keresés a weboldalon

Kitüntetettjeink

Zalaegerszeg címer

Dr. Kóbor Hajnal Tünde

Dr. Kóbor Hajnal Tünde Zalaegerszegen született, a középiskolát Zalaszentgróton végezte.

1971-ben szerezte diplomáját a Pécsi Tudomány Egyetem Általános Orvosi Karán.

A pécsi tanulmányévek után azonban egyértelmű volt számára a visszatérés szülővárosába.
Zalaegerszeghez való kötődését édesapjának, a Zrínyi gimnázium tanárának, Kóbor Vilmosnak köszönheti, aki elkötelezett lokálpatrióta volt, és lányát is ebben a szellemben nevelte.

Hat évig dolgozott a zalaegerszegi kórház belgyógyászati osztályán, majd a szakvizsga megszerzése után elérhetővé vált legnagyobb szakmai vágya, hogy körzeti orvos legyen.

Fél évszázados pályafutása alatt 13 évet a hajléktalan ellátásban is tevékenykedett.

Utolsó munkaéveiben súlyos betegsége mellett látta el Zalaegerszeg 1. felnőtt háziorvosi körzete háziorvosi teendőit.

Nagyon szeretett dolgozni, szerette a betegeit, akik a körzetében személyes jó ismerőseinek számítottak. Élvezte, hogy jártas az orvostudományban és ezáltal tud a betegeken segíteni.
Vallja, hogy a siker titka az, ha mindenki a tőle telhető legjobban végzi a rábízott feladatokat.
Úgy véli, hogy egy orvosnak a lelkiismeretessége mellett folyamatos tanulásra is szüksége van.
Bár munkája során többször ajánlottak számára más városban és külföldön is lehetőségeket, de mindig hű maradt Zalaegerszeghez és helyi betegeihez.

Dr. Kóbor Hajnal Tünde kimagasló és példaértékű, odaadással végzett egészségügyi munkája elismeréseként méltó volt a  2020-as Zalaegerszegért díjra.

Képgaléria:

Videógaléria:

Boronyák Róbert

Boronyák Róbert sportmasszőr szakmájából adódóan a sport háttérmunkása, szürke eminenciása. Ugyanakkor munkáját olyan szakmai színvonalon, olyan fokú hozzáértéssel végzi, hogy jelenléte szinte a sikeresség garanciája lett minden olyan sportközösségnek, amely csúcsteljesítményre törekszik a hazai élsportban.
Nagy elhivatottsággal és odaadással végzett munkája nagymértékben hozzájárult a zalaegerszegi női és férfi labdarúgó, valamint kosárlabda csapatok eredményes belföldi és külföldi szerepléseihez.

Az 1984 és 1988 közötti időszakban a ZTE labdarúgó utánpótlás technikai vezetője és a csapat masszőre volt. Ebben az időszakban, 1986-ban a ZTE NB1 Ifjúsági bajnoki első helyezést ért el.
1988-ban váltott és 1992-ig a ZTE férfi kosárlabda csapatnál volt masszőr. A csapat NB 1-es bajnoki címei is ezen időszakban születtek: 1988-ban, 1990-ben, 1992-ben. Emellett a csapat a következő, ’88-ban született eredményeire is büszke lehet: MNK 1. hely, illetve Duna Kupa első helyezés.
1989 és 1999 között a magyar férfi felnőtt kosárlabda válogatott csapatának is a  masszőre volt.
A Tungsram-Honvéd férfi kosárlabda csapat masszőreként munkájával hozzájárult a csapat NB I Bajnoki 1. helyezéséhez 1993-ban és 1994-ben is. Továbbá a csapat sikert aratott a Szuperliga 2. helyezéssel is ’94-ben.

1994 és 1996 között az osztrák Heiligenkreutz labdarúgó csapat masszőre volt.

A 1996 és 2015 közötti időszakban pedig  ismét a ZTE Labdarúgó csapatánál masszőr és szertáros volt. A csapat ekkori sikerei a 2002-es bajnoki cím, illetve a 2007-es NB1 Bajnoki 3. hely.
2013-ban a Magyar Női Universiade kosárlabda válogatott masszőre is lett.

2015-től pedig a ZTE Angels női labdarúgó csapatnál volt masszőr, a csapat ebben az évben az NB II Nyugati csoport 1. helyezését nyerte el.

Kosárlabda csapatok nemzetközi versenyekre való felkészítésében, a játékosok helytállásának biztosításában is aktív szerepet vállalt, mivel a Magyar Női U20-as kosárlabda válogatott csapat masszőre is volt. A csapat eredménye: B csoportos EB 2. helyezés.

Boronyák Róbert 2009-ben a Dr. Hepp Ferenc emléknapon Emlékérmet vehetett át.
A Zala Megyei Labdarúgó Szövetség és a Zala Megyei Kosárlabda Szövetség sportszakmai tevékenysége elismeréseként méltán javasolta Zalaegerszegért díjra, amit a 2020-ban meg is kapott.

Képgaléria:

Videógaléria:

Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szervezete

Az eddigiektől eltérő, megújult szemlélet és szolgálati rend bevezetése alapozta meg azokat az eredményeket, melyeket a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság 2015. óta elért, segítve ezzel a megye és kiemelten a megyeszékhelyen élők szubjektív biztonságérzetének javítását.

 

A legbiztonságosabb 50 ezer fő feletti település címét 2018-ban az 1 000 lakosra jutó kiemelt bűncselekményeket, illetve a trendtől való eltérést alapul véve PRE-STAT, Portfolio adatai alapján Zalaegerszeg érdemelte ki.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkájának eredményeként megyénkben mára nincs fel nem derített rablás, élet ellenes cselekmény és járműlopás.

Zala megyében 2015-2019. között az összes rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma 45,6 %-kal, ezen belül a kiemelten kezelt bűncselekményeké 53,8 %-kal csökkent. A betöréses lopások száma 71,1 %-kal, ezen belül a lakásbetöréseké 73,8 %-kal lett kevesebb. A bűnügyi felderítő munka eredményeként 13-20 évre visszamenően sikerül megoldani  emberöléses ügyeket.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság illetékeségi területén az összes rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma 2015-2019. között 41,7 %-kal, ezen belül a kiemelten kezelt bűncselekményeké 58,5 %-kal csökkent. A betöréses lopások számának alakulása meggyőző, 2015-2019 között 78,1 %-os csökkenést regisztráltak, ezen belül a lakásbetörések száma szintén 78,1 %-kal lett kevesebb.

A településeken végzett önkormányzati kérdőíves felmérések adatai alapján a rendőrség munkáját évről-évre jobban ítélik meg a Zala megyében élők. A felmérés eredményének átlaga folyamatosan javul, az 1-5 skálán 2015-ben 4,17, 2016-ban 4,36, 2017-ben 4,36, 2018-ban 4,4 értéket rögzítettek.

Fenti eredmények elérését segítette a megújult parancsnoki szemlélet és az innováció:

  • Megnövelték a közterületen töltött időt, melynek köszönhetően kevesebb a közlekedési, valamint a közrend elleni szabályt sértők száma.
  • Lovas-kutyás alegységet hoztak létre a közterületek rendjéért annak érdekében, hogy koordináltabb legyen a megyében a szolgálatellátás, valamint hatékonyabban tudjanak megjelenni a szükséges helyeken.
  • A közlekedésbiztonság javítása érdekében új szervezeti elemekkel, helyszínelő csoporttal és balesethelyszínelő centrummal biztosítják a hatékonyabb munkavégzést és a gyorsabb reagálást.
  • Újdonságként a Zalaegerszegi Tankerületi Központtal kötött megállapodás alapján tanrend szerinti KRESZ oktatás indult Zalaegerszegen, a Liszt Ferenc Általános Iskolában, az Öveges József Általános Iskolában és az Eötvös József Általános Iskolában.
  • Finn módszeres kitereléses ellenőrzések eredményeként markánsan csökkent az ittasan járművet vezetők, s az így balesetet okozók száma.
  • Az esetlegesen felmerülő helyi állampolgári igények, valamint prevenciós célok elérése érdekében a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban egyeztetett időpontokban járőrszolgálat szervezésére került sor.
  • Különböző állami és társadalmi szervezetekkel, intézményekkel 82 új együttműködési megállapodást kötött a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, illetve meglévő megállapodások felülvizsgálatára is folyamatos figyelmet fordítottak.
  • Közreműködésük és az önkormányzati szerepvállalás nyomán közterületi térfigyelő kamerarendszerek újultak meg.
  • A Magyar Labdarúgó Szövetség Biztonsági Bizottságával karöltve a polgárőrökkel közösen biztosítják a megyei labdarúgó pályák, köztük a Zalaegerszeg környéki megyei bajnokság rendjét is.
  • Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának segítségével sikerült körzeti megbízotti irodákat kialakítani.
  • Bűn- és baleset-megelőzési falat, illetve bűn- és baleset-megelőzési utcát alakítottak ki a zalaegerszegi Kis utcában, ahol iskola, óvoda és bölcsőde is található, ezzel is felhívva a figyelmet a prevenció fontosságára.
  • A közlekedés rendjének javítása érdekében mozgó személygépkocsikba közlekedésbiztonságot sértő cselekményeket dokumentáló rendszert telepítésére is sor került.
  • Police medic és defibrillátor oktatás keretében helyszíni munkát végző és ügyfélszolgálati munkatársaik életmentő készülékek használatára kaptak kiképzést, egyúttal a rendőrkapitányság épületében defibrillátort helyeztek el.
  • Nemzetközi szerepvállalásukat támogatva 2017-2019. között szlovén és horvát rendőrök részére szerveztek nyári tapasztalatcserét bűnügyi technikai, közrendvédelmi, közlekedésrendészeti és határrendészeti szakterületen.
  • Több éve a nyári szünetekben napközis és kreatív táborokat szerveznek Gébárton és Tormaföldén azért, hogy munkatársaik ez idő alatt is zavartalanul dolgozva biztosítsák a város és a megye rendjét, s ne keletkezzen hiány a közterületeken.
  • Szerződést kötöttek a Zalaegerszegi Járási Egészség Fejlesztési Irodával a zalaegerszegi rendőrök jobb ellátásáért (pl.: melanoma szűrés, lapnoe therapia).

 Fejlesztések, felújítások, beszerzések

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság 2015-2019. között összesen 1.045.754 000 forintot (műszaki területen 57. 493.000 forint, informatika terén 469.261.000 forint) fordított fejlesztésre, felújításra és beszerzésre, melyből a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság 207.198.660 forint (műszaki területen 118.374.000 forint, informatika terén 88.824.660 forint) értékben részesült.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon:

  • ADSL kapcsolattal láttak el 9 körzeti megbízotti irodát,
  • riasztóval és füstérzékelővel korszerűsítették a fegyvertároló helyiséget,
  • szolgálati lakás hálózatot és biztonságtechnikát építettek ki,
  • megszüntették az udvari kifeszített kábeleket és új nyomvonalat építettek ki,
  • megtörtént a közrendvédelmi épület strukturált hálózatának fejlesztése,
  • 65 amortizálódott számítógépet cseréltek le,
  • 4 jelöletlen rendőrségi gépjárműbe GPS nyomkövetőt telepítettek,
  • megteremtették a tófeji KMB iroda informatikai feltételeit,
  • a fogdában éberségellenőrző rendszert építettek ki,
  • 494 végpontot alakítottak ki az új Büntetőeljárási Törvény által megkövetelt hálózati rendszerhez,
  • 65 darab számítógépes munkaállomást hoztak létre az új Büntetőeljárási Törvény által megkövetelt informatikai igények kiszolgálására és táv meghallgató helyiséget alakítottak ki,
  • szintén az új Büntetőeljárási Törvény követelményei szerint úgynevezett Nova e-Szemle eszközöket szereztek be,
  • vezeték nélküli (wifi) nyílt Internet elérést biztosítottak munkatársaiknak,
  • felújították a szolgálatparancsnoki iroda kábelrendszerét,
  • videokonferencia eszközöket telepítettek,
  • új okostelefonokkal látták el a körzeti megbízottakat,
  • nyílászárókat cseréltek,
  • új központi fűtést építettek ki a járőr épületben,
  • hőszigetelést kapott a járőr épület,
  • felújították a járőrépület tetőszerkezetét,
  • csapadék- és szennyvízcsatorna cserére is sor került,
  • térburkolást végeztek, parkot építettek, az Ady utcai bejárat új kaput kapott,
  • vizesblokkokat újítottak fel,
  • korszerűsítették az Ady utcai épület fűtését,
  • új burkoltot kapott a főbejárati lépcső,
  • a Zalalövő Rendőrőrsön kazán cseréjét végeztették el,
  • biztonsági áramforrást építtettek ki,
  • felújíttatták a szolgálatparancsnoki irodát.

A fenti fejlesztések, felújítások és beszerzések mind az eredményesebb munkavégzést biztosítják.
Elmondható, hogy az évek alatt megváltozott a megyéhez és a megyeszékhely közösségéhez alakított viszony:
A rendőrség részt vesz a helyi társadalom közösségi életében.
Ennek keretében prevenciós programokkal állandó résztvevői az Egerszeg Fesztiválnak.
A Készenléti Rendőrség Zenekara 2013 óta rendszeres fellépője a Zalaegerszegi Fúvószenekari Találkozónak, és több rendőrnapi program keretében adott koncertet a megyeszékhelyen.
A színházi programok mecenatúrájaként rendőrnapi ünnepségeket rendszeresen a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban tartják, szinte nincs olyan előadás, melyen az állomány tagjai ne vennének részt.
Kulturális értéket közvetítve a balesethelyszínelés múltjából, egyenruhagyűjteményből, bűnügyi-technikai relikviákból és korabeli fegyverekből szerveztek kiállításokat.
Értékteremtő szándékkal 2018-ban a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság homlokzatán elhelyezték és felavatták Németh János Kossuth-díjas keramikus művész, a Nemzet művésze, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város díszpolgára „Sárkányölő Szent György” domborművét.
Az 1848/49-es szabadságharc eszméjéhez kötődve 2019-ben Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus- és festőművész „Száz magyar lovas” című tárlatából rendeztek kiállítást.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szervezeti kultúra érdekében tett lépéseinek előnyei a környezet biztonságát segítik.

Lelkiismeretes, áldozatos munkája elismeréseként a megyei rendvédelmi szerv „Pro Urbe Zalaegerszeg” kitüntető címet kapott 2020-ban.

 

Képgaléria:

 

Dr. Lepsényi Imre

1937. október 23-án született a Somogy vármegyei Vízváron.
Apja a 2. világháború áldozata lett így félárván nevelte fel édesanyja.

1948-ban költözött Zalaegerszegre. Általános iskolai tanulmányait a Jókai iskolában, a középiskolát a Teleki Blanka tanítóképzőben végezte kitűnő eredménnyel.

1956. szeptemberében került a Pécsi Állami Pedagógiai Főiskola magyar történelem szakára, és szerzett általános iskolai tanári oklevelet.
1967-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán középiskolai tanári diplomát szerzett, majd 1980. január 21-én ugyanott Bölcsészettudományi doktorrá avatták.

1963-ban kötött házasságot, melyből 2 gyermeke született.

Tanári pályáját végig Zalaegerszegen végezte. Első munkahelye a Petőfi Sándor Általános Iskola volt, ahol 4 évig tanított, majd a Pécsi Tudományegyetem Tanárképző Főiskola Zalaegerszegi tagozatának tanulmányi vezetője lett.
1964-ben került a Csány László Közgazdasági Szakközépiskolába, ahol tanárként, majd igazgatóhelyettesként dolgozott.
1973-ban az akkor alakuló Pályaválasztási Tanácsadó Intézethez nevezték ki igazgatónak.
Tíz év múlva visszakerült a Közgazdasági Szakközépiskolába tanárnak, majd szakmai életútja befejezéseként 6 évre az iskola igazgatójának nevezték ki.

 

Kitüntetések:
1975 – Az oktatásügy kiváló dolgozója
1987 – Kiváló pedagógus
1994 – Zalai pedagógus díj
1994 –  Zalaegerszegért díj
2023 – Pro Urbe díj

1997-ben 40 év szolgálati idő után vonult nyugállományba.
2009. július 6-án kapta meg diplomaszerzésének 50 éves jubileuma alkalmából a Pécsi Tudományegyetemtől az Arany Oklevelet.

2023-ban Zalaegerszeg Megyei Jogú Város közgyűlése Pro-Urbe kitüntetésben részesítette.

Képgaléria:

Videógaléria:

Összefoglaló kisfilm a díjátadóról:

Zala Müllex Kft.

A zalaegerszegi székhelyű és Zalaegerszeg Megyei Jogú Városának 100%-os tulajdonában álló Zala-Müllex Kft. több évtizedes tapasztalattal nyújt komplex szolgáltatást a nyugat-dunántúli régióban ipari, közületi és lakossági partnereinek a környezetvédelmi kihívások kezelésében. A cég egyaránt foglalkozik veszélyes és nem veszélyes hulladékok begyűjtésével és szállításával.

Tevékenységeik során kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelmi és energetikai szempontokra, ezen belül az újrahasznosítás fontosságára és a különböző ökorendszerek alkalmazására, valamint évről évre egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a hulladékok szelektív gyűjtésére és hasznosítására.

A hulladékkezelés mellett a több lábon állás jegyében a vállalat szolgáltatási portfóliójában egyre nagyobb jelentőséggel bírnak az építőiparhoz kötődő tevékenységeink is: a szakképzett munkaerőnek és a korszerű gépparknak köszönhetően a bontástól egészen a hulladékok kezeléséig részt tudnak venni régi épületek, házak és különböző létesítmények bontási munkálataiban.

A Zala-Müllex Kft. célja, hogy a hatékonyság, a fenntarthatóság és a környezetvédelem szempontjainak maximális figyelembevétele mellett az üzleti, illetve lakossági partnerei magas szintű elégedettségére végezze feladatát.

2022-ben a Sport mecénása díjjal a város önkormányzata a Zala Müllex Kft.-t jutalmazta meg nagymértékű sporttámogatási tevékenységüket értékelve. A cég a kulturális intézmények, rendezvények és civil szervezetek támogatása mellett rendszeresen nyújt támogatást a helyi sportklubnak, beleértve a ZTE kosárlabda-, labdarúgó-, és röplabdacsapatát, valamint az Egerszegi Titánok jégkorongcsapatát is.  A sport tevékenységek támogatásán kívül a Zala Müllex Kft. az elmúlt években oszlopos tagja volt Zalaegerszeg legnagyobb adózóinak.

A cég vezetősége fontosnak tartja a mai világban a sport terén nyújtott támogatásokat, hiszen maga a sport az egészséges életmód egyik meghatározóbb eleme, valamint összetartó, összekovácsoló erő is.

Képgaléria:

Mátai Ferenc

Mátai Ferenc neve összekapcsolódik a színvonalas oktatással és a fiatalok nevelésével. Általános és középiskolás tanulmányit is Zalaegerszegen végezte. 1976-ban a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán matematika-könyvtár szakon tanult tovább, ahol szaktanári diplomát szerzett. Okleveleinek számét 1981-1982 között középfokú asztalitenisz edzői diplomával gyarapította. 1990-ben a Szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola számítástechnika kiegészítő szakára nyert felvételt, mely befejezése után további szakmai képzésekben vett részt.

1979-ben a zalaegerszegi Komját Aladár Fiúkollégiumban nevelőtanárként helyezkedett el. 1982-től a Landorhegyi Általános Iskolában folytatta munkáját, ahol szaktantárgyainak oktatása mellett osztályfőnökként is tevékenykedett.  Nevéhez fűződik a szakosított számítástechnikai képzés kialakítása és működtetése is, melyet komoly szakmai sikerként könyvelhetett el.

2003-2004 között a Landorhegyi Integrált Általános Iskola igazgatójaként sikeresen és lelkiismeretesen szervezte meg az összevonás adta új feladatokat, kialakított a létesítmény irányításának és menedzselésének irányvonalait. 2022-ben igazgatóként vonult nyugdíjba az iskolából.

Számos szakmai tanulmány és publikáció kapcsolódik a nevéhez. 2010-ben. Genius Apáczai Diploma díj bronz fokozatával jutalmazták szeretetteljes nevelői, eredményes oktatói munkájának elismeréséül.

A város oktatási és nevelési életében betöltött kimagasló szerepéért Zalaegerszegért díjban részesült 2022-ben.

Képgaléria:

Videógaléria:

Kozáry Ágnes

Zalaegerszegen született 1966. szeptember 28-án, édesanya példáját követve 1983-ig kosarazott, majd a későbbiekben a futást választotta sportágává, és az évek során Magyarország egyik legjobb atlétanőjévé vált.

Kozáry Ágnes versenyzői pályafutása során hű maradt Zalaegerszeghez, hiszen 1980-tól a ZTE, illetve a ZTE Építők, majd 1992-től a Royal Sped-ZAC atlétájaként érte el a sikereit.

Első figyelemreméltó felnőtt eredményét 1986-ban érte el, amikor a Gáspár Katalin, Ács Judit, Kozáry Ágnes, Majsa Rita összeállítású ZTE 4*200-as váltóban országos bajnoki címet nyert.

Ő volt az első sportoló aki zalaegerszegi egyesület tagjaként indult olimpián, Barcelonában. Kiváló teljesítményét az eredményei sem tükrözhetnék jobban: 4*100 méteren háromszoros, 4*200 méteren négyszeres, 4*400 méteren kétszeres országos bajnok, valamint háromszor is megválasztották Zala megye legjobb női sportolójának.

Az aktív sportolás abbahagyása után  20 évig a Zala Megyei Atlétikai Szövetség FB elnöke volt, majd önkéntes tevékenységét a Zalaegerszegi Atlétikai Club (ZAC) FB, később a ZAC elnökségi tagjaként folytatta.

Kozáry Ágnes Zalaegerszeg első, valódi saját nevelésű olimpikonja, világbajnoki, Európa bajnoki résztvevője, valamint sokszoros felnőtt válogatott és magyar bajnok atlétája. Az 1992.évi barcelonai olimpia 30.évfordulóján a Zalaegerszegért nyújtott példaértékű munkájáért 2022-ben „Zalaegerszegért Díj”-ban részesült.

Képgaléria:

Videógaléria:

Jadran-Mart Kft

Aegon biztosító zalaegerszegi kirendeltsége

A Jadran-Mart Kft. 2003-ban alakult, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Zala megyei hivatalos képviselője, 2005. október 1-je óta pedig stratégiai partnere. A cég fő célja a márka termékeinek teljes körű reprezentálása, a termékekhez kapcsolódó szakszerű tanácsadás és értékesítés. Az elmúlt időszakban a biztosítási termékek értékesítésére specializálódott tevékenységi körét folyamatosan bővítette a cég és így Zala megye egyik meghatározó pénzpiaci szereplőjévé vált.

A cég tevékenységi köre biztosítási (élet, vagyon, nyugdíj, utas) termékek értékesítésére, önkéntes nyugdíjpénztár közvetítésére, befektetési termékek értékesítésére és pénzügyi tanácsadásra terjed ki.

Az Aegon Biztosító zalaegerszegi irodája az elmúlt években lépett föl komoly támogatóként a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ életében. Az iroda által biztosított keretből az intézmény éves szinten több rendezvényt is meg tud valósítani, amelyek a támogatásnak köszönhetően ingyenesen, vagy az eredeti költségekhez képest sokkal kedvezőbb áron látogathatók. A két fél közös munkája a jövőben is biztos alapokon áll, és a lehetőségekhez mérten folytatódik.

A zalaegerszegi kulturális élet támogatójaként 2022-ben a „Kultúra mecénása díj”-ban részesült a cég.

 

Képgaléria:

Dr. Szalontai Tibor

A szakember az egyetem elvégzése után 1971 szeptemberében kezdett dolgozni a Zala Megyei Kórház Urológiai Sebészeti Osztályán és négy év múlva urológus szakorvosi képesítést szerzett. Szakmai előmenetelét az adjunktusi, majd a főorvosi kinevezés is jelezte. Egy megbízásból adódóan 3 évre Salomvárra került az ottani körzetből hiányzó háziorvost helyettesíteni, de ahogy lehetőség adódott újra vissza is tért a kórház urológiai osztályára.

Nyugat-európiai szakmai tanulmányútjain megismerkedett a perkután (bőr alatti) műtéti technikával, melynek első magyarországi művelői közé tartozott és tudását kollégáinak is átadta. A ’90-es évek végén ugyancsak külföldön figyelt fel a testen kívül keltett lökéshullámokkal történő vese- és húgyúti kőzúzásokra. Itthon az Újpesti Kórházban tanulmányozta a technikát és eleinte Budapesten biztosította a zalai betegek ESWL kezelését. 1995-től már kórházunk is alkalmazza a kőzúzást és Szalontai főorvos többezer beavatkozást végzett el.

Dr. Szalontai Tibor 2021-ben aranydiplomát vehetett át a Pécsi Tudományegyetemen. A latin nyelven kiállított díszoklevél tanúsítja, hogy urológiai osztályunk főorvosa 50 esztendeje végzett a képzőintézményben.

A zalai és zalaegerszegi polgárok köszönettel tartoznak dr. Szalontai Tibor orvosi és vezetői munkájának. Rengeteg új módszert és eljárásrendet vezetett be az évek során a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Urológiai Osztályán. Nyugdíjazása után is ugyanolyan alázattal és töretlen kedvvel folytatta és folytatja a munkáját mind a mai napig is.

Sok évtizedes példamutató orvosi és oktatói tevékenysége miatt 2022-ben Pro Urbe Zalaegerszeg díjban részesült.

Képgaléria:

Videógaléria:

Rövid életrajzi összefoglaló:

Dr. Buktáné Dr. Hetesi Magdolna

Dr. Buktáné Dr. Hetési Magdolna Szegeden született, ahol általános iskolai tanulmányait végezte, majd a középiskolai érettségi vizsgát a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban tette le. Ezt követően a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán folytatta tanulmányait, majd első munkahelye a szegedi Közforgalmú Gyógyszertár volt.

Házasságkötés után orvos férjével mindketten Zalaegerszegen helyezkedtek el, ahol a zalaegerszegi Közforgalmú Gyógyszertárban vállalt állást. A későbbiekben 2 éven keresztül megbízásból Líbiában dolgozott.

Hosszú éveken keresztül a Zala Megyei Gyógyszertári Központ egyik közforgalmú gyógyszertárának vezető helyettese volt. Kiemelkedő munkájáért több alkalommal is kiváló dolgozó kitüntetésben részesítették. 1989-ben elnyerte a társadalombiztosítás, mai nevén Zala Megyei Egészségbiztosítási Pénztár főgyógyszerészi álláshelyét, ahol később osztályvezető, majd irodavezető lett, innen vonult nyugállományba is.

Szakmai munkáját több alkalommal állami kitüntetésekkel is elismerték, így birtokosa a Szent Kristóf éremnek és a Szent Kristóf plakettnek is.

Egész életében fontos volt számára, hogy másokon segítsen akár az elesetteken, vagy akinek valamilyen problémája volt. Aki valamilyen segítségre szorult az életben, próbált mindig a lehető legmegfelelőbb módon anyagi, lelki vagy bármilyen támogatást nyújtani számára. Ezeket a célokat szolgálja tulajdonképpen a mostani tevékenysége is.

Jelenleg is aktívan részt vesz a zalaegerszegi közéletben, tagja a Gyógyszerész Kamara Etikai Bizottságának, pénzügyi vezetőként tevékenykedik a Zalaegerszegi Katolikus Karitászban. Az aktuális társadalmi és gazdasági kérdések megoldásában is részt vállal, a Keresztyén Demokrata Szövetség és a CÖF oszlopos tagja. Zalaegerszeg értékeinek, hagyományainak, kulturális emlékeinek megőrzése érdekében civilszervezetekben is tevékenykedik.

2022-ben „Zalaegerszegért Díj”-ban részesült Zalaegerszegért és a város hírnevéért végzett és mai napig és végzendő alázatos munkájáért.

Képgaléria:

 

Videógaléria: