ZEGINFO – tájékoztató a közgyűlés döntéseiről
29 napirendi pontot tárgyalt legutóbbi ülésén a zalaegerszegi képviselő-testület. A grémium – egyebek mellett – elfogadta a zárszámadási rendeletet és meghallgatta az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok, a katasztrófavédők és a rendőrség beszámolóját.
Bali Zoltán alpolgármester a zárszámadásáról elmondta: a 2024-es év pénzügyi szempontból stabil és jól tervezett volt. A kiadások meghaladták a 33 milliárd forintot, amely a bevételek 63,9 százalékát teszik ki.
Gecse Péter alpolgármester bejelentette, hogy újabb 4 településrészi önkormányzat alakult. Ezt követően a testület meghallgatta a 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő cégek éves beszámolóit is.
Mintegy 600 fő dolgozik ezekben a szervezetekben, ahol a bérszínvonal biztosítása kiemelt szempont volt.
A közgyűlés döntött a Malom utcai önkormányzati ingatlan értékesítéséről, amit iparterületként hasznosítanak.
Gecse Péter a tűzoltóság beszámolóját méltatva kiemelte: az önkormányzat és a lakók több esetben is összefogtak a lánglovagokkal a káresetek kezelésében.
A rendőrségi tájékoztató kapcsán hangsúlyozta: Zalaegerszeg az 50 ezer fő feletti városok között továbbra is a legbiztonságosabb.
N.J./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Elkészült az oválpálya
Ünnepélyesen átadták a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya legújabb elemét. A nagysebességgel közlekedő autók vizsgálatára alkalmas oválpályán – a parabolakanyaroknak köszönhetően – akár 270 km/h sebesség is elérhető úgy, hogy közben nem keletkezik oldalirányú gyorsulás.
Szinte pillanatok alatt gyorsult fel ez az autó 200 km/h fölé, amikor felhajtott a különleges kialakítású felületre. A különleges élményt most a meghívott vendégek és az újságírók is kipróbálhatták.
Az új elemmel 11-re nőtt a tesztlehetőségek száma. Palkovics László kormánybiztos azt mondta: a pályát úgy tervezték, hogy a jövő kihívásainak is megfeleljen.
A ZalaZONE köré kiépült gazdasági ökoszisztéma Zalaegerszeg szempontjából kulcsfontosságú.
A létesítményt igénybe vevő gyártók száma már meghaladta az ötvenet, de a céljaik szerint szeretnék elérni a százat. A ZalaZONE-ban mára nemcsak európai, hanem kínai, japán, dél-koreai és török partnereknek is szolgáltatnak.
N.J./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
A város napja – május 13.
Május 13-a, a város napja. 1885-ben ekkor lett rendezett tanácsú város Zalaegerszeg. A jeles dátumról az önkormányzat minden évben igyekszik méltó módon megemlékezni – különösen idén, a 140 éves jubileum alkalmából.
1421-ből származik az az oklevél, amely már városként említette a megyeszékhelyet. Ám hivatalosan jogilag 140 éve vált rendezett tanácsúvá. Addig városbírók irányították a települést, s 1885-ben választották meg az első polgármestert, Kovács Károlyt.
A hagyományokat követve az ünnepi közgyűlésen kitüntető címeket adnak át. A díszpolgárok sorába emelik posztumusz néhai Öveges József Kossuth-díjas fizikust. Emellett Pro-Urbe díjat vehet át Iványi Ildikó nyugalmazott pedagógus és Farsang László, a Zalaegerszegi Fúvószenekar egyik emblematikus alakja – jelezte Balaicz Zoltán.
Béres János alkotása – Kovács Károly szobra – a Május 1. ligetben kap helyet, ahol egy szoborparkot alakítanak ki. A zalai megyeszékhely így kíván tisztelegni egykori vezetői előtt.
V.D./G.Zs.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Fejlesztések a Petőfi utcában
Több felújítás zajlik a Petőfi utcában, a Bíró Márton és a Mártírok útja között. A beruházásokat az önkormányzat és az E.ON közösen végzi.
Egy szakaszon gázvezetékeket cserélnek, máshol a közvilágítást korszerűsítik.
Az arra közlekedőknek jelentős forgalomkorlátozásra nem kell számítaniuk.
A munkálatok várhatóan június végére, illetve július elejére fejeződnek be.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Egészség Akadémia – Prof. Dr. Merkely Béla nyitó előadása
Szeretettel várunk minden érdeklődőt az EGÉSZSÉG AKADÉMIA első, nyitó előadására, 2025. május 16-án, pénteken, 16 órakor a Városi Hangverseny- és Kiállítóterembe.
Az Egészség Akadémia nyitó előadását Prof. Dr. Merkely Béla Széchenyi-díjas kardiológus, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem rektora tartja.
További részletek a csatolt plakáton olvashatók.
Önálló alapítvány irányítja a jövőben a járműipari fejlesztéseket Zalaegerszegen
Kedden kerül az Országgyűlés elé az a törvénymódosítás, miszerint egy új, önálló közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány jön létre a zalaegerszegi járműipari innovációs ökoszisztéma további fejlesztésére. Mindezt Palkovics László, mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos és Balaicz Zoltán polgármester jelentette be.
A Zalaegerszegi Járműipari Tesztpályát megvalósító társaság eddig a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában volt, ahonnan a vagyonelemek és a kapcsolódó közfeladatok is kiválnak. Ennek következtében ZalaZone Alapítvány néven új szervezet létesül, melyben az állam csatlakozó alapítóként vesz részt. A változástól függetlenebb és egyszerűbb működést, valamint új innovációs lehetőségeket remél a város.
A sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán emlékeztetett: 2016-tól mostanáig 1000 új munkahely jött létre a tesztpálya meglétének köszönhetően az északi ipari park térségében. Az itt letelepült vállalkozásoktól befolyó iparűzési adóbevétel meghaladja a többszázmillió forintot.
Nemzeti érdek, hogy a globálisan átrendeződő járműipari környezetben Magyarország kiemelkedő szerepet vállaljon az innovációkban. Fontos, hogy ez a terület a mesterséges intelligencián alapuló fejlesztésekben is meghatározó tényező legyen – emelte ki Palkovics László. Ennek érdekében a kormány ma társadalmi vitára bocsátja, kedden pedig benyújtja a Parlamentnek a ZalaZone jövőjét meghatározó törvénymódosító csomagját.
Időközben elkészült a tesztpálya új eleme. A 250 kilométer/órás sebességű tesztekre alkalmas oválpályát szerdán avatják fel.
F.M./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Másodszor is célba érünk – több mint ezren futottak a koraszülöttekért
Kilencedik alkalommal rendeztek futást a koraszülöttekért Zalában. A Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány programjára ezúttal rekordszámú nevezés érkezett. Közel 1100-an álltak rajthoz, hogy egyénileg, vagy csapatban teljesítsék a 66 kilométeres távot.
A futók a zalaegerszegi járműipari tesztpálya előtti téren gyülekeztek, ahol közös bemelegítéssel kezdődött a nap.
A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház ezúttal 2 csapattal érkezett Zalaegerszegre.
A miskolci gyermekegészségügyi központból orvosok és ápolók közösen álltak rajthoz.
A Zalaegerszegi Utánpótlás Sport Club U14-es csapatát edzőjük nevezte be a futásra. A gyerekekhez szülők is csatlakoztak.
A futók a koraszülött mentőautó vezetésével indultak útnak. A 66 kilométeres távon olyan nevezetességeket is érintettek, mint a Göcseji Falumúzeum. Váltani 9 helyszínen nyílt lehetőségük.
A Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány mentőautója mintegy 1500 kilométert tesz meg havi szinten. Zala mellett Vas és Somogy vármegyéből szállítanak csecsemőket a zalaegerszegi kórházba, ahol a lehető legjobb ellátásban részesülnek.
F.M./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Jubiláltak – 15 éves az Andráshidai Borbarát Kör és a Gazd’asszony Klub
Tizenöt esztendővel ezelőtt alakult Andráshidán a Borbarát Kör és a Gazd’asszony Klub, amit a jubileumi évben együtt ünnepeltek. A rendezvényt helyi hagyományőrzők műsora, valamint Mihály Péter színművész verses-dalos előadása színesítette.
A városrész ajándékát Domján István önkormányzati képviselő nyújtotta át. A jelenlévőket Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere köszöntötte. Mint hangsúlyozták, a civil szervezetek meghatározó szerepet töltenek be a város életében.
A városvezető kitüntető oklevelet adományozott a borbarát körnek. Az egyesületet 2009-ben harmincan alapították, azóta sikerült megduplázni a létszámot. Feladatuknak tartják a szőlőművelést, a borászatot, és a gyümölcstermesztést, valamint a minőségi borkultúra népszerűsítését.
A közgyűlés ugyancsak elismerő oklevéllel jutalmazta a Gazd’asszony Klub sokszínű, értékteremtő munkáját. Mindezzel hozzájárulnak a helyi hagyományok ápolásához, a kulturális élet gazdagításához és az egészségtudatos szemlélet terjesztéséhez.
A borbarátok és a gazdasszonyok tevékenysége példaértékű: szervesen illeszkedik az Egészséges Zalaegerszeg Program célkitűzéseihez, melyek között kiemelt helyen szerepel a közösségi élet támogatása és erősítése.
K.I./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Emléksziklát avattak Ságodban Deák Ferenc tiszteletére
Megemlékeztek Ságodban Deák Ferenc 182 évvel ezelőtti látogatásáról, akit 1843. május 23-án fogadtak az akkor még önálló faluban. Ezt felidézve, tavaly indult el a Deák-májusünnep a városrészben. Ezúttal kulturális programokkal, ismeretterjesztő előadásokkal és emlékszikla avatással tisztelegtek a haza bölcse előtt.
Az elöljárók elismerően szóltak a helyi szervezetekről, és azoknak a hagyományápolásban végzett kiemelkedő munkájáról. Balaicz Zoltán a korabeli eseményeket is felidézte.
Azért választották a kis sziklát, mert – a történeti források szerint – Deák Ferenc is egy ilyenre állt fel, amikor a ságodi búcsún az emberekhez beszélt. A Deák-kő avatását a Gyöngyvirág Nyugdíjas Egyesület kezdeményezte, amit a településrészi önkormányzat is támogatott.
A kő Lebár György udvarából származik. A helyiek talpazatot készítettek hozzá, és márványtáblát is rendeltek. Az avatás után az esemény kulturális programokkal folytatódott.
M.O./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
„Együtt 50 éve” – Megerősítették fogadalmukat a házaspárok
Tizenhárom zalaegerszegi házaspár kereste fel a város dísztermét, hogy megerősítse félévszázaddal ezelőtt tett fogadalmát. A jubilálók ünnepélyes keretek között ismét igent mondtak a közös életre. Az „Együtt 50 éve” című programot kilencedik éve rendezik meg a zalai vármegyeszékhelyen.
A szépkorúakat Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere köszöntötte. Mint elmondta, a kezdeményezés 2017 óta egyre népszerűbb: évről évre többen élnek a lehetőséggel, hogy méltó módon ünnepeljenek.
Az aranylakodalomra a házaspárokat családtagjaik is elkísérték. A Vidovics család 2 gyermeket nevelt fel, és már 5 unokával is büszkélkedhet. Azt is elárulták, szerintük mi a tartós kapcsolat titka.
Az 50. évfordulón dallal köszöntötték a feleségeket és a férjeket, akik a házasságlevél aláírásával hitelesítették esküjüket.
K.I./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.