Kitüntetettjeink

Závodszky István

(1903. március 2. – 1963. november 21.)

A posztumusz elismerés utólagosan olyan múltbeli – de a város, vagy polgárai javát szolgáló – érdemek előtti tiszteletadás, azokért való köszönet, melyek a javasolt személy életében nem nyertek méltó elismerést, vagy amelyek miatt az illető a regnáló hatalomtól kifejezett és érdemtelen joghátrányt szenvedett el. Závodszky István is ilyen személy volt.

Závodszky István a Nógrád megyei Palotáson született 1903. március 2-án. Alap- és középfokú tanulmányait Somoskőújfaluban, Salgótarjánban és Budapesten végezte. Érettségi után 1925-ben beiratkozott a Mosonmagyaróvári Gazdasági Akadémiára, ahol négy év múlva gazdász oklevelet kapott. Az akadémia elvégzése előtt tényleges katonai szolgálatot Nagykanizsán a 6. gyalogezrednél teljesített. Itt karpaszományos tiszti vizsgát tett és akadémiai tanulmányai alatt is több esetben vonult be alakulatához eseti katonai szolgálatra. Mint gazdasági gyakornok Zircre került az ottani gazdasághoz. Ez időben jelent meg a honvédség fejlesztésével kapcsolatban egy pályázat, melyben diplomával rendelkező fiatalokat kerestek, akik kétéves tanfolyam elvégzése után a honvédség hivatásos állományába kerülhettek. Závodszky István megpályázta a honvédségi felvételt, majd a tanfolyam elvégzése után 1930-ban a honvédség hivatásos állományába került. 1932-ig hadnagyi rangban Nagykanizsán és Körmenden, 1932-től-1945-ig főhadnagyi, majd századosi rangban Zalaegerszegen teljesített szolgálatot.

Zalaegerszegi csapatteste kötelékében részt vett a felvidéki és az erdélyi mozgósításban és a bevonulásban, illetve az 1941. áprilisi délvidéki hadműveletben. 1942. május 4-én géppuskás százada élén elvonult a keleti hadszíntérre. Június 22. és július 4., illetve augusztus vége és szeptember 16. között zászlóalj parancsnoki beosztást töltött be. Zászlóalj parancsnokként a doni tragikus események sodrában példaadó helytállásával, hősiességével, emberséges magatartásával tűnt ki és ennek is köszönhetően a zászlóalj – bár harcolt – mégis sok zalai fiatal életet megkímélve jutott ki a harctéri katlanból.

Miután visszatért a hadműveleti területről, 1943. május 21-étől december 14-éig csapatteste pótkeretének parancsnoka volt, majd a soproni 4/II. zászlóaljnál szolgált ugyanezen beosztásban. 1944. szeptember 3-ától 1945. január 14-éig a 12/II. gyalog tábori pótzászlóalj parancsnokaként részt vett a dél-erdélyi és az alföldi harcokban. Ezt követően – mint a Mura ezred I. zászlóaljának parancsnoka – a délnyugat-dunántúli hadszíntéren teljesített frontszolgálatot. Április 16-ától a 2. honvédkerület parancsnokság személyirányító tisztjeként tevékenykedett, május 9-én osztrák területen angol hadifogságba esett, s október 12-én tért vissza a weissensteini hadifogolytáborból. Harctéri szolgálatáért számos kitüntetést kapott.

1946 szeptember 27-én – B-listázás értelmében – a tényleges szolgálatból elbocsájtották. A polgári életben elhelyezkedve kezdetben a zalaegerszegi közkórház élelmező tisztjeként, majd 1950 januárjától a helyi Tüzép Vállalat központi pénztárosaként dolgozott. 1956-ban a zalaegerszegi úgynevezett „külső kórház” gazdasági vezetője volt.

1956-ban a fővárosi események hatására október 26-án Zalaegerszegen is elkezdődtek az események. A megyeszékhelyen is több ezer ember követelte a szovjet csapatok kivonását, a nemzeti függetlenséget.

A forradalmi tanács megalakította a forradalom védelmi szerveként a nemzetőrséget. Zalaegerszegen Závodszky István lett – mint katonailag képzett vezető – a nemzetőrség parancsnoka és rábízták Zala megye és Zalaegerszeg város védelmének megszervezését. Zalaegerszegen a Városi Forradalmi Bizottság október 31-i ülésén döntöttek arról, hogy fel kell állítani a nemzetőrséget. A városba vezető utak mentén védelmi gócpontokat jelöltek ki, ezek élére parancsnokokat állítottak és intézkedtek óvóhelyek felállításáról is.

A forradalom leverését követően a nemzetőrségek vezetői ellen is bírósági eljárás indult. Závodszky Istvánt a Kaposvári Katonai Bíróság első fokon öt év, a Legfelsőbb Katonai Bíróság másod fokon 1958-ban 3 év börtönre ítélte és megfosztották századosi rangjától. 1963. november 21-én halt meg Zalaegerszegen. 1992-ben posztumusz „1956 emlékérem”-mel tüntették ki.

Mindszenty József

(Csehimindszent, 1892. március 29. – Bécs, 1975. május 6.)

Pehm József néven született Csehimindszenten, 1892. március 29-én.
Szülei Pehm János és Kovács Borbála szőlő- és földművelők voltak.
Apja fiatal korában községbíró, majd közgyám, egyházközségi és később iskolaszéki elnök volt. Mindszenty igen gondos vallásos neveltetését az édesanyjától kapta.

A szombathelyi Premontrei Gimnáziumban érettségizett, majd papnövendéknek jelentkezett a szombathelyi püspöki szemináriumba. Kispapként a szombathelyi szemináriumban nevelkedett.

1915. június 12-én gróf Mikes János megyéspüspök szentelte pappá a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyházban.
1917. január 26-ától lett a zalaegerszegi főgimnázium hittanára.

Életútja, szolgálata során az igaztalan, nemzetünket sújtó minden diktatúrának bátran ellenállt, tevékenyen harcolt ellenük.
Hittanári és magyar identitása miatt 1919. február 19-én, Szombathelyen letartóztatták.

XII.Pius pápa korán felismerte a nagy tehetséggel-talentummal megáldott főpapban a rátermettségét, ezért 1944. március 4-én veszprémi megyéspüspöknek nevezte ki, melynek során alig másfél év alatt 34 új plébániát és 11 új katolikus iskolát létesített.

Mindszenty Józsefet nemhiába a magyar egyháztörténelem egyik legkiemelkedőbb személyiségeként tartjuk számon. Életművének nagy részét Zalaegerszeg városában valósította meg, nevét dicsőítik az alábbi létesítmények:

• Jézus Szíve Plébániatemplom szerzetes rendházzal,
• Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumnak, a Notre Dame Női Kanonok és Tanítórendnek otthont adó iskolaépület szerzetes rendházzal,
• a páterdombi és olai ONCSA lakótelep, mely családi házas otthont-lakást teremtett sokgyermekes, szegény sorsú családoknak,
• a korabeli időskorúak és hajléktalanok részére teljes ellátást biztosító szociális otthon adott menedéket a Szent József szeretetotthonban,
• a Mária Magdolna Plébánia épületének ráépítéssel történő bővítése, a plébánia hivatali feladatainak ellátására

A felsorolt létesítmények építéséhez pénzügyi fedezeti forrást, tervezést és építő kapacitást szervezett. Házi nyomdát, egyházközségi újságot hozott létre, és azok működését irányította.
Tiltakozva emelte fel szavát a zsidók deportálásáért, a kitelepített szlovákiai magyarok, a magyar svábok, a málinki robotra elhurcolt több ezer magyarért.

Szilárd hittel, szenvedéllyel küzdött az igazságért, az emberiség, a társadalom erkölcsiségéért, az egyházi iskolák államosítása ellen.

1944. november 16-án letartóztatták, és Sopronkőhidán tartották börtönben.

Hittel vallotta: „Az idő az Isten kezében van és az idő a szövetségese. Istentől adott jogokat csak Isten veheti el.”

A Szentatya 1945. október 6-tól esztergomi érsek-hercegprímássá, majd 1946. február 21-én Rómában bíborossá nevezte ki.

Politikai indítékból 1948. december 26-án az ÁVH letartóztatta, majd koholt, igaztalan vádak alapján 1949. február 8-án életfogytiglani fegyházra ítélték.
Börtönéveit fokozott szigor és kínzások jellemezték a püspökszentlászlói és felsőpetényi börtönökben, ahonnan 1956. október 31-én Palavicini katona őrnagy különítményével kiszabadította és Budapestre szállította.

Szózatát a Szabad Kossuth Rádióban 1956. november 3-án mondhatta el, amit hosszú időn keresztül meghamisítva adtak közre. Mindszenty József  ’56-os megnyilatkozásával bátor tanúbizonyságot tett a szabad, független Magyarország érdekében.

1975. május 6-án, 83 éves korában hunyt el a bécsi Irgalmasok Kórházában. Holttestét végakarata szerint Mariazellben helyezték el, majd 1991. május 4-én, Esztergomban helyezték örök nyugalomra hazahozott hamvait.

Az említett életút alatti személyes, eredményes, alkotó munkáját elismerve került felavatásra a 2000. évben a zalaegerszegi  Mária Magdolna templom melletti impozáns bronz szobor.

Továbbá Mindszenty Józsefet – az egyház és a város érdekében végzett építő, közösségi tevékenysége elismeréseként – 2012-ben Zalaegerszeg posztumusz díszpolgárának választották.

A város egykori plébánosa, a magyar katolikus egyház egyik legjelentősebb 20. századi személyisége, Mindszenty József bíboros tiszteletére 2016 nyarán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes részvételével átadták a Jézus Szíve Ferences Plébánia mellett kialakított Mindszenty-kertet. A fákkal, virágokkal, padokkal és sétányokkal díszített kert egy igazi ékszerdoboz a templom mellett, azzal szoros egységet képez. A parkban található életnagyságú Mindszenty-szobor (Párkányi Raab Péter alkotása), valamint és a hely szakrális jellegét erősítő és a vallásos elmélyülést szolgáló keresztút találkozási pontként szolgálhat minden lélek számára.

Dr. Gyimesi Endre

(Keszthely, 1952. október 20. –   )

Dr. Gyimesi Endre 1952 október 20-án, Keszthelyen született. Édesapja, Gyimesi Lajos tanyasi tanító, gyógypedagógus volt. Bátyja a 2020-ban elhunyt Gyimesi László Lajos költő volt.
Nős, felesége bőrgyógyász főorvos, gyermekei: Kinga, Márton, és Katalin.

Dr. Gyimesi Endre 1971-ben érettségizett a zalaszentgróti Béri Balogh Ádám Gimnáziumban.
Egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karának történelem-könyvtár szakán végezte, ahol 1980-ban bölcsészdoktori vizsgát tett. Egyetemi évei alatt történettudományi intézetben dolgozott.

1977-től a Zala Megyei Könyvtár helytörténeti munkatársa, 1981 és 1986 között a József Attila Könyvtár igazgatója, majd a Zala Megyei Levéltár igazgató-helyettese, 1988-tól pedig az intézmény igazgatója.

1972 óta rendszeres publikációs tevékenységet folytat, elsősorban történettudomány és művelődéstörténet tárgykörben. Több önálló kiadvány szerzője, szerkesztője a Zalai Gyűjtemény című tudományos sorozatnak.

1991 óta Zalaegerszeg Megyei Jogú Város képviselő testületének tagja, majd 1994 és 2010 között 4 cikluson át a város polgármestere. Ez idő alatt kormányzati megbízást is betöltött.

2002-től országgyűlési képviselő lett, valamint a parlament önkormányzati bizottságának, majd 2006-tól a kulturális és sajtóbizottságának volt a tagja. 2010-ben ismételten országgyűlési képviselővé választották, és a levéltárakért felelős miniszteri biztos lett, helyettes államtitkári rangban.

Ezen tisztségei mellett említésre méltó:

1990-1995 között a TESZ megyei elnöke és az országos ügyvivő testület tagja,
1992-1994 között a ZTE-Goldsun Kosárlabda Szakosztályának elnöke,
1990-1994 között Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése kulturális albizottságának vezetője, sportbizottságának tagja,
1992-től a Degré Alajos Honismereti Alapítvány elnöke,
1996-tól a Millecentenáriumi Alapítvány elnöke,
2007-től a Zala György Emlékbizottság elnöke,
1997-től a MOB tagja,
1998-tól a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) kulturális bizottságának elnöke, majd 2000-től a szövetség alelnöke volt.

Munkája során több elismerésben részesült, melyek közül számára a legkedvesebb az amelyet 1970-ben életmentésért kapott, mert 1969 nyarán kimentett egy fuldokló férfit a Bodrog folyóból.
1998-ban egyéni elismerést kapott a Belügyminisztériumtól a nagylengyeli gázkitörés elhárítása során végzett munkájáért.

2000-ben a Honvédelmi minisztertől a honvédelem ügye érdekében végzett kiemelkedő teljesítményéért kapott kitüntetést.
2001-ben a gazdasági minisztertől Pro Turismo díjat vehetett át.

2008-ben pedig elnyerte az „Év Polgármestere” címet is.

2019-ben pedig a „Magyar Érdemrend Tisztikeresztje” kitüntetésben részesült.

Művelődéstörténeti és helytörténeti kutatások, illetve publikációk mellett hobbija a sport.

Szakmai, közéleti szerepvállalása elismeréseként 2011-ben Zalaegerszeg városának díszpolgári kitüntetésében részesült a korábbi városvezető.

Id. Dr. Marx Gyula

(Püspöknádasd, 1930. július 5. –   )

Püspöknádasdon született 1930. július 5-én. Apja molnár és földműves volt. A négy elemi elvégzése után a soproni bencéseknél tanult, majd Bonyhádon érettségizett.
A pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát 1955-ben.
Két évig a nagykanizsai kórház sebészetén dolgozott, majd 20 éven át Zalaegerszegen körzeti orvosként tevékenykedett. Gyógyító hivatásában – a magas színvonalú szakmai hozzáértés mellett – mindenkor  az emberek iránti szeretet és segíteni akarás vezérelte, mellyel méltán vívta ki a zalaegerszegiek tiszteletét és megbecsülését.

Tapasztalatait kamatoztatta a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületében, aktív tagja volt az országos vezetésnek és a Szakmai Kollégiumnak. Több éven át látta el az orvosetikai bizottság titkári teendőit.Szakmai munkája elismeréseként 1977-től nyugdíjazásáig az üzem-egészségügyi szolgálat főorvosi tisztjét töltötte be, ahol – munkatársaival együtt – jelentős eredményeket ért el a dolgozók egészségét károsító hatások kutatásában és megelőzésében.

Az üzem-egészségügyi szakrendelés számára kidolgozta a követéses morbiditási kartonrendszert a kódkönyvvel együtt.
Elismerésre méltó orvosi tevékenysége mellett közéleti szerepet is vállalt, így az 1956-os forradalom idején tagja volt a nagykanizsai kórház munkástanácsának és a Dunántúli Nemzeti Tanácsnak.

Tevékeny részt vállalt a rendszerváltás folyamatában: 1988 őszén alapítója, szervezője majd egyik vezetője a Magyar Demokrata Fórum megyei és helyi testületének.
1989-1994-ig – egy éves megszakítással – országgyűlési képviselőként kapcsolódott be a közéletbe.
Az önként vállalt és rábízott feladatokat mindenkor  nagy lelkesedéssel, elméleti és gyakorlati felkészültségének legjavát adva végezte.
Kiemelkedő szakmai és közéleti tevékenysége elismeréseként 2002-ben Pro Urbe Zalaegerszeg kitüntetést kapott.
Az általa képviselt polgári értékek, példaadó családcentrikussága, elkötelezett lokálpatriotizmusa érdemessé tette 2009-ben Zalaegerszeg városa Díszpolgári címére is.

Fotógaléria:

Dr. Szalczer Lajos

1992 május 1. óta osztályvezető főorvosa a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Szemészeti Osztályának. Munkájának sikerességét mi sem tükrözi jobban, hogy minden évben növekedett a lencsebeültetéssel elvégzett szemmegnyitó műtétek száma.

1993 január óta a legújabb műtéti technikát vezette be a szürke hályogműtétnél, melynek lényege a 3,2 mm-es seben végzett lencsemag eltávolítás, és az ezen a kis seben történő összehajtható műlencse implantáció. Ezzel a technikával 1997-ben az országban a legtöbb műtétet végezte dr. Szalczer Lajos, mellyel az ápolási idő három napra lerövidült. Ennek elismeréséül a Magyar Műlencse Implantációs és Refraktív Sebészeti Társaság (SHIOL) Keszthelyi Kongresszusa diplomával jutalmazta őt.

1992-től beindultak a zöldhályog ellenes műtétek, 1994-ben pedig a szaruhártya átültetés – utóbbiból évente 10-15 ilyen műtétet végez. Ezek mikro sebészeti műtétek, amelyet a főorvos honosított meg Zalaegerszegen.

Műtéti munkája mellett gyakran tartózkodik külföldön, előadásokat tart, kongresszusokon vesz részt, melynek során négy amerikai, és több németországi, franciaországi és svédországi tanulmányúton vett részt.

1997-ben az Amerikai Szemészeti Akadémia Nemzetközi Szekciójának tagjává választották.

1998-ban a SHIOL vezetőségi tagja lett.

1995-től a Magyar Orvosi Kamara Zala Megyei Szervezetének alelnöke.

Kezdeményezésére és szervezésében a Rendelőintézet földszintjén megalakult a Kandikó Optika Kontaktlencse és Szemüveg Szalon. Ez az első kontaktlencse labor Zalaegerszegen, ahol a betegek TB támogatással is kaphattak kontaktlencsét.

A Zala Vármegyei betegellátás színvonalának emelésére létrehozta a Zalai Szemészeti Alapítványt, melynek kuratóriumi elnöke. A pályázati pénzekből a szemészeti ellátáshoz szükséges eszközök, műszerek beszerzése mellett az orvosok továbbképzésére, a betegek felvilágosítását segítő anyagokra, nyomtatványokra is jutott.

1998-ban a Zala Megyei Közgyűlés Egészségügyi Bizottságának külső tagjává választották.

1999 március 18-án a Magyar Műlencse Implantációs és Refraktív Sebészeti Társaság 10. Kongresszusán élő közvetítést adtak a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Szemészeti műtőjéből. Magyarországon ez az első ilyen rendezvény, melynek Zalaegerszeg város adott otthont.

Dr. Szalczer Lajos az ország több városában (Kecskeméten, Dunaújvárosban, Ajkán, Kisvárdán) bemutató műtétekkel oktatja a szürke hályogműtétek során alkalmazott legújabb technikát. 1999-ben Zalaegerszegért díjat kapott.

Szakmai munkásságáért Zalaegerszeg Város Díszpolgára kitüntető címmel jutalmazták.

Rosta Sándor

Rosta Sándor Zalaszentgróton született.1946-ban kereskedelmi érettségit tett, de a sikeres érettségi ellenére is csak 1955-ben vették fel az ELTE jogi karára, ahonnan az ’56-os tevékenysége miatt  eltávolították és többé nem vették vissza.
Többirányú szakképzettséggel rendelkezik: mérlegképes könyvelő, gyors-gépíró, okleveles építőipari árszakértő, ügyvitelszervező.
1957-ben az 1956-os tevékenysége miatt I. fokon 7 évre ítélték, teljes vagyon elkobzással és 10 évi jogvesztéssel. 1958-ban a II. fokon, a Budapesti Népbíróság 8 évre emelte föl a büntetését.
1962-ben feltételesen szabadult, de 3 évre rendőri felügyelet alá helyezték és az Építőipari KTSZ-ben, mint kőműves segédmunkás, majd mint műszaki ügyintéző dolgozott.
Főkönyvelő többet nem lehetett, 1988-ban az Univerzál Szövetkezettől, mint belső ellenőr ment nyugdíjba.
A megyei rendszerváltás előkészítésében jelentős részt vállalt, a Szociáldemokrata Párt részéről az MDF, a FIDESZ  és az SZDSZ tagjaival, az Ellenzéki Kerekasztal megbízottjaként tevékenykedett.
A Területi Választási Bizottság munkájában is részt vett,  és a kárpótlás idején számos bajtársának segített, hogy szenvedéseikért megkapják a jogos kárpótlási jegyet.
A rendszerváltás után tagja volt az Utcaelnevezési Bizottságnak és a Városi Bíróság ülnöke volt. Továbbá tagja volt az Önkormányzat Egészségügyi Osztálya Ápolási Bizottságának.
A Szociáldemokrata párt tagjaként a Zalaegerszegi Városi Szervezet elnöke volt és az Országos Ellenőrző Bizottság tagjaként is tevékenykedett, de 1997-ben az ideológiai nézetkülönbség miatt lemondott mindkettő megbízatásról és azóta nem tagja egyetlen politikai pártnak sem.
Zala megyében megszervezte a Magyar Politikai Foglyok Szövetségét. Dr. Farkas György és Süket Győző bajtársaival pedig az 1956-os Szövetséget, majd az 1956-os Hagyományőrző Egyesületet. Mindhárom Szervezetnél elnöki megbízatása volt és koránál fogva a POFOSZ-nál és az 56-os Hagyományőrző Egyesületben tiszteletbeli elnöki teendőket lát el.
Dr. Farkas György bajtársával kutatást végeztek a Történeti Hivatalban, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeivel kapcsolatosan.
Számos újságcikke jelent meg a rendszerváltás és az 56-os forradalom témáihoz kapcsolódva. A volt ÁVH épületében (jelenleg Kaffka Kollégium) állandó kiállítást szervezett. Középiskolásoknak rendszeresen tartott rendhagyó történelem órákat  az 1956-os eseményekről.
Kiállításokat és különböző rendezvényeket szervezett városunkban, s a rendszerváltás után kezdeményezője volt több utca és intézmény neve megváltoztatásának, valamint az 56-os kopjafák és emléktáblák elhelyezésének.
A zalai 1956-os események leghitelesebb vezető személyisége. Az 1956-os szellemiség tiszta és befolyásolástól mentes megőrzőséért kifejtett fáradozása elismerésre méltó.

A rendszerváltást követő évtizedben végzett tevékenységét elismerve számos kitüntetést vehetett át:1991 – Hazáért és Szabadságért Érdemérem
1994 – Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztje
1997 – POFOSZ alapítói aranyérem
1999 – Zrínyi Miklós Emlékérem

Közéleti szerepvállalása és szakmai munkája elismeréseként 2000-ben Zalaegerszegért Díjat, 2003-ban pedig Zala Megye Díszpolgára címet kapott. 2006-ban Zalaegerszeg városa a Város Díszpolgára kitüntető címben részesítette.
Rosta Sándor 2009-ben, 84 éves korában hunyt el.

Dr. Hóbor Erzsébet

(Zalaegerszeg, 1949. február 10. – )

Egyetemi tanulmányainak idejét leszámítva szülővárosában él és itt is dolgozott.

A Ságvári Endre /ma Kölcsey Ferenc/ Gimnázium német-orosz nyelvi tagozatos osztályában érettségizett 1967-ben, majd a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1972-ben.

Ebben az évben kötött máig tartó házasságot Horváth Gáborral, aki a Zalaegerszegi Ruhagyárban volt műszaki könyvtáros és idegen nyelvű /német, angol/ fordító.
Két gyermekük született, Gábor 1977-ben, Péter 1980-ban.

Első munkahelye a Zalaegerszegi Városi-Járási Ügyészség volt, ahol fogalmazóként kezdte, majd a bírói-ügyészi szakvizsga letétele után a Zala Megyei Főügyészségen általános felügyeleti ügyészként folytatta munkáját.

Ezt követte 1980. szeptemberétől a Zalaegerszegi Városi Tanács titkárságvezető-helyettesi, majd vezetői, aztán a Zala Megyei Tanács Szervezési és Jogi Osztályán osztályvezető-helyettesi feladatot látott el.

A rendszerváltást követően 1991 februárjától a Fejér-Veszprém- Zala Megyei Köztársasági Megbízott megyei hivatalvezetője volt, majd a Zala

Megyei Közigazgatási Hivatalt vezette nyugdíjazásáig, közel 15 évig.

Főállású hivatása mellett szabad idejében túlnyomóan szeretetszolgálati munkát végzett. Városunkban 1992-ben megalapította a Máltai Szeretetszolgálat ma is működő városi csoportját, amelyet 8 évig vezetett. Tizenhárom évig volt az Egyházmegyei /Zala és Vas megyék/ Caritas Alapítvány elnöke, az akkor működő 89 Caritas csoport és több intézmény munkájának irányítója.

Részese volt az országosan egyedüliként megszervezett Első Magyar-Dán Termelőiskolai Alapítvány létrehozásának annak érdekében,  hogy az élet perifériájára sodródott, „normál” iskolatípusba  nem illeszkedő fiatalok általános iskolai végzettséget és szakmát szerezhessenek. Több mint 25 évig volt az alapítvány kuratóriumi elnöke, majd tagja.

Ezek mellett még tagként segítette a mozgássérültek megyei egyesületének munkáját.

Öt évig volt a Mária Magdolna Plébániatemplom képviselőtestületi tagja, és a gazdasági bizottság elnöke.

Több évig munkálkodott városunk Millecentenáriumi Bizottságában is.

A testvérvárosi kapcsolatok – városlakók és intézmények közötti – aktív ápolása érdekében többekkel megalapította a Zalaegerszeg-Marosvásárhely Baráti Társaság Egyesületet, melynek 5 évig volt az elnöke.

Már díszpolgárként állt annak a mozgalomnak az élére, melynek kezdeményezése nyomán a megyei kórház felvette a Szent Rafael nevet, és a kórházban kápolna létesült.

Hivatali és közéleti munkáját több kitüntetéssel ismerték el. Megkapta a Pro Urbe Hévíz kitüntetést, a Zalakarosért díjat, a Zalaegerszegért kitüntető címet.
Pusztaederics község díszpolgárának választotta.
A Zala Megyei Önkormányzat a Megye Közigazgatásáért díjban részesítette, országosan pedig a Magyar Közigazgatásért díjban részesült.
Elnyerte a Magyar Honvédelemért Emlékérmet, majd a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét, s végezetül a Magyar Érdemrend Középkeresztjét.

Hivatali ideje alatt Orbán Viktor, akkori miniszterelnök kormányzati főtisztviselőnek nevezte ki.

Mindezen érdemek elismeréséül 2005-ben megkapta Zalaegerszeg város díszpolgára kitüntető címét.

Fotógaléria

Videógaléria

Beszélgetés dr. Hóbor Erzsébettel az állami kitüntetése alkalmából:
Állami elismerésben részesültek köszöntése:

Farkas Imre

1934. április 13-án született Zalaegerszegen. Édesapja hentes és mészáros iparos volt, az ő műhelyében alakult meg és kezdte el tevékenységét 1950-ben a Húsipari Vállalat.
Farkas Imre életútja összeforrt Zalaegerszeggel és az ország egyik legnagyobb húsfeldolgozó és élelmiszer-előállító gyárával: a ZALAHÚS Részvénytársasággal, illetve annak jogelődeivel.

A négy polgári elvégzése után szinte természetes volt, hogy a húsipari szakmát választja, hiszen kisgyermek kora óta ebben élt, magába szívta a szakma szeretetét.
A húsipari szakmunkás-bizonyítvány birtokában, kezdetben édesapja felügyeletével annak műhelyében dolgozott majd az államosítást követően a Zalaegerszegi Húsipari Vállalat dolgozója lett. Szakmunkásként a vágástól a feldolgozásig, minden munkafolyamatot megismert, 1960-ig dolgozott fizikai szakmunkásként.
Időközben minőségellenőri feladatokkal bízták meg és hamarosan a vállalat műszaki vezetője lett. Az egyre felelősségteljesebb munkavégzés mellett beiratkozott a Közgazdasági Technikumba, melyet eredményesen elvégzett.

1964-ben főmérnöki megbízást kapott, majd a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolán üzemmérnöki képesítést szerzett.
Óriási szakmai siker és elismerés volt számára, amikor 1977-ben a vállalat igazgatójává nevezték ki. Irányítása alatt a vállalat a város és a megye egyik legnagyobb foglalkoztatójává nőtte ki magát, és fejlődött korszerű, az egész országban és Európában is ismert nagyüzemmé. 1990-ben nevezték ki a vállalat vezérigazgatójává, majd az 1991-től a részvénytársasággá alakulástól ügyvezető vezérigazgató, 1993-tól a társaság elnök-vezérigazgatója.
Mindig az általa irányított cég, és azon túl a magyar húsipar fejlesztését, versenyképességét, színvonalas, gazdaságos és eredményes működését tekintette életcéljának és egyben hivatásának. Termékeivel ez a cég lépte át először a megyehatárt, lehetőséget kért és kapott Budapest élelmiszer ellátásában.

Az ő vezetése alatt itt valósult meg először a vér- és bőrkefeldolgozás és hasznosítás. Nevéhez fűződik a vér- és melléktermék humán célú felhasználásának, valamint a sertéstüdő hasznosíthatóságának kidolgozása. E technológiák szabadalmi oltalom alatt állnak.

Irányításával és tevékeny közreműködésével született meg a ZALAHÚS hírnevét megalapozó Zala felvágott és a közismert és országszerte keresett Piknik sonka. Szakértelmének és kreativitásának köszönhető a zalai szárazáruk (Zalai paprikás és csemege) kifejlesztése.
Több évtizedes pályafutása során társadalmi és szakmai szervezetek sokaságánál töltött be vezető funkciókat. 12 évig volt az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke, 10 évig a Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, leköszönése után pedig megkapta az örökös tiszteletbeli elnöki címet.

A vállalatnál eltöltött több mint 5 évtized alatt, a legkülönfélébb kitüntetésekkel ismerték el mind a Zalahús, mind Farkas Imre úr tevékenységét. Ezek közül is kiemelkedik az 1990-ben kapott Magyar Köztársaság Csillagrendje, de büszkeségnek ad okot a 2000-ben Zalaegerszeg városától kapott Pro Urbe kitüntetés. 2001-ben, pedig az Év Zalai Emberévé választották. Mindig fontos volt számára szűkebb környezete, és ha csak tehette, építette, szépítette, támogatta azt. Pályafutása során magas beosztásokba kapott ajánlatokat, melyek között országos hatáskörű szerv vezetése is szerepelt, de szülővárosa és a vállalat iránti elkötelezettsége miatt nem élt a kecsegtető ajánlatokkal. A zalai vállalat fejlesztését, versenyképességét, színvonalas, gazdaságos és eredményes működését tartotta életcéljának, hivatásának. Megszállott lokálpatriótaként, pedig minden lehetőségét, befolyását felhasználva szűkebb hazája, szülővárosa, Zalaegerszeg fejlődésének elősegítésén fáradozott. Farkas Imre ebben a városban élte eddigi életét, s nem túlzás állítani, hogy azt, amit elért, ezért a városért is tette. Saját cége irányítása és szakmai munkája mellett mindig jutott ideje társadalmi tevékenységre is.

Szakmai jellegű társadalmi tevékenysége mellett aktív résztvevője volt Zalaegerszeg és Zala megye közéletének. A város sportéletének is lelkes támogatója volt, valamint a legkülönfélébb rendezvényeket és szervezeteket támogatta, legyen szó akár művészetről, színházról, sportról vagy akár a szociális szféráról.
Számos alapítvány, egyesület (Nagycsaládosok Egyesülete, Mozgássérültek Egyesülete, iskolák, Hevesi Sándor Színház, Zala Megye Kórháza, Szemészeti Alapítvány) rendszeres anyagi és erkölcsi segítője volt, valamint az Öregek Otthona támogatására alapítványt hozott létre.

Legnagyobb elismerést az jelentette számára, amikor 2004-ben szülővárosa Díszpolgárává avatták. Elismerve ezzel azt a sok évtizedes áldozatos munkát, amit a város fejlődéséért, jó hírének elterjesztéséért önzetlenül végzett.

2023 februárjában, 89 éves korában hunyt el.

Fekete György

Fekete György 1932.09.28-án, Zalaegerszegen született.
Édesapja, Fekete Károly a város református gyülekezetének első lelkésze, a templomépítés megszervezője, édesanyja, Rácz Katalin tanítónő volt.

1957-ben végezte el a Magyar Iparművészeti Főiskolát, mestere Kaesz Gyula volt. Pályája elején az Általános Épülettervező Vállalatnál (ÁÉTV) lett irányító tervező.
1964-től szabadfoglalkozású iparművész, 1980-tól 1983-ig a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola igazgatója, majd 1986 és 1989 között az Iparművészeti Vállalat művészeti vezetője, illetve a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének alelnöke volt.
1995-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett, majd 2011-ben a köztestületté alakult MMA elnökévé választották.
1997-től egyetemi tanárként a Soproni Egyetemen oktatott, később az egyetem professor emeritusa lett.

Művészeti alkotómunkája a belsőépítészet csaknem minden területét átfogja. Tervezett múzeumi kiállítási installációkat, középületbelsőket, református templombelsőket, iskolákat, üdülőszállókat, művelődési házakat és magyar kiállításokat külföldön.
Környezetkultúrával foglalkozó 6 tévésorozat (67 adás) forgatókönyveinek volt írója és műsorvezetője.
1993–94-ben a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, majd 1995-től társelnöke volt a Magyar Örökségeket Megnevező Bizottságnak, illetve elnöke a Magyar Örökség és Európa Egyesületnek.
1987 óta lapalapító főszerkesztője volt a Magyar Iparművészet című, negyedévenként megjelenő szakfolyóiratnak, amelyet 1993-ban újraindított.

Számos szakcikke, tanulmánya jelent meg a Művészet, Ipari Művészet, Ipari Forma, Magyar Építőművészet, Lakáskultúra, Hitel, Kapu, Faipar stb. szakmai, irodalmi és közművelődési orgánumokban.

1988-ban belépett az MDF-be, és 1990 és 1994 között a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes kulturális államtitkára volt.
1994-ben a XII. kerületi egyéni választókerületben szerzett egyéni mandátumot. 1995-ben kilépett az MDF-ből, ill. a frakcióból is, majd egy évi független képviselőség után 1996-ban belépett a Kereszténydemokrata Néppártba (KDNP). 1998-ban nem szerzett mandátumot, de 1997 és 2001 között a KDNP alelnöke volt.

Fekete György rendkívül gazdag pályát futott be, belsőépítészként, designerként, autonóm művészként, tanárként, íróként és kultúrpolitikusként egyaránt maradandót alkotott.
Szülővárosa is sokat köszönhet neki, tevékenyen részt vállalt a kulturális beruházások érdekében végzett lobbizásban, s mindenkor támogatta a zalaegerszegi fejlesztési törekvéseket.
Református gyökereihez mindenkor hű maradt, hitéről következetes bátorsággal tett tanúságot.
2012-ben 80. születésnapja alkalmából, Aranykor címmel rendezett nagyszabású kiállítást a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.

Díjai, elismerései közül kiemelendő:

1996 – Munkácsy Mihály-díj

1978 – MTV Nívódíj

1981 – Érdemes művész

1998 – A Magyar Művészeti Akadémia arany oklevele

2007 – Tornyospálca díszpolgára

2011 – Prima díj

2012 – Kossuth-díj

2017 – Zala megye díszpolgára

2017 – A Magyar Érdemrend nagykeresztje

2018 – A Nemzet Művésze

2019 – Hegyvidék díszpolgára

2020. április 15-én hunyt el, június 23-án helyezték örök nyugalomra a Fiumei Úti Sírkertben. Búcsúztatóját Balog Zoltán református püspök vezette.
Beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök, valamint a pályatársak nevében Mezei Gábor belsőépítész.

A zalaegerszegi Göcseji Múzeum állandó kiállítással tiszteleg Fekete György emléke előtt.
Fekete György nem is egy, hanem két teljes életműnyi munkát hagyott maga után. Elhivatottsággal végzett, színvonalas szakmai munkássága és közéleti tevékenysége elismeréseként 2003-ban szülővárosa díszpolgárává választották.

Tiszteletére 2020-ban emléktáblát avattak a református egyházközség Rózsák terén álló épületén.

Videógaléria:

In memoriam – Fekete György

Pék József

1927. november 26-án született.
1940-ben érettségizett Nagykanizsán a piarista gimnáziumban és szinte azonnal a palini körjegyzőségre került, mint közigazgatási gyakornok.
Szombathelyen, 1943-ban szerzett jegyzői oklevelet és ezt követően kinevezték a szepetneki körjegyzőség segédjegyzőjének.

Részt vett a II. világháborúban, amerikai, majd francia hadifogságba került. 1945 szeptemberében francia nyelvismerete és a fogságban keletkezett betegsége révén egyénileg szabadult a hadifogságból.
Miután a szülői házban testileg és lelkileg felépült, szolgálatra jelentkezett, újra munkába állt. 1950 és 1954 között a Zalaegerszegi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára volt.

Mindenért ő volt a felelős egy kusza, kiforratlan, politikailag nehezen kezelhető világban, ahol rendkívül erős volt a személyeskedés is, illetve egymás figyelése, de Zalaegerszeg városnak működnie kellett, az élet feltételeinek biztosításával.
Pék József párton kívüli volt, csak szakmai kérdésekkel foglalkozott. Amikor Szabó János vb. elnököt, aki bízott benne, félre állították, érezte, megváltozott körülötte a levegő.
Tisztségétől megfosztották és elbocsátották állásából, ezután került egy megyei vállalathoz, ott dolgozott 1957-es letartóztatásig.

Bár volt lehetősége külföldre menni, de Magyarországot semmilyen körülmények között nem kívánta elhagyni.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején először a városi, majd a megyei forradalmi tanács titkárává választották. A forradalomban betöltött szerepéért első fokon 7, másodfokon 5 évi börtönre ítélték. Végül 3 év után szabadult a budapesti Kozma utcai börtönből.

Ezek után nehezen kapott munkát, a közúti építőipari vállalatnál lesz segédmunkás, majd 1963-ban raktáros, de még ott is szemmel tartották.
Később vállalati beszerző lehetett, majd 1981-ben, mint anyaggazdász ment nyugdíjba, de 1985-ig ott dolgozott a vállalatnál.
Örült a rendszerváltozásnak, bízott a demokratikus átalakulásban, hiszen maga is egész életében a demokratikus jogokért küzdött.

1991-ben őt is rehabilitálták, Zalaegerszeg város közgyűlésének is állandó meghívottja lett.
Évekig, amíg az egészsége engedte személyesen is figyelemmel kísérte az önkormányzat munkáját.

Tagja volt a KÉSZ, a POFOSZ és az ’56-os Szövetség városi szervezeteinek is.
1994-től a Zala Megyei Választási Bizottság választott tagja volt. A választások tisztaságára, törvényességére figyelt társaival együtt. Bár Zalában mindig is a legnagyobb rendben mentek a dolgok, nem történt visszaélés, a jogszabályokat mindenki betartotta. A választási bizottság döntéseit, esetleges észrevételeit elfogadták a pártok is.

Pék József egész életében csak az embert nézte, nem azt, ki milyen párthoz tartozik. Az volt számára a fontos, hogy akivel együtt dolgozik, az tisztességes, becsületes, szókimondó ember-e, aki szeret dolgozni. Olyan időkben kellett helyt állnia és jegyzői munkát végeznie, amit ma már el sem tudunk képzelni.

Pék József a rendszerváltozás óta sok-sok kitüntetés és elismerés büszke tulajdonosa.
A belügyminiszter 1991-ben címzetes belügyminisztériumi főtanácsosi címet adományozott neki. 1992. január 20-án Zala megye címerével tüntették ki.
1994. április 2-án a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetés birtokosa lett.

1996-ban a városi közgyűlés Zalaegerszegért-díj elismerésben, 2001-ben pedig Díszpolgári címben részesítette.