Új kenyér szentelése és államalapítás ünnepe a Jézus Szíve Ferences Plébániatemplomban
Szentmisével folytatódott augusztus 20-án délelőtt az ünnepségsorozat. A Jézus Szíve Ferences Plébániatemplomban több százan gyűltek össze, hogy tanúi legyenek az új kenyér megszentelésének.
A hagyományos kenyéráldást megelőzően Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel. Beszédében a közösségek és az összefogás erejét hangsúlyozta.
A politikus beszédét követően Mihály Luca az István a király című rockoperából az Oly távol vagy tőlem című betétdalt adta elő.
Az ünnepség zárásaként Kis Kornél András ferences szerzetes, Hodánics Péter református és Zsugyel Kornél evangélikus lelkész megáldották az új kenyeret, amit a képviselőkkel közösen megszegték azt.
K.A./B.P.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Államalapítás ünnepe Csácsbozsokon
Az államalapítás tiszteletére szervezett ünnepség sorozat idén is a csácsbozsoki Szent István-szobornál kezdődött. Augusztus 20-a előestéjén a szentmisét, az ünnepi beszédet és a kenyérszentelést követően a Kormorán zenekar koncertjét láthatta a közönség.
A településrészen Szent István napját immár 24. alkalommal ünnepelték. A hagyományos program egyik sajátossága, hogy az est szervezésébe – csakúgy, mint eddig minden évben -, a helyiek is bekapcsolódtak.
Ünnepi beszédet Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója mondott.
Az ünnepi beszéd után az új kenyeret Furján Gellért plébános áldotta meg, amit- miután megszegtek -, a jelenlévők megkóstoltak. A megemlékezést a Kormorán zenekar koncertje zárta.
K.A./B.P.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Születésnapot és az új kenyeret is ünnepelték a Göcseji Falumúzeumban
56 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Zalaegerszegen az ország első szabadtéri múzeuma, a Göcseji Falumúzeum, így az államalapítással egy napon ünnepelte születésnapját. Az augusztus 20-ai programsorozattal erről az évfordulóról, és természetesen az új kenyér ünnepéről is megemlékeztek.
Az egybegyűlteket a városvezetők, majd Havasi Bálint köszöntötte. A Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója kiemelte: felemelő érzés minden évben megemlékezni arról a társadalmi összefogásról, amely lehetővé tette, hogy Zalaegerszegen nyissa meg kapuit az ország első skanzenje.
Idén a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program Zala vármegyei kenyérszentelő ünnepségének is a falumúzeum adott helyet. Az összeöntött búzából készült az új kenyér, amit a zalaegerszegi egyházak képviselői áldottak meg.
A születésnapra Németh János Kossuth- és Munkácsy-díjas keramikusművész négy részből álló domborművét ajándékozta az intézménynek. Az Ecce Homo sorozat ideiglenesen a fatemplom előtt kapott helyet.
Az ingyenes programok között lovaskocsizás, interaktív gyerekprogramok és orgonakoncert is szerepelt. A régi parasztházak között kora estig szórakozhattak a családok.
F.M./B.P.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Andráshidán is megáldották az új kenyeret
Andráshidán is megáldották az új kenyeret, ahol az ünnepi műsort szentmise előzte meg. A programot a helyi művelődési ház és a településrészi önkormányzat közösen szervezte.
Köszöntőjében Domján István önkormányzati képviselő az egyéni felelősségvállalásra és a haza szeretetének fontosságára hívta fel a figyelmet.
A megemlékezésen a 28 évvel ezelőtt felavatott Szent István Emlékkőnél koszorút helyeztek el. Ezt követően Gyöngyös Balázs plébános az új kenyeret megszentelte, majd minden résztvevő megkóstolhatta azt.
Az ünnepségen az Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület népdalokat adott elő.
A több, mint két évtizedes hagyomány szerint az esemény végén a helybéliek házi finomságokkal kínálták a megjelenteket. A zalai bor mellett sütemények és pogácsák kerültek az asztalra.
K.A./B.P.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Sikeres volt a jótékonysági családi nap az AquaCityben
Több, mint 15 millió forint gyűlt össze a hétvégén a jótékonysági napon. A rendezvény bevételét a Magyar Vöröskereszt Zala Vármegyei Szervezetének fenntartásában működő Családok Átmeneti Otthonának belső felújítására ajánlották fel a szervezők. Az AquaCity-ben különböző finomságokkal 44 főzőcsapat várta az érdeklődőket.
Balaicz Zoltán polgármester szerint Zalaegerszeg a segítség, a jótékonyság és az összefogás városa. Ennek köszönhetően ismét jutott segítség oda, ahol arra igazán szükség van.
A felajánlásokból a Családok Átmeneti Otthonának lakószobáit szeretnék rendbe tenni. A kedvezményezettek is fakanalat ragadtak, akik csülkös chilis babot és többféle palacsintát kínáltak a megjelenteknek.
A fogásokért jelképes összeget kellett fizetni. A gasztronómiai kavalkádon a hagyományos zalai ízek mellett, több ételkülönlegesség került a tányérra. A strandolókat a finomságok mellett nyereményjátékok is várták.
A vendégek a medencéket és csúszdákat ezen a napon korlátlanul használhatták. Közben a színpadon egymást váltották a különböző, színes programok.
Az AquaCity népszerűségét bizonyítja, hogy idén éppen a szombati jótékonysági napon váltott jegyet a nyolcvanezredik látogató. Balázs Zsolt, feleségével és kisfiával érkezett, akiket a bejáratnál ajándékokkal köszöntöttek.
K.A./B.P.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Új járda épült a Jézus Szíve Templom mellett
Elkészült a járda a Gasparich Márk utca keleti oldalán. Az OIa utca és Platán sor között három ütemben a burkolatot is felújítják, melynek első részével, a Rákóczi és a Virág Benedek utca közötti szakaszon most végeztek.
A meglévő burkolat állapota leromlott, felülete már hiányos és repedezett volt. Esős időben itt megállt a víz, ami a gyalogosok közlekedését és a Jézus Szíve Templomba való bejutást egyaránt akadályozta.
A kivitelezési munkákat a Modern Városok Program segítségével finanszírozták.
A beruházás részeként az érintett útkereszteződésből ezentúl a járművek is könnyebben tudnak kihajtani. Itt egy kibővített aszfaltréteg is készült.
A tervek szerint a keleti oldali járda rekonstrukciója a Virág Benedek és a Lőrinc Barát utca közötti területen folytatódik.
M.O./I.G.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Jótékonysági családi nap az AquaCityben
Ismét megrendezik a jótékonysági napot az AquaCityben. Az adománnyal idén a nehéz körülmények között élőket támogatják majd. A szervezők augusztus 17-én színes családi programokkal, a főzőcsapatok pedig finomságokkal várják az érdeklődőket.
A rendezvény bevételét a Magyar Vöröskereszt Zala Vármegyei Szervezet fenntartásában működő Családok Átmeneti Otthonának belső felújítására kívánják fordítani. Az intézményben negyvenen élnek, 14 felnőtt és 26 gyermek. A kezdeményezéssel most számukra szeretnének jobb életkörülményeket biztosítani.
Az elmúlt évekhez hasonlóan rekordszámú vendégre számítanak. A jótékony célra szánt összeg – csakúgy, mint a korábbi években -, a cégek felajánlásából, a főzőcsapatok által összegyűjtött adományból, valamint a belépőjegyek árából adódik össze.
A Vízicsúszda- és Élményparkban a megszokott kézműves foglalkozások, íjászat és kutyabemutatók mellett a hétvégén az eseményt színpadi produkciók is színesítik. A műsorban judo és kung-fu bemutató, az Albatrosz táncegyüttes fellépése és a Móka Palota zenés buborékkalandja is helyet kapott.
K.A./G.Zs.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
III. fokú hőségriasztás vasárnap éjfélig!
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szakmai ajánlását figyelembe véve Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos asszony az ország egész területére a hőségriasztást
2024. augusztus 14-én (szerda) 00.00 órától kezdődően III. fokúra emeli és
2024. augusztus 18-án (vasárnap) 24.00 óráig
meghosszabbítja.
Tájékoztatjuk továbbá, hogy az országos tisztifőorvos által kiadott hőségriasztások híre a továbbiakban a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által üzemeltetett VÉSZ applikáción keresztül is elérhető lesz a lakosság azonnali és hatékony tájékoztatása érdekében.
Szponzori megállapodást kötött a Zalakerámia ZTE KK a névadó céggel
A Zalakerámia Zrt. nevét viseli a jövőben is a zalaegerszegi kosárlabda klub. Az erről szóló megállapodást csütörtökön írták alá a Városházán.
A százéves múltra visszatekintő cég, illetve a ZTE Kosárlabda Klub között létrejött kapcsolat mindkét fél számára előnyös.
Az első egyezség hosszú tárgyalássorozat eredményeként 2005-ben jött létre Gyimesi Endre, akkori polgármester kezdeményezésére.
Vera Lasselsberger megköszönte Zalaegerszeg városának a példaértékű együttműködést. Kiemelte: a gazdaságfejlesztés mellett a közösségekre is kiemelt figyelmet fordítanak.
A rendezvény zárásaként a felek aláírták az újabb, egy évre szóló névhasználati szerződést.
K.I./Sz.G.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Tájak és Ízek Zalaegerszeg – Kötetbemutató
Elkészült Mészáros T. László Tájak és ízek Zalaegerszeg című kötete. A kiadvány érdekessége, hogy a benne lévő képeken, a szobrok, épületek, valamint a kulturális intézmények és események mellett, megjelenik a gasztronómia is.
Az alkotás jó példája annak a turisztikai összefogásnak, amely a városi marketinget és a kommunikációt egyaránt erősíti.
A kiadványban 12 zalaegerszegi étterem ajánlott recepteket. A 23 helyi specialitás illusztrációja mellett, azok elkészítéséhez is találunk útmutatót.
Pálfi László étterem-tulajdonos két különlegeséggel járult hozzá a leírásokhoz. Az általuk kínált palacsinta népszerű édesség, amit most a háziasszonyok is elkészíthetnek.
A könyvbemutatón szó esett még Mészáros T. László eddigi munkáiról, s mint elhangzott, idén a Zala Vármegyéről készült gyűjtését is kiadja.
M.O./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.





































































































































































































































































