Semmelweis nap
Átadták az elismeréseket Semmelweis-nap alkalmából. Július elseje csaknem három évtizede a magyar egészségügy ünnepe, melyen az alapellátásban dolgozókat tüntették ki.
Az eseményt Berkes Dániel tanítványai Zalaegerszeg dalával nyitották.
A meghívott szakembereket Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte. Aki kiemelte, az önkormányzat nem fenntartója ugyan a kórháznak, mégis fontos feladatának tartja, hogy támogassa azt.
A vármegyeszékhely polgármestere és Orosz Ferencné, önkormányzati képviselő közösen adták át az okleveleket. A több évtizeden keresztül nagy szakmai alázattal végzett munkájáért Kóczán Erzsébet gyermekorvosnak mondtak köszönetet.
Elismerést vehetett át még Bödör Ágnes asszisztensnő, Molnár Erzsébet védőnő, illetve Nagy Andrea fogszakorvos és Dominkó Katalin fogászati asszisztens. A rendezvény zárásaként az anyák megmentőjeként ismert világhírű orvos életútját idézték fel.
K.A./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Megrendezik a jótékonysági napot az AquaCityben
Megrendezik idén is a jótékonysági családi napot az AquaCityben. Az elmúlt évekhez hasonlóan rekordszámú vendégre, illetve bevételre számítanak. Az adománnyal a nehéz körülmények között élőket támogatják majd.
Az első, nagyszabású rendezvény 2002-ben volt a víziélményparkban. Idővel ez hagyománnyá vált, s a bevételt mindig más-más célra ajánlották fel.
A Családok Átmeneti Otthonában 40 embernek, köztük csaknem 30 gyermeknek biztosítanak lakhatást. A felajánlással az életkörülményeiken szeretnének javítani.
A jótékony célra szánt összeg – csakúgy, mint a korábbi években -, a cégek felajánlásából, a főzőcsapatok által összegyűjtött adományból, illetve a belépőjegyek árából adódik össze. A létesítmény már készül a vendégek fogadására.
Ha a számításaik nem válnak be, azaz kedvezőtlen lesz az időjárás, akkor másnap, augusztus 18-án nyitják meg kapuikat és rendeznek családi napot.
K.I./E.K.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Járdafelújítás az Olajmunkás utcában
Rendbe tette a járda egy részét az Olajmunkás utcában az önkormányzat. A károsodott, repedezett burkolatot az alépítménnyel együtt elbontották és kicserélték. Rendszeresen visszatérő probléma volt, hogy az esőzések során lezúduló csapadékvíz elöntötte a házakat, ám a szakemberek – a projekt keretében-, ezt a problémát is orvosolták.
Már biztonságos a közlekedés az Olajmunkás utca Hegyalja utca felőli szakaszán, ahol a város – saját költségvetéséből – csaknem 150 méter hosszan korszerűsítette a járdát. A munkálatok során az érintett zöldfelületeket is helyreállították.
A környező ingatlanok útkapcsolatait szintén felújították. A csapadékvízelvezetést mostantól kiemelt betonszegély és beépített víznyelők segítik. Galbavy Zoltán bejelentette: körzetében a fejlesztések sora ezzel nem ér véget.
A tervek szerint ezeket a beruházásokat az önkormányzat az arányos városfejlesztés jegyében saját költségvetéséből finanszírozza. Az önkormányzati képviselő szándéka, hogy az Olajmunkás utcai járdafelújítást jövőre folytassák.
N.J./E.K.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Felújítási munkák kezdődnek az Orsolya tér 2-12. számú ingatlanok előtt
2024. július 3-án, szerdán reggel 8 órától az Orsolya tér Bem József utcai csomópontjától déli irányba, a keleti oldali forgalmi sávon, mintegy 120 méter hosszban felújítási és szegélyezési munkák kezdődnek.
A kivitelezési munka a keleti oldali forgalmi sáv zárása, a forgalom elterelése mellett végezhető, mely miatt javasoljuk az Orsolya tér nyugati oldalát határoló útszakasz használatát. Az alternatív útvonal minimális kerülővel jár.
A felújítási munkák előreláthatólag 3 hetet vesznek igénybe, mely idő alatt kérjük a lakosság és a forgalomban résztvevők türelmét és megértését!
Pótgyereknapi légvár partyt tartottak a Vizslaparkban
Mesebirodalommá varázsolták a Vizslaparkot június utolsó napján, ahol óriás légvárakat építettek kicsiknek és nagyoknak. Felverték a színes sátrakat, a pázsitra pedig körhintát telepítettek. Reggelre minden készen állt, hogy bepótolják a gyermeknapot, amit a zord időjárás miatt el kellett halasztani.
A szervezők minden korosztályra odafigyeltek, így a család valamennyi tagja talált kedvére való elfoglaltságot.
A gyermekek sorra kipróbálták az ugrálóvárakat. Akinek kedve volt, új frizurát csináltathatott magának. Voltak, olyanok, akik a népi játékokat választották. Élményeikről szűkszavúan számoltak be, mivel még sok felfedezni való várt rájuk.
Az 50 méteres akadálypályát a nagyobbaknak ajánlották, ami kiváló lehetőséget adott a közös családi programra is.
Bár szinte trópusi forróság volt, az árnyas fák kellemes környezetet biztosítottak
A visszajelzések szerint a rendezvény eredményes volt, és a partyval sikerült kárpótolni a legfiatalabb nemzedéket.
K.I./B.P.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Búcsús forgatag Zalabesenyőben
Megünnepelték a Péter-Pál napi búcsút a besenyői Öreghegyen. A 2013-ban emelt kápolnánál Stróber László apátplébános mutatott be szentmisét. Délután többek között a Botfai Citerazenekar és Zalai Táncegyüttes lépett színpadra. A forgatagot a Szivárvány Dalkör műsora nyitotta.
A közösséget Balaicz Zoltán polgármester és Gecse Péter alpolgármester – aki egyben a településrész önkormányzati képviselője -, köszöntötte. A jeles naphoz kapcsolódó hagyományt a zalabesenyőiek hosszú évtizedeken át megőrizték.
A polgárőrök a biztonság megőrzése mellett a környezetre is kiemelt figyelmet fordítanak. Ezt a fedett közösségi teret az önkormányzati támogatás mellett sok-sok társadalmi munkával építették. A programok szervezésben minden esztendőben aktív szerepet vállalnak.
A fiatal tehetségeknek is lehetőséget adtak a bemutatkozásra, idén a Zegasztár egyik fellépőjét, Krecsár Biankát hívták meg. Míg a felnőtteket színpadi produkciókkal szórakoztatták, a gyermekek az ugrálóvárakat vették birtokba.
K.I./B.P.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Programkavalkád az Olai Fesztiválon
Többszázan érkeztek az Olai Fesztiválra, amit idén is a Göcseji Falumúzeumban rendeztek. A programkavalkádban minden korosztály talált kedvére való elfoglaltságot. A műsort Mutyi Bohóc produkciója és az Eleven Dance tánccsoport műsora színesítette.
A kicsik és még kisebbek számára légvárakat építettek. Voltak, akik a kézműves játszóházban alkottak, s kipróbálták a népi fajátékokat. A nagyobbak az íjászaton tették próbára ügyességüket, a Társasjáték Egyesület standjánál pedig a szülőkkel közösen oldották meg a feladványokat. A szabadtéri kiállítóhelyen ezúttal a veterán autókat is felvonultatták. A nagyszülők az unokákkal együtt fedezték fel az élményelemeket.
Az Olai Fesztivál több évtizedes hagyomány a városrészben, amit mindig június utolsó hetében tartanak.
A városrészben élők kérésre idén Kaczor Feri fellépésével zárták a fesztivált, aki erre az alkalomra új műsortervet állított össze.
A zalai kötődésű előadó teltház előtt lépett színpadra, dalait a közönség ezúttal is tapsviharral fogadta.
K.I./B.P.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Semmelweis-napi ünnepség Zalaegerszegen: kitüntetéseket adtak át
Átadták a kitüntetéseket a Szent Rafael kórház Semmelweis-napi rendezvényén, a ZalaZone konferencia központban. Felidézték az anyák megmentőjeként ismert világhírű orvos életútját, aki 206 esztendővel ezelőtt, július elsején született. Ez a nap 1992 óta a magyar egészségügy ünnepe.
A dolgozókat Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte. Mint kiemelte, az önkormányzat nem fenntartója ugyan a kórháznak, mégis fontos feladatának tartja, hogy támogassa azt.
A jubileum számvetésre is lehetőséget adott; az intézmény munkáját a főigazgató értékelte.
A legmagasabb elismerést – a Szent Rafael Kórházért Emlékplakettet – idén Szalai Zoltánnak, a traumatológiai osztály főorvosának, illetve Hegedűs Évának adományozták. Vezetésükkel kezdődött meg a foniátriai szakrendelés, ami hozzájárult a hangképzési zavarok kezeléséhez és gyógyításához.
A Semmelweis-napi ünnepséget kitüntetések átadásával zárták. Csaknem negyvenen vehettek át oklevelet, valamint nívó-díjat, illetve adjunktusi és főorvosi kinevezést.
K.I./Sz.G.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Eredményt hirdettek „A városom: zöld Zalaegerszeg” rajzpályázaton
Ismertették A városom zöld Zalaegerszeg című környezetvédelmi rajzpályázat eredményét. Az általános iskolás diákok számára meghirdetett lehetőségre mintegy 100 pályamunka érkezett. A legjobbaknak járó oklevelet és nagyértékű tárgyjutalmat Bali Zoltán alpolgármester pénteken adta át.
A Gébárti-tó rendszeresen visszaköszönő eleme volt a beadott alkotásoknak. Nagy-Salamon Ria is ezt a témát örökítette meg. A zsűri az alsósok közül a Petőfi iskola második osztályos tanulóját találta a legjobbnak.
A felső tagozatosok korosztályában Lábodi Anna nyert. Meglátása szerint több időt kellene mindenkinek a természetben töltenie, ezért pályamunkája középpontjában is a szabadban sportolás állt. Az Ady-s diákot a sárkányhajózás ihlette meg.
A fiatalok elképzelései, gondolatai a városvezetés számára iránytűként szolgálnak. Bali Zoltán alpolgármester szerint az ehhez hasonló pályázatok egyben a jövő fejlesztéseit is inspirálják.
Az alsós korosztályban Kardos Ádám Gábriel és az Eszterlánc fejlesztő nevelés-oktatás osztálycsoport, a felsősöknél Paksa Borbála és Tóth Lili munkáit ismerték el. Az önkormányzat a pályázatra benyújtott alkotásokat kiállításon mutatja be.
N.J./Sz.G.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Útlezárás a Kisfaludy utcában
Tájékoztatjuk Zalaegerszeg város lakosságát, hogy megújul a Kisfaludy Sándor utca burkolata és közművei az Ady Endre utca – Kossuth Lajos utca közötti szakaszon.
A kivitelezési munkák teljes ideje alatt az érintett útszakaszt a gépjárműforgalom elől teljes szélességében lezárják.
Az OTP tömbbelsőben lévő társasházak, parkolók, valamint üzletek megközelíthetősége érdekében a „Szalagház” mögötti átkötő úton átmenetileg kétirányú forgalmi renddel kell számolni, és ezzel összhangban az épület falsíkja melletti parkolás tiltva lesz.
Az üzletek árufeltöltése továbbra is biztosított.
A Kisfaludy – Ady Endre utca sarkán lévő nagy befogadó képességű parkolóba a behajtásra a Zsinagóga déli oldala felől ideiglenes útcsatlakozással lesz lehetőség.
A kivitelezési munkák előreláthatóan 10 hetet vesznek igénybe, a 2024. július 1.- 2024. szeptember közepe közötti időszakban.
Kérjük a közlekedők szíves megértését és türelmét!
Az alábbi térképen megtekinthetőek a közlekedési információk:






















































































































































































































