keresés a weboldalon

Kitüntetettjeink

Zalaegerszeg címer

Fercsel Sándor

Fercsel Sándor a zalai és kiemelten a zalaegerszegi művészek aktív támogatója.

A támogatás a művészek alkotásainak megvásárlásából, azok kiállításából adódik.

Közel  háromszáz ilyen alkotás tekinthető meg az Akksi kft intézményeiben, köztük Rédei István, Budai László, Budai Mihály, Szekeres Emil, Bán Tibor, Nagy Kálmán, Lichtenvaller Zoltán alkotásai.

Munkahelyén, hivatalában számos zalaegerszegi festőművész képeit állította ki az elmúlt évek során.

A művészeti élet mecénások nélkül ma Magyarországon  ellehetetlenül. Felcser Sándor igazgató ez irányú tevékenysége példaértékű.

Zalaegerszeg kulturális életében betöltött szerepvállalása elismeréseként méltán kapta meg 2006-ban a Kultúra Mecénása Díjat.

 

Matyéka István

Matyéka István 1975-ben jött Zalaegerszegre „szerencsét próbálni”.
A Ganz-Mávag helyi gyárában kezdett dolgozni és közben folytatta tanulmányait.
Később az Állami Biztosítóhoz, majd a Családi Intézethez került.

1996-ban kezdett el vállalkozásokkal foglalkozni először másodállásban, majd amikor lehetőség lett rá, önálló vállalkozóként.

Fokozatosan egyre nagyobb kihívásokat, célokat tűzött ki maga elé, majd a Kiss és Matyéka Kft. megalakulásával építőipari beruházásokba kezdett.

Nevéhez fűződik a megújult Eötvös utca és a város egyik építészeti színfoltja a „Dél Hercegnője” társasház.

Vállalkozói pályafutása mellett elkötelezett mecénása a város kulturális életének. Támogatásával készült el Ruszt József, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház főrendező alapítójának emléktáblája, valamint több templom díszkivilágítása. E kezdeményezéséhez többen csatlakoztak.

Neki köszönhető, hogy 2003-ban megtisztult a Csány-szobor.
Az Eötvös közben található „Országépítő” István Király című Fischer György alkotás szintén Matyéka István segítségével készült el.
A Csipke Parkolóház bejárata fölött pedig Béres János szobrászművész „Szent Kristóf” domborműve található.

Az épített örökség védelme mellett támogatja a helyi kulturális témájú kiadványok megjelenését, így például Orsovszky István Terpszikhoré szolgálatában című kötetét.

Lelkes színházbarátként szponzorálja a Hevesi Sándor Színház egy-egy előadássorozatát is.

Zalaegerszeg kulturális életében betöltött szerepvállalása elismeréseként Matyéka István méltán kapta meg 2007-ben a Kultúra Mecénása Díjat.

Flextronics International Kft.

Pylon ’94 Kft. – Kámán János

Kámán János több évtizede támogatja a Göcseji Múzeumban folyó szakmai munkát, mely kiterjed a rendezvények finanszírozási gondjainak enyhítésére és a kiadványok megjelentetésére.

Magánemberként alapítója a Göcseji Falumúzeumért Közhasznú  Alapítványnak.

A Göcseji Múzeum mellett több városi kulturális és sportrendezvény programjait is támogatja.
Úgy mint a Kvártélyház, Jazz koncertek, Nyári Színház, Oncsa Búcsú, Magyar Olajipari Múzeum.

Több alapítványnak és szervezetnek  nyújt segítséget, mint például a Gyermekek Művészetéért Alapítvány, a Zalai Írók Egyesülete, valamint a Város és Faluvédők Szövetsége.

Emellett említésre méltó, hogy a városi sportszövetségeket, illetve a városi rendezvények megvalósítását is rendszeresen szponzorálja.

Zalaegerszeg kulturális életében betöltött szerepvállalása elismeréseként Kámán János méltán kapta meg 2009-ben a Kultúra Mecénása Díjat.

Petánovics Károly

Ismert zalaegerszegi kávéház tulajdonos, aki kávéházában számos alkalommal helyt adott zalai művészek kiállításának.

2005-ben neves zalaegerszegi szobrászművészek állítottak ki nála, úgy mint Béres János, Szabolcs Péter, Németh János, Fischer György.

2006-ban fiatal fotóművészek kiállítását szervezte, 2007-ben Nagy Klára festőművész, majd Molnár Attila faszobrász, és Zóka Gyula fotóművész kiállításaiban gyönyörködhettek a kávéházába látogatók, 2009-ben Dr. Boncz Imre fotókiállítását rendezte.

Mindezt önzetlenül a művészetek irányában elkötelezetten végezte.

Művészetpártoló tevékenységén túl igaz lokálpatriótaként számos civil szervezet tagja, valódi közéleti személyiség.

Zalaegerszeg kulturális életében betöltött szerepvállalása elismeréseként méltán kapta meg 2010-ben a Kultúra Mecénása Díjat.

 

 

Lambda Systeme Kft.

A Lambda Systeme Kft. 1992 óta foglalkozik építőanyagok kereskedésével.

Az országos hálózattal rendelkező cég korszerű építési technológiák alkalmazásával, energia- és környezettudatos gondolkodásával, magas színvonalú szolgáltatásaival szerzett előkelő helyet a hazai és nemzetközi építőipari szektorban.

A vállalkozás magas fokú szakmai elkötelezettsége mellett a társadalmi szerepvállalása is példaértékű. Az elmúlt több mint 2 évtizedben főként a kulturális értékek támogatása, de oktatási intézmények és több civil szervezet munkájának segítése is jól példázzák a cég ilyen irányú elkötelezettségét.

A Lambda Systeme Kft. zalaegerszegi kirendeltsége már több éve áll a kultúra szolgálatában, és kiemelt mecénása a Hevesi Sándor Színháznak.
Minden évben fő támogatója egy előadásnak – 2009-ben az Oliver! című musicalt, 2010-ben pedig Csehov Cseresznyéskertjét láthatta a zalai közönség a cég jóvoltából.

A Lambda System Kft. támogatói jelenléte mégsem pusztán anyagi hozzájárulást jelent a teátrum számára, hanem magas színvonalú  szakmai tevékenységének elismerését is, hiszen támogatottként együtt szerepel az ExperiDance táncegyüttessel vagy a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekarral.

A Kft. a színházművészet mellett kiemelt támogatója a helyi tánckultúrának is, hiszen évek óta segítő részvételével kerül megrendezésre a Zala Open Latin Formációs Táncfesztivál és Nemzetközi Verseny, emellett a Zalakerámia ZTE KK is fő szponzorai között tudhatja a céget.

A Lambda Systeme Kft. a város kulturális életében betöltött több éves meghatározó szerepvállalásának köszönhetően méltán kapta meg 2011-ben a Kultúra Mecénása Díjat.

 

 

Siklósi Vilmos és Siklósi Vilmosné

Siklósi Vilmos és felesége, Jutka az elmúlt évtizedekben meghatározó támogatói voltak Zalaegerszeg kulturális életének.

A klasszikus polgári hagyományokat követő mecenatúrájuk kedvezményezettje elsősorban a Hevesi Sándor Színház volt, de segítették különböző képzőművészeti alkotások létrejöttét is.

Támogatásukkal valósult meg a teátrum Karády című, a neves színésznő életét bemutató, zenés előadása 2006-ban, a névadó, Hevesi Sándor rendező színvonalas állandó emlékkiállítása 2008-ban és a színház bejárati falán az Örökös tagok (Ruszt József, Bereményi Géza, Egervári Klára, Boncz Barnabás) bronz domborműve – Béres János szobrászművész alkotása –, ugyanebben az évben.

Emellett ők készíttették az emeleti büfében felfüggesztett ólomkristály falat, melyre minden évben felkerül az évad közönségdíját elnyert színész neve, a díjazottnak pedig ezen felül évente egy ólomkristály vázát is adományoznak.

Siklósi Vilmos 1990-es alapításától ügyvezető elnöke a Béke-Shalom Magyar-Izraeli Baráti Társaságnak, s elnöke az 1995-ben alakult Zalaegerszegi Zsidó Hitközségnek is.
Mindkét minőségében sokat tett a zsidó kultúra hagyományainak ápolásáért, értékeinek megőrzéséért, gyarapításáért – ilyen módon is sokszínűbbé, gazdagabbá téve városunk kulturális életét.

Felesége, Judit asszony Tűvarázs című gobelin-kiállítása számos helyszínen mutatta be a hazai zsinagógákat, egyesületi elnökként pedig a helyi egészségkultúra kialakításában, formálásában vannak nagy érdemei.

Mindezek alapján a Siklósi házaspár 2012-ben megkapta a Kultúra Mecénása kitüntető címet.

 

 

Tarr Kft

A Tarr Kft. teljes mértékben magyar tulajdonú távközlési szolgáltató 1989-ben azzal a céllal indult, hogy minél több családnak kínáljon tartalmas szórakozási lehetőséget.

A szekszárdi székhelyű Kft. 2009. év decemberében vette át 59 településen – köztük Zalaegerszegen – 35 ezer ügyfél kábeltelevíziós, széles sávú internetes és telefonos szolgáltatását a Zelka Zrt-től, és azóta nyújt igényes programkínálatot, szem előtt tartva a televíziózás közízlés formálásában betöltött jelentős szerepét.

Az átvételt követően a cég elkezdte az új technológiákra koncentrálva az internet és a kábeltelevíziós szolgáltatás műszaki fejlesztését Zalaegerszeg és Lenti térségében.
A Kft., illetve annak ügyvezető tulajdonosa szinte azonnal, egyfajta cégfilozófiát követve, mecénásként kapcsolódott be az adott települések kulturális és sport életébe is.

Támogatója kulturális rendezvényeknek és szervezeteknek, illetve sporteseményeknek, egyesületeknek.
Mára gyakorlatilag valamennyi zalaegerszegi nagyrendezvény támogatója. Kiemelt szponzora az Egerszeg Fesztiválnak és a Belvárosi Szüretnek, amely rendezvények alkalmával ingyenes wi-fi szolgáltatást is nyújt a belváros egész területén.

Támogatták továbbá a Hevesi Sándor Színházat, és az Aquaparkot is.

A Tarr Kft. támogatásának köszönhető még, hogy évről-évre színvonalas nyári színházi produkciókat mutathat be a Kvártélyház.

Mindemellett pedig a sport területén támogatást biztosítottak az andráshidai futball csapatnak, olyannyira, hogy az egyesület egyik névadó szponzora is a Tarr Kft.
Támogatják a ZTE-t, az Euroean open WAKF, WKTU és TMAWF bajnokságot.

A fentieken kívül a Zala Megyei Kórházat is segítették.

A Tarr Kft.-t több éves mecénási tevékenysége méltóvá tette arra, hogy 2013-ban a város ezt a „Kultúra mecénása díj”-jal ismerje el.

 

Dr. Iván Nándor

Dr. Iván Nándor fog- és szájbetegségek szakorvosa, fogtechnikus.
Fogorvosként Debrecenben diplomázott 2000-ben, szakvizsgát 2003-ban tett.

Több, mint 10 éve foglalkozik fogászati implantátumok behelyezésével.
Feleségével közösen működtetik az IvánDental fogászati magánrendelőt.
Azon értelmiségiek közé tartozik, akik jövedelmükből szívesen áldoznak a kultúrára.

Dr. Iván Nándor családi vállalkozásukon keresztül évek óta rendszeres támogatója a Hevesi Sándor Színház kultúrmissziós tevékenységének.
A színház által vállalt bemutatók egyikét rendszeresen az ő anyagi támogatásával sikerül színpadra állítani. Emellett olyan sikeres produkciókat szponzorált még, mint például a Szép Ernő: Vőlegény, valamint a Ray Cooney: A miniszter félrelép.
Amellett, hogy az előadások létrehozásához anyagilag hozzájárult, ugyanezt tette a premiert követő fogadások zökkenőmentes lebonyolítása érdekében.
Lelkes színházba járó ember, aki munkája folytán több színésszel is munka-, s ennek folytán baráti kapcsolatba is került.

A kultúra iránti elkötelezettsége és rendszeres anyagi támogatása elismeréseként 2014-ben megkapta a Kultúra mecénása díjat.
A díj elnyerése után sem hagyott alább a támogatói kedv, hiszen ígéretének megfelelően a következő évadokban is mecénásként segítette és segíti a színházi produkciók létrejöttét.

Képgaléria:

Zalaszám Informatika Kft.

 Az 1978-ban létrehozott, működésmódját és létrejöttét tekintve akkoriban szokatlan számítástechnikai szervezet, informatikai szolgáltatói, fejlesztői és innovatív tevékenysége mára már számos területen fogalommá vált. Nemcsak önkormányzatok, kormányhivatalok, intézmények mindennapi munkáját teszik könnyebbé a cég által kifejlesztett szoftverrendszerek, de közel négy évtizedes szakmai tapasztalatával, kivételes tudásbázisával a Zalaszám Informatika Kft. minőséget képvisel a legkorszerűbb informatikai termékek és szolgáltatások piacán.

A zalaegerszegi cég a kimagasló szakmai színvonal, a dinamikus fejlődés és az eredményesség mellett kiemelt figyelmet fordít a közvetlen környezetük fejlődését elősegítő közösségek patronálására- legyen szó, oktatásról, egészségügyről, kultúráról, vagy sportról.

Bár sokaknak először a Kft. nevét viselő Zalaegerszegi Atlétikai Club (ZAC) jut eszébe, a Zalaszám Informatika Kft. a legnépesebb városi sportegyesületen túl, számos alapítvány, művészeti csoport tevékenységét is támogatja.

Hosszú évek óta kiemelt mecénása a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak.
Anyagi eszközökkel segíti a 2005-ben alakult ZAZEE kulturális egyesület működését, hozzájárulva az elsősorban zenére, költészetre és képzőművészetre fókuszáló rendezvények sikeréhez.

Az elmúlt években rendszeresen támogatta a már hagyományosnak mondható Göcseji Filmszemle eseménysorozatot, továbbá pártolja az igényes, szellemes és sokszínű szórakozást ígérő Zalai Kanapé kulturális estjeit is.

Az Albatrosz Táncklub és a Gála Társastáncklub Egyesület támogatójaként többször is részese lehetett a kiváló táncosok eredményeinek, színvonalas fellépéseinek.
A 2015-ös Egerszeg Fesztivált megelőzően a klasszikus és a komolyzene kedvelői a cég jóvoltából a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar felejthetetlen koncertjét hallgathatták meg a Dísz téren.

A Zalaszám Informatika Kft. mindezek, valamint sokrétű támogatói tevékenysége alapján 2015-ben megkapta a Kultúra mecénása díjat.

Képgaléria: