Pályázati felhívás
Ha van némi KÉZÜGYESSÉGED és szeretsz BARKÁCSOLNI, ráadásul MADÁRBARÁT is vagy remek lehetőség, hogy indulj a Zöld Zalaegerszegért Egyesület által kiirt madáretető-pályázaton. Nevezze be saját készítésű madáretetőddel és vegyél részt a megmérettetésen!
Lakossági tájékoztató
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város jegyzője tájékoztatja a város lakosságát, hogy a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény vonatkozó hatályos rendelkezései alapján Zalaegerszeg címnyilvántartása pontosításra kerül.
Szegénység a tarisznyában
Az Ady Endre-iskolában rendhagyó irodalomóra keretében mutatták be Vértes Judit: A tanító öröksége című könyvét. A közel 40 évig Zalában tanító, ma már nyugdíjas pedagógus az 1930-as éveket viszi az olvasók elé. Édesapja életének viszontagságain keresztül érzékelteti a tanítósorsot, keresztmetszetet ad a korról, és a saját családja életébe is bepillantást enged. Vértes Judit 10 évig dolgozott az Ady-iskolában, ahol a diákok a könyvből vett idézetek dramatizálásával adtak keretet a színvonalas programhoz.
Közénk tartoznak
Húsz évvel ezelőtt, az országban az elsők között hoztak létre Zalaegerszegen az értelmi fogyatékosok számára napközi otthont. Ezen alapellátási formának – melynek célja az iskolából kikerülő, családban nevelkedő fogyatékosok napközbeni felügyelete, foglalkoztatása -, először a Mártírok útja 8. alatti épület biztosított helyszint.
Köszönik, jól vannak
Fennállásának huszonötödik esztendejét tölti idén az Ady Endre Általános Iskola és Gimnázium ének-zenei tagozata. Október elsején, a zene világnapján tartott megemlékezés adta meg a kezdőhangot e félévszázados jubileum méltó megünneplése programsorozatának, amit december 21-én karácsonyi koncerttel zárnak; az esten a kórusok jelenlegi és egykori tagjaiból összeverbuválódott alkalmi énekkar műsorára is számítanak.
Mit mutatnak a számok?
A közelmúltban került a közgyűlés elé a város első félévi gazdálkodása, melyet a képviselő-testület vita nélkül fogadott el, megállapítva, hogy az idei évre tervezett 486 milliós működési hiányt mintegy 250 millió forinttal sikerült csökkenteni.
Vértanúkra emlékezünk
1849. október 6-án a császári haditörvényszék kivégezte Pesten gróf Battány Lajost, az első felelős magyar miniszterelnököt, Aradon pedig a levert szabadságharc 13 vezető tábornokát. Ők a nemzeti és emberi szabadság vértanúi, s október 6. ettől kezdve a magyar nemzet gyásznapja.
Bravúros utolsó negyed
Zalakerámia ZTE-Marso-Vagép Nyíregyháza 114-87
(27-26, 24-18, 23-28, 40-15)Zalaegerszeg, 1.000 néző. Jv: Forrai, Tóth K., Győrffy.
Zalakerámia ZTE: Miskovics (22/3), Kámán (26/15), Hoffmann (18/3), Walters (10), Keresztes (11). Csere: Gáspár (15/6), Tóth A. (7), Baki (5/3). Edző: Nikola Lazics.
(27-26, 24-18, 23-28, 40-15)Zalaegerszeg, 1.000 néző. Jv: Forrai, Tóth K., Győrffy.
Zalakerámia ZTE: Miskovics (22/3), Kámán (26/15), Hoffmann (18/3), Walters (10), Keresztes (11). Csere: Gáspár (15/6), Tóth A. (7), Baki (5/3). Edző: Nikola Lazics.
Nemzetközi porondon a tekések
A ZTE ZÁÉV női együttese a németországi Augsburgban Európa Kupa keretében lépett pályára.
Ismét a hajrában buktunk
Nyíregyháza-ZTE 2-1 (0-1)Nyíregyháza, 3500 néző. NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés.Játékvezető: Pánczél. Asszisztensek: Ring, Heibl.Góllövők: Cornaci (70.), Vukadinovics (77.) ill. Koplárovics (2.).Sárga lap: Bagoly (35.), Meyé (40.), Tóth N. (43.), Vulin (56.), Cornaci (67.).Nyíregyháza: Lazareanu – Zaleh, Bagoly, Ambrusz, (Perényi 46.), Cornaci – Lippai, Minczér, Zabos, Sava (Vukadinovics 50.) – George, Szilágyi. Vezetőedző: Révész Attila.ZTE: Babalj – Máté, Polgár, Miljatovics, Vulin, – Tóth Z. (Lukács, 82.), Davidov (Balázs 87.), Molnár B., Tóth N. (Pekics, 82.) – Meyé, Koplárovics. Vezetőedző: Szlavko Petrovics.

