Hírek

Zalaegerszeg címer

Emléktábla avatás Andráshidán

Novák Mihály, helyi kötődésű író, tanító, történész emléktáblájának avatásával kezdődött az 1848/49 – es forradalom és szabadságharc 160. évfordulójának megünneplése Andráshidán. Az iskolaépület előtt összegyűlt megemlékezőket először Domján István iskolaigazgató köszöntötte, majd a diákok szavalatai után Gyutai Csaba alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője idézte fel néhány gondolattal Novák Mihály életét és munkásságát.

(tovább…)

Megemlékezés Botfán

A néhány hónapja alakult, elsősorban az egyre aktívabb helyi fiatalokat tömörítő „Összefogás Botfáért Egyesület” szervezte az 1848/49 – es forradalom és szabadságharc évfordulójának ünnepét a településrészen. Mint Gecse Péter, a szervezet elnöke elmondta, a korábbi években is főként az ifjak vállalták a márciusi nemzeti ünnepről való megemlékezést, mely mostantól szervezeti keretek között zajlik, a többi helyi civilszervezettel együttműködve.

(tovább…)

Egerszegi sajtónap

Évtizedes hagyomány, hogy a Szabad Magyar Sajtó Napja alkalmából a zalaegerszegi önkormányzat vezetői sajtónapi megemlékezésre, beszélgetésre hívják az újságírókat. Ezúttal dr. Gyimesi Endre polgármester és Gyutai Csaba alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. Felidézték az 1848.-as márciusi ifjak sajtóval kapcsolatos elképzeléseit, és emlékeztek arra a napra, amikor 1848. március 16-án, Zalaegerszegen kinyomtatták a Nemzeti Dalt.

(tovább…)

Vereség lett a vége

ZTE  –  DVSC-TEVA   1-2 (1-1)Zalaegerszeg, 6.000 néző. NB-I. bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Játékvezető: Solymosi. Asszisztensek: Huszár, Takács. Góllövők: Botis (35.), ill. Dolmbi (43.), Czvitkovics (69.). Sárga lap: Máté P. (17.), ill. Meyé (11.).ZTE: Vlaszák – Máté, Miljatovics, Botis, Vulin (Balázs 79.)- Zatara, Molnár, Davidov, Koplárovics – Waltner, Meyé. Vezetőedző: Szlavko Petrovics.DVSC-TEVA: Polekszics – Bernáth, Máté, Mészáros, Kiss – Takács, Dombi (Sztojkov 67.), Vukmir (Kerekes 22.), Sándor – Czvitkovics, Kouemaha (Komlósi 87.). Klubmenedzser: Herczeg András.

(tovább…)

Ünnepi nyitány ősbemutatóval

Ősbemutatóval vette kezdetét Zalaegerszegen az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója tiszteletére rendezett városi ünnepség. Március 14 – én délben a Kölcsey Gimnáziumban formabontó módon színművel emlékeztek nemzeti ünnepünk eseményeire, nagyjaira.

(tovább…)

Országos döntő Ganz – Munkácsy – s diákokkal

„Örökségünk ’48” címmel országos történelmi és állampolgári vetélkedőt hirdetett a Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület. Az iskolai forduló és az internetes elődöntő után márciusban tartották a 12 legtöbb pontot gyűjtött csapat számára a döntőt Budapesten, a Stefánia palotában.

(tovább…)

Történelmi verseny az Apáczai ÁMK – ban

„Kossuth katonája leszek” címmel, történelmi, honismereti vetélkedőt rendeztek az Apáczai ÁMK – ban. Az intézményben több mint 10 éves hagyomány március idusához közeledve összemérni a városi és városkörnyéki felső tagozatosok ismereteit az 1848/49 – es forradalom és szabadságharccal kapcsolatban.

(tovább…)

Holland diákok a Zrínyiben

Néhány évvel ezelőtt volt egy holland tanulója a zalaegerszegi Zrínyi Gimnáziumnak, aki hazájába visszatérve jóhírét vitte a magyar iskolának. Erre alapozva kereste meg a Bergen Op Zomm városban lévő Mollerlyceum középiskola vezetése a Zrínyi Gimnáziumot, hogy szeretnének cserediák kapcsolatot kialakítani.

(tovább…)

Esélyünk sem volt

Paksi Atomerőmű  –  Zalakerámia ZTE   77-52(24-12, 22-16, 14-17, 17-7)Paks, 700 néző. NB-I. férfi kosárlabda-mérkőzés. Jv.: Forrai, Kiss, Vétek. Zalakerámia ZTE: Hoffmann (4), Miskovics (3), Kámán (11/3), Walters (12), Bassette (11). Csere: Simon, Keresztes (2), Baki (7/3), Vertetics, Tóth Á. (2). Vezetőedző: Nikola Lazics.

(tovább…)

Búcsú a Liga Kupától

ZTE –  Siófok    0-0Zalaegerszeg, 400 néző. Liga Kupa labdarúgó-mérkőzés. Jv:  Bognár.ZTE: Pogacsics – Sámson (Sági 65.), Balogh, Polgár, Rácz – Tóth Z., Horváth A., Bozsik (Zsömlye 65.), Kottán (Papp 72.) – Fülöp, Balázs Zs. Vezetőedző: Szlavko Petrovics.

(tovább…)