérték össze tudásukat a résztvevők.
A város vezetése fontosnak tartja az egészséges életmódra nevelést, ennek érdekében figyelemfelhívó közösségi eseményeket szerveznek és támogatnak. A tematikához jól illeszkedett a mai sporttalálkozó, amely az esélyegyenlőségnek is teret adott.
Az alkalom határokon átnyúló kezdeményezés is egyben. A tagok gyakran kirándulnak, emellett vendégül látják egymást saját hazájukban. Ezek a lehetőségek különösen fontosak a mozgásukban súlyosan korlátozott személyek számára.
A mozogni vágyók négy sportban bizonyíthatták rátermettségüket. A kosárlabdán túl a célba dobást, a dartsot, és a petanque-ot is kipróbálhatták.
A mozgássérültek testi-lelki egészségének megőrzése érdekében kiemelkedő jelentőségű volt a találkozó. A szervezők célja, hogy a jövőben még több hasonló programmal segítsék a közösség aktív életét és társadalmi beilleszkedését.
Cz.M./B.P.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Gyermekjogok a digitális térben
Ötödik állomásához érkezett a Gyermekjogok a digitális térben országos vándorkiállítás. Zalaegerszegen a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálata által szervezett tárlat 3 hétig látogatható az Art Moziban.
A pályázattal a gyermekvédelmi szakellátásban élő 6 évnél idősebbeket szólították meg. Feladatuk az volt, hogy rajzolják le mit jelent számukra a digitális világ, annak lehetőségeivel és veszélyeivel együtt. Több, mint 400 pályamű érkezett.
Az új eszközök megjelenésével és az internet elterjedésével a bennük rejlő veszélyek is megváltoztak. A városvezetés fontosnak tartja, hogy az önkormányzat követni tudja a technológiai újításokat, a digitális tér kitárulkozását.
A Gyermekjogok a digitális térben vándorkiállítás október 10-ig várja az érdeklődőket, amely ingyenesen megtekinthető.
M.K./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Egészség Akadémia – Fókuszban az alvás, az álmok és az egészség kapcsolata
Több mint 80 ismert alvászavart tartanak számon – ezek közül az egyik leggyakoribb az inszomnia. A lakosság közel egyharmada életében legalább egyszer megtapasztalja. A professzor szerint a nyugodt pihenéshez nemcsak az életmódváltás, hanem a tudatos odafigyelés is elengedhetetlen.
Az Egészség Akadémia célja, hogy tudományosan megalapozott, mégis közérthető módon hívja fel a figyelmet a testi-lelki egészség megőrzésére. A programsorozat tavasszal indult az Egészséges Zalaegerszeg Program részeként.
A 12 pontból álló cselekvési terv októberben, Dr. Schwab Richárd gasztroenterológus prezentációjával folytatódik. Ezt követően novemberben Dr. Lakatos Péter belgyógyász professzor érkezik Zalaegerszegre.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.


































































































































































































































