Kitüntetettjeink

Zalaegerszeg címer

Nyugdíjas Pedagógus Egyesület

Az egyesületet, amelynek célja Zalaegerszeg város nyugdíjas pedagógusai részére kulturális és szakmai programok szervezése 1976-ban Szeglet Lajos, az akkori Kilián, a mai Liszt-iskola igazgatója alapította az ott dolgozó pedagógusok bevonásával. A kirándulásaik alkalmával azonban másokat is invitálták maguk közé, így kezdett terjedni a kör, s nőtte ki magát az egész várost átfogó Nyugdíjas Pedagógus Egyesületté.

1996-tól Oroszy Zoltán vezetése idején aztán a nem pedagógusok (hozzátartozók, ismerősök) is csatlakozhattak a tagsághoz.

Az egyesületet 2012 óta Iványi Ildikó vezeti, szervezi havi 2 találkozójukat, ismeretterjesztő előadásaikat, egészségmegőrző programjaikat, karitatív tevékenységüket.

Az egyesület által szervezett Szabadegyetemből nőtte ki magát a mai Senior Akadémia, annak elődjének tekinthető. Az egyesület életét még mozgalmasabbá és színesebbé teszi amióta az Idősek hónapját ünneplik. Ennek szinte minden versenyén, programján képviseltetik magukat.

A Klub jelenleg körülbelül 80 tagot számlál, akik tartják a kapcsolatot, a közösséghez tartozással is őrizve aktivitásukat.

Az egyesület kiemelkedő, példamutató közösségi tevékenysége, valamint az idősek érdekében végzett több évtizedes munkája elismeréseként 2022-ben Zalaegerszegért díjban részesült.

Képgaléria:

Videógaléria:

Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar

A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar 1957-ben alakult, mint kamarazenekar a zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám zeneiskola tanáraiból, valamint a városban élő, hangszeres tudással rendelkező lelkes zenekedvelőkből. Később a helyi katonazenekarral kiegészülve szimfonikus zenekarrá bővült. 1991 óta egyesületi formában működik, 1998-ban pedig közhasznú szervezetként vették nyilvántartásba.

Több karmester állt az orkeszter élén, a leghosszabb ideig, 1971-től 2006-ig Gellért Zoltán vezette az együttest, akit rövid ideig 3 karmester Stauróczky Balázs, Janászek Ferenc és Pál János követett. 2012 őszéig Samu Sándor látta el a művészeti vezetői teendőket. 2012 októberétől pedig Pál János és Vörös István állnak a karmesteri pulpituson.  A zenekar vezetője jelenleg Tóth László.

Az évek során sok neves művésszel és vendégkarmesterrel játszottak együtt, úgy, mint például Medveczky Ádám, Jancsovics Antal, Ruha István, Szenthelyi Miklós, Kiss András.

A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar rendszeresen fellép Zalaegerszeg város kiemelt rendezvényein. Minden évben tart koncertet a Zene Világnapján, október 23-án, adventkor, és májusban a Város Napján is. Ezen kívül több esti hangversenyt és ifjúsági koncerteket is szervez. A zenekar 2021-ben adott először szabadtéri filmzenei koncertet akkor még a Kertmoziban, amelyet hatalmas érdeklődés, remek hangulat, valamint professzionális szervezés jellemzett. A nagy sikerre való tekintettel 2022-ben nagyobb helyszínen, a város főterén adtak show-elemekkel tűzdelt nagyszabású produkciót, tehetséges fiatalok felvonultatásával. A nagy érdeklődésre és sikerre való tekintettel szeretnék ezen eseményt minden évben megrendezni, ezzel is csalogatni a közönséget a zene iránti elköteleződés irányába.

Az elmúlt években több országban is vendégszerepeltek, köztük Zalaegerszeg németországi testvérvárosaiban, Kuselben és Marlban, valamint Ausztriában és Franciaországban is adtak már koncertet. Számos más meghívás mellett a zenekar a Nemzeti Filharmónia koncertsorozatában is több éve közreműködik.

Elsődleges feladatuknak tartják a klasszikus zene magas szintű ápolását hagyományos, esti hangversenyek megrendezésével. Továbbá küldetésüknek érzik a fiatalok bevezetését a klasszikus zene világába ifjúsági előadások szervezésével, éppen ezért több éven át zenés énekórákat is szerveztek az iskolákban.
A zenekar munkásságát 1987-ben Pro-Urbe, 2022-ben Zalaegerszegért díjjal ismerték el.2022-ben Zalaegerszegért díjjal ismerték el.

Képgaléria:

Videógaléria:

Dr. Kopeczky Ildikó

Több évtizedes lelkiismeretes, szívvel-lélekkel végzett, egyúttal kimagasló szakmai munkája elismeréseként 2022-ben Zalaegerszegért díjban részesült Dr. Kopeczky Ildikó, csecsemő- és gyermekgyógyász, pulmonológus.

A díjazott 1970-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. A Zala Megyei Kórház gyermekosztályán kezdett el dolgozni. 1974-ben csecsemő- és gyermekgyógyászati szakvizsgát tett. 10 évig dolgozott a kórház csecsemőosztályán, majd 1985-től a gyermekosztályon folytatta munkáját. 1987-ben gyermekpulmonológiai szakvizsgát tett, és egészen 1992-ig ezzel kapcsolatos feladatokat látott el. Ezt követően főállású magánorvos lett a járóbeteg szakellátás végzése mellett.

Orvosi munkája mellett 33 éve vezeti elnökeként a Zalaegerszegi Asztma Klub Egyesületet és az egyesület tagjainak orvos-szakmai tanácsadója is egyben. Emellett pedig más civil szervezetek egészségügyi rendezvényeinek évtizedek óta résztvevője, előadója. 2016 óta a Légzőszervi Beteg Gyerekekért Alapítvány elnöke.

Elévülhetetlen érdemei vannak az asztmás gyerekek és családjaik támogatásában, táborok szervezése, valamint egészségre nevelési életmód programok kidolgozása mellett.

A gyógyítás és orvosi munkája mellett is folyamatosan képezi magát, homeopátia és írisz diagnosztika tárgyú képzéseket hallgatott. Emellett a soft lézer és a mágnesterápia terén is jártasságot szerzett.

Legfőbb emberi tulajdonságnak a tisztességet és a tisztességgel végzett munkát tartja, mindig is ezen szemlélet jegyében dolgozott.

A díjazott elmondása szerint a legfőbb érték az egészség, ezért mindent meg kell tenni annak megőrzése érdekében. Ügyelni kell rá, hogy gyermekeink és környezetünk is egészséges legyen.

Képgaléria:

Videógaléria:

Czobor Mátyás

(Pusztakovácsi, 1875. február 22. – Zalaegerszeg, 1957. április 27.)

2022-ben emlékeztünk Zalaegerszeg nevének 1247-es, első írásos említésének 775. évfordulójára. A másik neves évforduló pedig, hogy 137 évvel ezelőtt, 1885. május 13-án lett rendezett tanácsú város, amely egyben a Város Napja is. Ez alkalomból minden évben ünnepi közgyűlés keretében kerül odaítélésre a díszpolgári cím.

2022-ben posztumusz díszpolgári címben részesült néhai Czobor Mátyás polgármester (1918-1936), aki a leghosszabb ideig töltötte be választott tisztségviselőként a városvezetői posztot, továbbá ő volt a Virágos Zalaegerszeg program ötletgazdája, a Göcseji Hetek rendezvénysorozat megálmodója.

A két világháború közötti korszak városvezetőjének a Május 1. ligetben szobrot is állított a városvezetés. Béres János alkotását szintén a Városnapi ünnepség keretében avatták fel.

Czobor Mátyás Antal Kaufmann Mátyás néven született római katolikus családban a Somogy vármegyei Pusztakovácsin 1875. február 22-én. Édesapja Kaufmann Mátyás, édesanyja Szátner Mária volt. Középiskoláit és a jogi akadémiát Pécsett végezte.

1899 június 25-én lépett közigazgatási szolgálatba Zalaegerszegen, mint árvaszéki ülnök. Még ez év decemberében vármegyei aljegyző lett, ezt követően gyorsan emelkedett a hivatali ranglétrán, s már 1913. májusától másodfőjegyzői posztot töltött be.

1918. áprilisában meghívták Zalaegerszeg rendezett tanácsú város polgármesteri székébe, ahol több mint 18 éven át töltötte be a polgármesteri posztot.

Nevéhez fűződik a két világháború közötti Zalaegerszeg városképének kialakítása, és szinte valamennyi jelentős fejlesztés. Tevékenysége nyomán új városrészek alakultak ki, többek között a Páter-domb, a Jánkahegy, s közel 40 új utca nyílott. Új középületek sora, mint például a postapalota, a vasútállomás emelkedett, valamint jelentősen megnövekedett a magánépítkezések száma is. Új köztemető létesült, szeretetház, bérlakások sora épült, s bővült a közkórház is. Támogatta egyházi intézmények és épületek létesítését is, ekkor épült a ferences templom, valamint a Notre Dame Zárda is.

Nevéhez kötődik a „Virágos Zalaegerszeg” programjának végigvitele, s tevékenysége időszakában lett a közigazgatási reform kapcsán Zalaegerszeg megyei jogú város 1929-ben. A város legnagyobb tereinek kialakítása, parkosítás, új piac létesítése is ezekben az években történt meg. Számos irodalmi, kulturális és gazdasági egyesület elnöke, díszelnöke volt. Több közgazdasági és közérdekű szakcikk írója. Az 1938. szeptember 11-én megalakult zalaegerszegi Baross Szövetség fiókjának alapító elnöke volt az akkor már nyugalmazott zalaegerszegi polgármester.

Czobor Mátyás 1957. április 27-én hunyt el Zalaegerszegen.

 

Fotógaléria:

 

Videógaléria:

Czobor Mátyás Május 1. ligetben található szobrának avatásáról készült videó:

Zalaegerszeg Város Díszpolgára kitüntetés kapcsán készült életrajzi összeállítás: