Zalaegerszeg

Hírek

Zalaegerszeg címer

Álláslehetőség

Az önkormányzati tulajdonban lévő Kontakt Nonprofit Kft. hosszú távú álláslehetőséget kínál több műszakos munkarendben.

(tovább…)

Ünnepelt a Ságodi ovi

Fennállásának 20 éves évfordulóját ünnepli a Belvárosi I. számú Integrált Óvoda ságodi tagintézménye. A jubileumról egy hetes rendezvénysorozattal emlékeztek meg a településrészen. „Óvodás vagyok” címmel rajzpályázatot hirdettek, tájfutást szerveztek a kicsiknek, mesejáték, táncház várta a gyerekeket, csütörtökön pedig ünnepségre hívták a város és a társintézmények vezetőit, szülőket, valamint a településrész apraját-nagyját. Az óvoda múltját Kovács Józsefné vezető idézte fel a vendégeknek.

(tovább…)

Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknek

A Református Egyház működteti a jövőben az eddigi Gyimesi Lajos Fogyatékkal Élők Nappali Intézményét, amely egy pályázat révén hamarosan bentlakásos ellátásra is alkalmas lesz. Ehhez azonban költöznie kell: jelenlegi Kis utcai helyéről a volt Gasparich utcai óvoda épületébe. Az átalakítási munkák még tartanak, az egyház illetékesei pedig ma délután a helyszínen tájékozódtak.

(tovább…)

Képzés a diákönkormányzatok vezetőinek (Videó)

Diákönkormányzatok vezetőit köszöntötte szerdán Balaicz Zoltán alpolgármester. Abból az alkalomból, hogy a város önkormányzata ingyenes képzést szervezett a megyeszékhely középiskoláiban tanuló fiatalok képviselőinek. A képzés célja, hogy a későbbiekben hatékonyabban végezhessék a rájuk bízott feladatokat.

(tovább…)

Előadóest a József Attila Városi Könyvtárban

A József Attila Városi Könyvtár (Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21.) tisztelettel meghívja Önt és barátait az Ünnepi Könyvhét alkalmából rendezett „Egy asszon két vétkecskéje” című előadóestre.

(tovább…)

Útlezárás

2011. május 29-én (vasárnap) a Hősök napi megemlékezés miatt 10.00-11.45 óra között lezárják az Október 6. teret.

(tovább…)

Hősök napja

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívjuk Önöket a Hősök napja alkalmából rendezendő városi megemlékezésre 2011. május 29-én (vasárnap) 10.30 órára a zalaegerszegi Hősök kertjébe.

(tovább…)

Horváth Kinga: Egy kis kultúra, nevetve

Szeretnék pár szót megejteni egy érdekes klubról, melynek én is tagja vagyok. A Japán Klub a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban alakult meg és már több mint egy éve működik a diákok közreműködésével.

(tovább…)

Munkálatok a Piac téren: Másfél hónapot csúszik a beruházás (Videó)

Már biztos, hogy nem költözhetnek vissza az árusok júniusban a Piac térre. A régészeti feltárások miatt ugyanis elhúzódik a rekonstrukció. A beruházás új befejezési határideje július közepe. Jelenleg a munkagödrök feltöltésén dolgoznak a kivitelezők, melyet az alapozási munkák követnek.

(tovább…)

Sikeres volt a fesztivál (Videó)

Nyoma sincs már a Dísz téren a XVII. Egerszeg Fesztiválnak. A sátrakat elbontották, a régi, megszokott kép fogadja a járókelőket. Fellélegezhetnek a szervezők is, a vélemények ugyanis egybecsengenek: sikeres volt az egyhetes rendezvénysorozat.

(tovább…)