Felújították a teskándi csomópontot
Befejeződött a teskándi csomópont átépítése. Az úttest új burkolatot kapott, a pályát kiszélesítették. A beruházásnak köszönhetően az érintett szakaszon jelentősen javult a közlekedésbiztonság.
Az elmúlt években nagymértékben megnőtt az északnyugati városrész, valamint a környező települések forgalma. A reggeli, valamint a délutáni csúcsidőszakban rendszeresek voltak a torlódások.
A környéken élők az önkormányzati képviselőnek jelezték a nehézségeket. Az út rendbetétele a burkolat rossz állapota miatt is szükségessé vált.
A járműforgalom folyamatosan emelkedik: Zalaegerszegen a regisztrált autók száma meghaladja a 36 ezret. A város vonzáskörzetéből is sokan érkeznek naponta.
A munkálatok során mintegy 116 köbméter aszfaltot terítettek le. A burkolati jeleket frissítették, a buszöblöt pedig bazaltbetonnal erősítették meg.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Megszépült az Öveges József Általános Iskola közösségi tere
A bölcsőde és az óvoda után most az oktatási intézmény környékén dolgoztak a szakemberek. Ennek részeként az Iskola utca járdáját újították fel.
A tanulók hasznosnak találják a most rendbe tett környezetet, mert az egyszerűbbé is teszi számukra a mindennapokat.
A város vezetésének fontos célja, hogy megújuljanak ezek a létesítmények. Ennek érdekében évek óta együttműködnek az állami szervezetekkel. Most a környezet mellett a tanintézmény bejárata is új arculatot kapott.
Az önkormányzat a jövőben is támogatja a köznevelési intézmények fejlesztését, melyek ezáltal komfortosabbá válnak a tanárok, a diákok és a szülők számára egyaránt.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
ZALAEGERSZEG ZIFFA KÉRDŐÍV – EREDMÉNYEK
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata 2025 folyamán készítette el Zöld Infrastruktúra Fejlesztési- És Fenntartási Akciótervét (ZIFFA) a HÉTFA Elemző Központ Kft. és a MATE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék együttműködésével.
A ZIFFA készítésének részeként lakossági kérdőívet készítettünk, melyre összesen 149 darab értékelhető kitöltés érkezett.
A kérdőív riportja az alábbi linken érhető el: https://zalaegerszeg.hu/wp-content/uploads/2025/09/ZEG_ZIFFA_kozertheto-osszefoglalo.pdf
Köszönjük, hogy ilyen sokan kitöltötték a kérdőívet és ezzel segítették a ZIFFA készítését!
Kapcsolat: ziffa@ph.zalaegerszeg.hu
Elkészült a Zalaegerszegi ZIFFA egyeztetési változata
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata 2025 folyamán készítette el Zöld Infrastruktúra Fejlesztési- És Fenntartási Akciótervét (ZIFFA) a HÉTFA Elemző Központ Kft. és a MATE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék együttműködésével.
A ZIFFA célja, hogy egy a település egészét átgondoló, ökológiai szemléletű akcióterv szülessen, ami integráltan kezeli a zöldfelületeket.
A 2024-ben megindult szakértői munka eredményeként elkészült a Zalaegerszegi ZIFFA egyeztetési változata, ami az alábbi linken érhető el:
https://zalaegerszeg.hu/wp-content/uploads/2025/09/ZEG_ZIFFA_egyeztetesi-valt.pdf
Az akcióterv készítésének jelen fázisában lehetőséget biztosítunk az elkészült anyag írásbeli társadalmi véleményezésére.
Az észrevételek elküldésére szeptember 30-ig van lehetőség.
Kérjük küldje el észrevételeit írásban a ziffa@ph.zalaegerszeg.hu e-mail címre.
Várjuk a visszajelzéseket!
További információk: https://zalaegerszeg.hu/hirek/keszul-a-zalaegerszegi-ziffa/
Az Alzheimer-világnap alkalmából mozogtak
A résztvevőket Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte. Mint jelezte, a jövőben több olyan programot kívánnak szervezni, melyek segítenek a betegségek felismerésében és a gyógyulás elősegítésében.
A résztvevők lufikkal a kezükben átsétáltak a Kis-Vizsla parkba, ahol szenior tornán vettek részt. A szépkorúak számára ez a nap a testmozgás mellett, közösségi élményt is jelentett.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Szüreti fesztivál Andráshidán
A felvonulók az Öveges József Általános Iskola előtti parkolóból indultak, és több utca érintésével az intézmény belső udvarába érkeztek. A kijelölt útvonal egyes állomásain a helyi borosgazdák pogácsával és frissítőkkel várták a résztvevőket.
A lovaskocsis és traktoros konvojhoz gyalog, kerékpárral, és autóval is tudtak csatlakozni a családok.
Az őszi programsorozat legjelentősebb, szinte minden közösséget érintő tevékenységéhez a településrész hagyományőrző csoportjai is csatlakoztak.
A több évtizedes tradíción alapuló, népszerű szüreti felvonulás gazdag színpadi programmal folytatódott, ahol már kézműves foglalkozásokkal és bográcsos cigánytésztával várták az érkezőket.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Őszi fesztivál Csácsbozsokon
A szüreti felvonulás az Izsák Imre Általános Iskolától indult az Évgyűrűk Nyugdíjas Klub, a Szivárvány Téri Óvoda, a Polgárőrök, a Jószomszédok Park közössége, a Csácsi Anyukák csapata, továbbá a Zalaapáti Harmonika zenekar, valamint a lakosság kíséretében. A programok a felvonulást követően a Csácsi Kastély parkjában folytatódtak.
Az eseményen a kisgyermekes családok mellett az idősebb korosztályt is megszólították.
A hagyományteremtő őszi fesztivált a Zalaapáti Harmonika zenekar műsora, vacsora és élőzenés est zárta.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Elkezdődött a diákönkormányzati képzés Zalaegerszegen
Ezen a tréningen a diákképviselők – egyebek között – felkészülnek az októberi városi diákönkormányzati választásokra, s egyértelműen megfogalmazzák a város működését érintő javaslataikat.
A szervezők ösztönzik a résztvevőket arra, hogy hatékonyan kommunikáljanak az őket érintő kérdésekben, miközben minden évben ők maguk is újdonságokkal készülnek.
Ez a program alkalmat teremt a fiatalok igényeinek felmérésére és az általuk jelzett problémák feltárására. Ehhez a városvezetés minden tőle telhető segítséget biztosít számukra.
A diákok a kedvezmények bővítéséről, a közlekedés javításáról és az ingyenes közösségi terek létrehozásáról is ötleteket fogalmaztak meg. Javaslataikat legközelebb a diákparlamentben is előterjesztik.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Megkezdődött az őszi félév a Senior Akadémián
A hallgatókat Gecse Péter alpolgármester köszöntötte. Mint fogalmazott, a város közössége és az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít az idősekre.
Az előadások lehetőséget adnak a résztvevőknek arra, hogy megőrizzék szellemi frissességüket. Sokan már a kezdetektől rendszeres látogatói a programnak.
A nyitóelőadást Illyés Zoltán biológus tartotta. Időszerű témát választott, mivel a tél közeledtével egyre inkább előtérbe kerül a madárvédelem.
Káli Csaba, a Zala Vármegyei Levéltár igazgatója a szocreál építészet jellegzetes zalaegerszegi alkotásait mutatta be, míg Tóth Ilona Katalin, a Mindszenty József Általános Iskola és Gimnázium tanára „Magyar irodalmi Nobel-díjasok – maradtunk jelöltek…” címmel tartott előadást.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Csalások az online térben – Bűnmegelőzési fórumot tartottak
A résztvevőket Andor László, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője és Balaicz Zoltán köszöntötte. A polgármester kiemelte: a zalai vármegyeszékhely évek óta a legbiztonságosabb város az 50 ezer fő feletti települések között. A lakásbetörések és a gépkocsifeltörések száma minimálisra csökkent. Ugyanakkor a bűnözők új módszert választottak, a kibertérben próbálják megtéveszteni az embereket.
A bűncselekmények többsége számítógépes eszközökkel történik. Ezért mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy az alkalmazások milyen csapdákat rejthetnek.
Az online tér komoly kihívás elé állítja az embereket. A figyelmetlenség és a tájékozatlanság súlyos következményekkel járhat, ezért elengedhetetlen a tudatos felkészülés a digitális eszközök használatára.
Az önkormányzat a rendőrséggel együttműködve rendszeresen szervez felvilágosító programokat. Ezeken bemutatják, miként lehet hatékonyan védekezni az online csalásokkal szemben.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.


















































































































































