Zalaegerszeg Város Díszpolgárai

Klebelsberg Kunó

Magyarpécska, 1875. november 13. – Budapest, 1932. október 11.

jogász, országgyűlési képviselő,
művelődéspolitikus (1921–1922)
belügy-, majd vallás- és közoktatásügyi miniszter (1922–1931)
a Magyar Történelmi Társulat elnöke (1917-től 1932)

A thumburgi gróf Klebelsberg család sarja. Édesapja gróf Klebelsberg Jakab (1844–1877), a császári és királyi hadsereg 14. huszárezredének századosa volt, aki 1872-ben nőül vette a nemesi származású felső- és alsóőri Farkas családból való felső- és alsóőri Farkas Aurélia Arankát (1852–1897).
1875. november 13-án született meg fiuk, Kunó, aki a nevét keresztapjától, gróf Zedtwitz Kunó főhadnagytól kapta. (A Kunó név a Konrád német becézése /Konrad-Kunrad-Kunó/.)

Klebelsberg Kuno édesapját, Klebelsberg Jakabot, 1877-ben elveszítette, anyja ekkor fiával együtt Székesfehérvárra költözött a családjához, amely segítette őt a gyermek nevelésében. Klebelsberg Kuno a Szarka utca 147. szám alatti házban nőtt fel, később „Önéletrajzi nyilatkozatában” a következőket írta gyermekkoráról: „Anyám bánatos özvegyi életet élt. Én sem ismertem a vígasságot”. Gyámja 1883-ig nagyapja, Farkas Imre volt.
Középiskolai tanulmányait Székesfehérvárott, a Ciszterci Szent István Gimnáziumban fejezte be.
Ezután jogi tanulmányokat folytatott a budapesti, a müncheni, a berlini egyetemeken és a párizsi Sorbonne-on.
1898-ban a budapesti egyetemen államtudományi doktori oklevelet szerzett.
Fiatalon nősült, 1899. április 24-én az egyetemi templom kápolnájában vette feleségül Botka Sarolta Ottíliát, egy régi nemesi család leszármazottját, aki élete végig hűséges társa maradt.

Klebelsberg Kuno az egyetem elvégzése után az állam szolgálatába lépett. 1898-ban Bánffy Dezső akkori miniszterelnök meghívására a miniszterelnökség harmadik ügyosztályának vezetője lett, különböző külügyi és nemzetiségi kérdések kerültek a hatáskörébe.
1910-ben a közigazgatási bírósághoz nevezték ki bírónak, majd 1912-ben a hatásköri bíróság tagja lett, valamint rendkívüli egyetemi tanár lett a Közgazdasági Egyetemen.

Klebelsberg politikai példaképe leginkább gróf Tisza István miniszterelnök volt, akinek második kabinetjében (1913–1917) hamar politikai állást is kapott.

1914 januárjában kinevezték a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium adminisztratív államtitkárává, ahonnan 1916 márciusában Tisza áthelyezte maga mellé a miniszterelnökség politikai államtitkárának. Ekkoriban szerzett sok tapasztalatot az oktatási és művelődési intézmények megszervezésében, ugyanis Tisza rábízta a határon túli (a korabeli Magyar Királyságon kívül szakadt) magyarok oktatásának megszervezését, amit Klebelsberg kiválóan megoldott.
Ezalatt 1915-től a Rokkantügyi Hivatal, és 1917 márciusától az Országos Hadigondozó Hivatal ügyvezető alelnöke is volt a háború végéig.

1916-ban egy időközi választáson lett először országgyűlési képviselő a Nemzeti Munkapárt színeiben, miközben a párt egyik országos szervezőjévé lépett elő.
1918-ban határozottan fellépett a Károlyi Mihály vezette kormány tevékenysége ellen. Bethlennel 1919 elején egy keresztény párt szervezésébe fogtak, amiért a márciusban kikiáltott Magyarországi Tanácsköztársaság üldözőbe vette, de a letartóztatás elől Almásy Dénes kétegyházi birtokán sikerült elrejtőznie.

Az 1920-as választásokon a Friedrich István-féle Keresztény Nemzeti Párt (KNP) tagjaként nyert mandátumot Sopronban.
A pártot a választások után tizenhatodmagával otthagyta, mely csoportnak az élére állt és akikkel az 1922-es választások előtt belépett a frissen alakult Egységes Pártba. A komáromi választási kerületben már e párt jelöltjeként nyert választást. Még (kormánypárti) pártonkívüliként (a KNP „disszidens”-csoportjának vezéreként) kapott meghívást először a Bethlen-kormányba, 1921-ben. Ezt elfogadva 1921 decemberében belügyminiszter lett.

A tisztséget az 1922-es választásokig tartotta meg, ami után az újrázó Bethlen-kormányban vallás- és közoktatásügyi miniszter lett. Utóbbi pozícióját az 1926-os és az 1931-es választások után is megtarthatta, ugyanis a kormánypárt és így Bethlen mindet megnyerte (Klebelsberget mind a kétszer a szegedi belvárosban választották képviselővé), viszont Bethlen István lemondásakor kénytelen volt maga is lemondani, az alakuló Károlyi Gyula-kormányba pedig nem hívták meg (noha Károlyi több minisztert is átvett).

Közoktatás-politikáját az egységes jogosítású, de háromágúvá tagolt középiskola-rendszer megteremtése, a polgári iskola önálló középfokú iskolaként való törvényesítése (1924), a középfokú lányoktatás reformja (1926), a tanárképzés reformja (1924) jellemezte.
Már működésének kezdetén támogatta a Magyar Tudományos Akadémia munkáját, s törvénnyel biztosította annak politikai függetlenségét.
1922-ben létrehozta az Országos Magyar Gyűjteményegyetemet és annak tanácsát, amelynek hatókörébe tartozott a Magyar Királyi Országos Levéltár, a Magyar Nemzeti Múzeum és Országos Széchényi Könyvtár, az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum, Országos Magyar Iparművészeti Múzeum, Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtára.
A hazai múzeumok fejlődésének ügyét is támogatta, egyre több gyűjteményt létesítettek és működtettek közpénzen. A Szépművészeti Múzeumban új gyűjteményi osztályt nyitott, segítette a megyei és városi múzeumok fejlesztésének ügyét.
Minisztersége idején kulturális létesítmények létrehozását is szorgalmazta, ennek köszönhetően 1928-ra már 1500 népkönyvtárt létesített, valamint 1929-ben nyílt meg a római Collegium Hungaricum. Magyarországon 17 mezőgazdasági népiskolát és sok elemi népiskolát épített.
1930-ban a Margit-szigeten fölavatta a nemzeti sportuszodát.

Szegeden Horthy Miklós, Magyarország kormányzója és az egész magyar hivatalos világ jelenlétében felavatták az 5000. népiskolai épületet, ugyanekkor, 1930. októberében szentelték fel Klebelsberg Kuno büszkeségét, a szegedi Fogadalmi templomot és a Dóm téren az árkádok alatt a Nemzeti Emlékcsarnokot.

Halálát szívbénulás okozta 1932. október 11-én.
Szellemi nagyságát, hihetetlen munkabírását és államférfiúi erényeit kortársainak legjobbjai mind tisztelték. Hirtelen bekövetkezett halála mélyen megérintette a vezető politikai elitet, s méltóképpen búcsúztak az ő nagy kultuszminiszterüktől.
Szegeden a Fogadalmi templom altemplomában helyezték örök nyugalomra
Halála után hét évvel, 1939-ben emlékművet emeltek a tiszteletére az akkori Eskü, ma Március 15 téren, Budapesten.

Díjai, elismerései:

Zalaegerszeg díszpolgára (1928)
Szeged díszpolgára
Esztergom díszpolgára (1926)
Sopron díszpolgára (1928)
Magyar Corvin-lánc (1930)

Bethlen István

A magyar főnemesi, református gróf bethleni Bethlen család sarja. Édesapja gróf bethleni Bethlen István (1839–1881), édesanyja gróf széki Teleki Ilona (1849–1914) volt.
Gróf bethleni Bethlen István 1874. október 8-án született Gernyeszegen, Marosvásárhelytől északra, de a nagy erdélyi fejedelem Bethlen Gáborral nem állt rokonságban.
Kilencéves koráig Erdélyben nevelkedett, ezután 10 évig Bécsben tanult. A budapesti egyetem jogi karán és fél évig Angliában folytatott tanulmányokat, majd a mosonmagyaróvári agrárfőiskolát is elvégezte.
Ezután az erdélyi családi birtokon gazdálkodott és aktívan bekapcsolódott a politikai életbe is.

június 27-én feleségül vette az író Bethlen Margit grófnőt, akitől 3 gyermeke született: András, István és Gábor.

1901-től volt országgyűlési képviselő és – az 1919 és 1921 közti időszakot kivéve – 1939-ig a törvényhozás tagja maradt.

Az első világháborúban több fronton szolgált, a vereség és az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása után élesen bírálta a Károlyi Mihály vezette kormány tevékenységét.

A Tanácsköztársaság kikiáltása után az ellenforradalmi erők egyik fő szervezője, a Bécsben ténykedő Antibolsevista Comité vezetője lett.
Az általa létrehozott Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja 1920-ban megnyerte a választásokat. Horthy Miklós kormányzó 1921. április 14-én nevezte ki miniszterelnöknek. Bethlen egy évtizeden át hivatalban lévő, keresztény-nemzetinek nevezett kormánya stabilizálta a trianoni béke sokkját elszenvedő, megcsonkított országot.
Legitimista érzelmei ellenére 1921 októberében meghiúsította a második királypuccsot, a lemondott IV. Károly visszatérési kísérletét a trónra, majd keresztülvitte a Habsburgok trónfosztását.

Az 1921. decemberi soproni népszavazás révén és a baranyai háromszög visszatértével sikerült csökkentenie a területi veszteségeket.
A Bethlen-Peyer-paktummal a rendszer parlamenti ellenzékévé tette a szociáldemokrata pártot.
Bethlen 1922-ben a kisgazdákkal történt egyesüléssel létrehozta az Egységes Pártot, amely a rendeleti úton leszűkített választójog, a nagyobb városok kivételével visszaállított nyílt szavazás révén kényelmes parlamenti többséggel rendelkezett.
Pártjából 1923-ra kiszorította a Gömbös Gyula vezette szélsőjobboldali fajvédőket.

Az évtized közepére a Magyar Nemzeti Bank létrehozásával, 250 millió korona népszövetségi hitel felvételével sikerült stabilizálnia a gazdaságot, csökkentette az állam veszteségeit, új vámrendszer lépett életbe, 1927-ben bevezették a pengőt.

Bethlen helyzete az 1925 végén kipattant frankhamísítási botrány miatt átmenetileg megingott, de lemondását Horthy nem fogadta el.
Kormánya új szociális és kultúrpolitikát alapozott meg, kötelező beteg- és nyugdíjbiztosítást vezetett be, valamint a közegészségügy és a népiskolai hálózat fejlesztésébe kezdett.

Külpolitikája egyértelműen Trianon revíziójára irányult. A határ menti magyarlakta területeket népszavazás nélkül akarta visszaszerezni, népszavazást javasolt a Délvidéken, ahol a magyarság kisebbségben volt, s autonómiát Erdélyben, az ott élő népek egyenjogúsága alapján, ám mindez a kisantant létrejötte miatt elérhetetlennek bizonyult.

Az angolbarát Bethlen Londonra és Olaszországra próbált támaszkodni, de közeledett Németországhoz is.

Az 1929-ben kezdődött nagy gazdasági világválság Magyarországot is megrendítette. A válság hatásait Bethlen hitelekből próbálta mérsékelni, de végül megszorító intézkedésekre kényszerült.
A növekvő elégedetlenség miatt 1931 augusztusában lemondott, többé nem vállalt kormányzati tisztséget, de a kormánypárt vezetőjeként, majd Horthy tanácsadójaként jelentős szerepe maradt a magyar politikai életben, 1939-tól a felsőház örökös tagja lett. A pártból 1935-ben lépett ki Gömbös Gyulával támadt ellentétei miatt.

Az 1930-as évek közepétől megvalósuló egyoldalú német orientációt – hiába kerültek vissza jelentős magyarok lakta területek a két bécsi döntés révén – ellenezte, miként a zsidótörvényeket és a belépést is a második világháborúba.

1944-ben a német megszállás idején illegalitásba vonult, bujkálása idején kétszer szenvedett agyvérzést. 1944 decemberében a szovjetek elfogták, felajánlotta együttműködését, de házi őrizetben tartották, majd 1945. áprilisban a Szovjetunióba vitték, nehogy megkísérelje a kommunistaellenes erők összefogását.
1946. október 5-én Moszkvában a börtönkórházában halt meg szívbénulásban.
Hamvait 1994-ben hozták haza, és a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben helyezték végső nyugalomra.

Bethlen grófot máig a trianoni békeszerződés által megsebzett ország gazdasági helyreállító politikájáért „a nagy konszolidátor” jelzővel illetik.
Emlékét megőrizvén a budai Várban, a Szent György téren és Nagykanizsán is áll szobra.

Díjai, elismerései:

Hódmezővásárhely díszpolgára (1921)
Esztergom díszpolgára (1926)
Makó díszpolgára (1926)
Újkígyós díszpolgára (1927)
Zalaegerszeg díszpolgára (1927)
Kaposvár díszpolgára (1931)
Nagykanizsa díszpolgára (2012)

Fotógaléria:

Dr. Vass József

(Sárvár, 1877. április 25. – Budapest, 1930. szeptember 8.)

Rómában a Collegium Germanicum Hungaricumban végezte a teológiát.
Pappá szentelése után Adonyban lett káplán.
Rövid idő után Székesfehérvárra helyezték, ahol katolikus napilapot szerkesztett.

1911-ben a Szent Imre Kollégium igazgatója lett.
1917-től a pesti egyetem teológiai karán volt tanár.
Az 1920-as választáson a sárvári kerületben mandátumot szerzett, majd tagja volt a fővárosi törvényhatósági bizottságnak is.

Az 1923-as dunai árvíz idején ő szervezte a mentési és a helyreállítási munkálatokat.

1924. február 16-tól kalocsai nagyprépost lett.
1926-ban Esztergom díszpolgárának választották. A megyeri városrész érdekében tett erőfeszítéseiért pedig Újpest város 1928-ban díszpolgárává választotta.

Egyházi, közírói és publicisztikai tevékenységet is folytatott, rendszeres szónoka volt az 1920-as évek országos katolikus nagygyűléseinek.
Az első Teleki-kormányban 1920. augusztus 15. és 1921. április 14. között közélelmezési miniszter, valamint vallás- és közoktatásügyi miniszter volt 1920. december 16. és 1921. április 14. között.
A két királypuccs idején mint jó legitimista kapcsolatokkal rendelkező politikus közvetített Horthy és a király között.

1921. április 14-étől a Bethlen-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere volt, majd 1922. június 16-ától haláláig népjóléti és munkaügyi miniszter.
Bethlen István kormányában általában ő helyettesítette a miniszterelnököt annak távolléte idején. Vass József 1921 és 1930 között összesen csaknem két és fél éven keresztül – 1925-től kezdve minden év majdnem egy harmadában – töltötte be a miniszterelnök-helyettesi pozíciót.

Ő jegyezte az 1927-ben és 1928-ban megszületett szociálpolitikai törvényeket, amelynek pozitív hatását a városi munkásság döntő többsége élvezte.
/A lex Vass I (1927/XXI. tc Archiválva 2014. október 27-i dátummal a Wayback Machine-ben) megnövelte a betegségi és baleseti járadék összegét a háború előtti időszakhoz képest.
A lex Vass II. (1928/XL. tc Archiválva 2014. október 27-i dátummal a Wayback Machine-ben.) pedig bevezette az öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági ellátást és létrehozta az Országos Társadalombiztosítási Intézetet (OTI)./
A gazdasági világválság kirobbanása ugyanakkor megakadályozta a betegségi és baleseti biztosítás kiterjesztését a mezőgazdaságban dolgozók részére.

1930. szeptember 8-án, 53 éves korában hunyt el Budapesten.

Fotógaléria:

Rákosi Jenő

(Acsád, 1842. november 12. – Budapest, 1929. február 8.)

Sváb családban Kremsner Jenő néven 1842. november 12-én, Acsádon. Az 1850-es évek elején a család Türjén is lakott (lakóházukat a Dunántúli Közművelődési Egyesület 1942-ben táblával jelölte meg). A király 1896. október 10-én nemességet és a „mindszenti” armalista nemesi előnevet adományozta neki.

Rákosi Jenő iskoláit Sárváron, majd Kőszegen, később Sopronban a Szent Benedek-rendiek gimnáziumában végezte. A költői hajlamú ifjúnak jeles tanárai pártfogása mellett sikerült magyar önképző társulatot alakítania, mely kezdetben ugyan német nyelvű volt, 1859-től azonban teljesen magyarrá lett. Itt főleg novellákat, de később színdarabokat is írt.

Mivel a családja időközben elszegényedett iskolai pályáját abbahagyta, és 1860 és 1862 között Lengyeltótiban, Zichy János gróf birtokán korrepetitorként és gazdasági gyakornokként dolgozott. Az írói pálya iránti hajlama itt kezdett legelőször megnyilvánulni, folytonosan tanult és írt, szintén apróbb színdarabokat.
Ezt követően Pestre ment, ahol Hérics János barátja erélyes közbelépésére elhatározta tanulmányainak folytatását. Sikerült egy év alatt a hiányzó iskoláit elvégeznie, hogy a soproni bencéseknél érettségi vizsgát tehessen. Rendkívüli hallgatónak beiratkozott az egyetem jogi karára is, ahol azt el is végezte.
Egyszersmind folytatta költői tanulmányait és munkálkodását (főleg az angol irodalom iránt érzett vonzalmát és Shakespeare-t tanulmányozta), és nehéz anyagi viszonyok közt, ügyvédeknél gyakornokoskodva tartotta fenn magát.

1864 első felében írta meg V. László című drámáját, második felében az Aesopust. 1866. október 14-én került először színre ez a romantikus dráma a Nemzeti Színházban (Győrött pedig egy nappal előbb mutatták be) és határozott sikert aratott.
A fiatal író, mint a magyar dráma úttörője tűnt fel, és csakhamar szoros barátságba került az irodalom és közélet nevezetes személyiségeivel.

1867. márciusában a Pesti Napló kötelékébe lépett, amely akkor a Deák-párt orgánuma volt.
A Pesti Naplóban a „Bécsi dolgok” című rovatot vette át, amely rovat ismertető és polemikus cikkeiben végigharcolta a kiegyezést, és élénk tollával, aktuális stílusával igen népszerűvé tette a rábízott rovatot. Pár hónap múlva, külön tiszteletdíjjal, már vezércikkeket is írt.
Emellett nagy része volt a Borsszem Jankó 1868-as megalapításában, ahol magyar-deák makaróni versei egy időben nagyon kapósak voltak.

Bár így igen tevékeny hírlapíró lett, a szépirodalomhoz se lett hűtlen. Foglalkozott Shakespeare-fordítással is és a Magyar Shakespeare-ben 4 fordítás jelent meg tőle (a Kisfaludy Társaság kiadásában, a Felsült szerelmesek, az A windsori víg asszonyok, az Ahogy tetszik és a Cymbeline).

1869-ben a Kisfaludy Társaság is tagjai közé választotta, székét Szép Ilonka című drámai költeményének egy felvonásával foglalta el.
Szintén 1869-ben megalapította és szerkesztette a Reform című folyóiratot független Deák-párti irányban. A Deák-párt megszűntével a lap is megszűnt, beolvadt a Pesti Naplóba. Rákosi a hírlapnál maradt tárcaírónak, politikával azonban nem foglalkozott.

Drámaírói pályája a Csiky Gergelyé előtt (később párhuzamban) ezalatt folyton emelkedőben volt. Akkoriban készült a Népszínház, és Rákosi a létrejötte érdekében igen sokat tett, végül felkérték igazgatónak. 1875-ben átvette az intézet vezetését, nagyszabású társulatot szervezett és a népszínműveket, operetteket és látványosságokat kultiválván, megteremtette közönségét és jövőjét is. 1881-ig állt a színház élén és ezalatt nemcsak igazgató, hanem rendező, fordító, átdolgozó is volt.

1881-ben történt a Pesti Hírlap meghasonlása, ennek következtében társaival megalapította a Budapesti Hírlapot, ami csakhamar a közönség egyik legolvasottabb lapjává lett, mivel politikai pártállást nem foglalt a lap, főképp a nemzeti eszmét szolgálta. Rákosi leginkább vezércikkeket írt a lapba és irányát szabta meg.
A Budapesti Hírlapnak, – amely a kiegyezés pártján állt, de szót emelt a nemzeti jogok bővítése mellett – 40 éven át volt főszerkesztője és állandó cikkírója Rákosi Jenő.
Célja volt, mint írja: „Mindennek pártolása és támogatása, ami a magyarság ügyét szolgálja az élet bármely mezején vagy vonatkozásában.”

Az MTA 1892. május 5-én levelező tagjának választotta.
1896. január 1-jén pedig a főrendiház tagja lett.

Rákosinak hatása volt a népszínmű fejlődésére is, ő fedezte fel és foglalkoztatta a korán elhunyt Csepreghy Ferencet is, akinek összes színműveit kiadta 1881-ben.
Pályájának súlya később inkább a hírlapírásra esett, mint vezércikkíró. Azonban nagy fontosságú szépirodalmi munkássága is, tollát előkelő ízlés mellett a nemzeti irány fanatikus kultusza jellemezte.

1891-es megalakulásától az Otthon írók és hírlapírók körének alapítója és elnöke volt, emellett a fővárosi hírlapkiadói tisztviselők segítő egyesületének szintén elnöke, valamint alelnöke az Uránia Magyar Tudományos Egyesületnek, választott tagja a múzeumok és könyvtárak országos tanácsának, a kormány által kinevezett tagja az Erzsébet-emlék országos bizottságának.
A hírlapírók kongresszusain 1896-tól részt vett és a hazai emlékszobrok és táblák leleplezése ünnepélyén emlékbeszédeket tartott.
Sokrétű szervezőmunkát is végzett, ezenkívül operettszövegeket fordított magyarra, történeti drámák mellett népszínműveket is írt.
Sokat tett azért is, hogy magyarosabb legyen az újságnyelv.

A 20. század elején Apponyiék koalícióját támogatta, majd gróf Tisza Istvánnal tartott, mivel hozzá hasonlóan ő sem akarta a háborút. Miután azonban már Magyarország belekeveredett, a helytállásra buzdított, mert látta, hogy az ország léte forog kockán.
Adyval való szembenállása is e kérdés kapcsán vált különösen élessé. Az irodalomban nem helyeselte a Nyugat politikai álláspontját, egyes szerzőinek erkölcsi szabadosságát és a nyugati irodalmi minták túlzott utánzását.

Az 1920-as években a revizionista mozgalom egyik élharcosa volt, a nemzetet és a törvényességet védte mind a radikális baloldal magyarellenességével, mind az erre válaszként a jogegyenlőséget megkérdőjelező radikális jobboldallal szemben. Létkérdésnek tartotta a gyilkos trianoni határok megváltoztatását, ezért dolgozott 87 éves korában bekövetkezett haláláig.

1926-ban írt emlékezései szerint előre látta a II. világháború közeledését, felmérte az ahhoz vezető okokat.
1928 júliusában Londonban, majd szeptemberben Velencében tárgyalt Lord Rothermere-rel, a magyar revízió egyik fő brit támogatójával.

1929. február 8-án hunyt el. A Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Halála után Lord Rothermere kezdeményezésére emlékművet állítottak neki, amit 1930. november 30-án avatták fel.
A Rothermere-féle Daily Mail főszerkesztője, Ward Price Rákosi Jenő munkássága előtt tisztelegve írta: „Mióta az emberiség történelmét feljegyezték, nem volt igazságosabb ügy, mint a magyar nemzet ügye.”

Hősies magatartásukért az egész kormány

1906-ban Hősies magatartásukért az egész kormány Zalaegerszeg város díszpolgári címében részesült, ezért ebben az évben egyszerre 8 díjazott is volt:

Kossuth Ferenc (1841-1914) kereskedelemügyi miniszter

Dr. Wekerle Sándor (1848–1921) miniszterelnök, pénzügyminiszter

Gróf Apponyi Albert (1846–1933) vallás- és közoktatási miniszter

Jekelfalussy Lajos (1848–1911) honvédelmi miniszter

gróf Andrássy Gyula (1860–1929) belügyminiszter

Darányi Ignác (1849–1927) földművelésügyi miniszter

Polónyi Géza (1848–1920) igazságügyi miniszter

gróf Zichy Aladár (1864–1937) király személye körüli miniszter

1905-ben az országgyűlési választásokon a Szabadelvű Párt vereséget szenvedett, ennek ellenére az uralkodó mégis őket bízta meg a kormányalakítással. Az ellenzék országos ellenállást hirdetett, és Zala a nemzeti ellenállás első vonalában állt. Zala, azon megyék egyike volt, amely királyi biztost kapott, s az egyetlen olyan megye, amely azért kapott, mert a kiküldött kormánybiztos működését lehetetlenné tette. Válaszul a kormány megszüntette a megye autonómiáját, de a zalaiak így is kitartottak, és a közel másfél éves jól szervezett ellenállás elérte célját. Az uralkodó megegyezésre kényszerült, s az ellenzéknek is tetsző kormányt nevezett ki.

„Diadalra jutott a vármegyék ellenállása, amelyen megtört az önkényuralom” – örvendezett Zalaegerszeg város közgyűlése, s az ellenállást vezérlő bizottság elnökét – Deák Ferenc keresztfiát –, Kossuth Ferencet 1906. május 28-án díszpolgárrá választotta.

Az új kormány kereskedelmi minisztere az indoklás szerint „kimagasló hazafiasságáért, a lefolyt nemzeti küzdelemben tanúsított államférfiúi, bölcs vezetéséért, hálánk, szeretetünk, nagyrabecsülésünk és határtalan bizalmunk jeléül közfelkiáltással, városunk díszpolgárává megválasztottuk, … s mindazon jogokkal, melyeket városunk polgárai élveznek, ezentúl ünnepélyesen felruházzuk, s Zalaegerszeg rendezett tanácsú város díszpolgárának valljuk és elismerjük.” Kossuth Lajos fiának kitüntetését a kormány többi 7 tagjának díszpolgárrá választása követte a június 18-i közgyűlésen.

Oklevelük szövege egységes volt hősies kiállásukat méltatta.
A kitüntetést Batthyány Pál főispán vezetésével nagy küldöttség vitte Budapestre.
A miniszterelnöki palotában Wekerle Sándor köszönte meg az elismerést a többiek nevében is. „Kitüntetésük közéleti működésünknek egyik szép emléke lesz, de egyszersmint erőforrás is, melyből erőt meríthetünk, hogy hazánk jólétét előmozdítsuk.”

A díszokleveleket dús aranyozású csontkötésbe foglalták, mindegyiken az illető miniszter drágakőutánzattal kivert monogramjával.

Az új díszpolgárok közül háromnak (Kossuth, Darányi, Zichy) képviselőként is köze volt a megyéhez, a többiek közül Apponyi Alberttel, „a legnagyobb élő magyarral” alakított ki szoros kapcsolatot a város. Figyelték közéleti szereplését, s jelentős évfordulóin küldöttséggel vettek részt.
Az ötször is Béke Nobel-díjra jelölt díszpolgárról utcát is neveztek el (a Mártírok útja viselte nevét 1928 és 1948 között), amelyet ő szerény levélben köszönt meg. 1933-as halálakor rendkívüli közgyűlésen döntöttek arról, hogy megfestetik egész alakos képét, amelyet a közgyűlési teremben helyeznek el. Laczkó Gyula festményét 1936-ban emlékünnepség keretében avatták fel a II. Göcseji Héten.

: Kossuth Ferenc (1841-1914)

: Dr. Wekerle Sándor (1848–1921)

: Gróf Apponyi Albert (1846–1933)

: Jekelfalussy Lajos (1848–1911)

: gróf Andrássy Gyula (1860–1929)

: Darányi Ignác (1849–1927)

: Polónyi Géza (1848–1920)

: gróf Zichy Aladár (1864–1937)

Wlassics Gyula

Zalaegerszegen született 1852. március 17-én, zalánkeméni előnevű köznemesi családban. Édesapja nemes almási Wlassics Antal bíró, majd törvényszéki elnök.
Felesége a neves politikus, Csengery Antal, Etelka nevű leánya.
Wlassics Gyula 1916-ban az uralkodótól bárói címet kapott, így a báró zalánkeméni Wlassics Gyula nevet viselhette.

Középiskolai tanulmányait Nagykanizsán és Budapesten végezte, majd a budapesti és a bécsi egyetemen tanult jogot. 1875-ben Budapesten az Államtudományi és Jogtudományi karon doktori, majd ügyvédi oklevelet szerzett.

Tanulmányai után – a korszerű európai kultúra és műveltség jobb megismerése céljából – külföldön tett hosszabb tanulmányutat.

1875-től rövid ideig Nagykanizsán édesapja mellett törvényszéki joggyakornok, majd a budapesti táblánál segédfogalmazó lett, majd 1877-től 5 évig az Igazságügyminisztérium tisztviselője volt a törvényelőkészítő osztályon. 1882-től a komáromi, majd a budapesti törvényszéknél alügyész, 1886-tól pedig Budapest főügyész-helyettese lett, de közben az Igazságügyminisztériumban a kodifikációs munkát is folytatta.

Részt vett Csemegi Károly mellett a büntető törvénykönyv előkészítő munkálataiban, majd Magyarország első büntető perrendtartásának megalkotásában. Foglalkozott a bűnvádi eljárás kodifikációjával, és ő készítette a királyi táblai, ügyészi és bírói szervezet módosításáról szóló tervezeteket is.
A gyakorlati és hivatalos munkássága mellett igyekezett elmélyülni az elméleti kérdésekben is. Már harmincévesen megjelentette legfontosabb büntetőjogi művét, „A tettesség és a részesség tana” című munkáját, melyet az Akadémia Sztrókay-díjjal jutalmazott.

Két kötetben sajtó alá rendezte Deák Ferenc iratait, beszédeit és komoly tanulmányt is írt róla. 1924-ben publicisztikai tevékenységével az Akadémia Bródy-díját nyerte el.
A Jogállam című szakmai folyóiratnak megalakulásától munkatársa, majd szerkesztőbizottsági tagja volt. Cikkeinek és értekezéseinek száma több százra tehető.

1886-tól az MTA levelező, 1892-től rendes tagja, 1898-tól 1901-ig másodelnöke, 1901-től igazgatósági, 1919. október 23-tól haláláig tiszteletbeli tagja lett.

1890–1895 és 1903–1906 között a Budapesti Tudományegyetemen a büntetőjog egyetemi oktatójaként elévülhetetlen érdemeket szerzett a büntetőjog és a büntető jogtudomány reputációjának megalapozásában.

1895 és 1903 között vallás- és közoktatásügyi miniszter a Bánffy-, a Széll- és a Khuen-Héderváry-kormányban. Miniszterségének első idejére esik a vallás szabad gyakorlatáról és az izraelita vallásnak bevett vallássá nyilvánításáról szóló törvények végrehajtását illető rendeletek kibocsátása.
Nyolc évet meghaladó minisztersége alatt oktatási és kulturális reformok egész sorát valósították meg. Többek között a népiskolák felállítása, gimnáziumi és reáliskolai tantervreform, a nők felvétele a bölcsészeti és orvosi karokra, a jogi oktatás reformja, kereskedelmi iskolák létesítése, a Képzőművészeti Akadémia felállítása.
1896-ban elnyerte a valóságos belső titkos tanácsosi címet.

1892-től 1905-ig 4 ciklusban a Zala vármegyei Csáktornya szabadelvű párti országgyűlési képviselője volt. Az egyházpolitikai küzdelmekben a polgári házasság mellett foglalt állást, és számos kulturális törvényjavaslatnak előadója.
1905-ben Pécs képviselője az Országgyűlésben.

1906-ban az uralkodó a Közigazgatási Bíróság elnökévé nevezte ki, amely fontos tisztséget 1933-ig töltött be. A bíróság hatáskörét javaslatára fontos alkotmányjogi kérdések eldöntésére, mint például a választójogra is kiterjesztették.
Hivatala alapján 1906 és 1918 között a főrendiház tagja, ahol a közjogi és törvénykezési bizottságnak több mint egy évtizeden keresztül elnöke is volt.
1918. június 22-től 1918. november 16-ig ő lett a főrendiház elnöke. A főrendiházának üléseit 1918. november 16-án csupán „berekesztette”, ezt később a főrendiház újjáalakításakor jogfolytonosságnak értelmezték.

Wlassics tevékenyen részt vett a felsőházi törvény előkészítésében. 1927-ben a Közigazgatási Bíróság elnökeként ismét tagja lett az újjászervezett felsőháznak és elnöknek is újra megválasztották. 1933 januárjában azonban lemondott ezen tisztségéről, s ezzel egyidejűleg a kormányzó a felsőház élethossziglani tagjává nevezte ki, így 1935-ig elnöke, haláláig tagja volt a felsőháznak.

Számos testületben, egyesületben volt tag, vagy elnök. Többek között az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának, valamint 1923-tól a hágai Állandó Választott Bíróság, 1928-tól a párizsi Nemzetközi Diplomáciai Akadémia tagja.
Továbbá a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület Magyar csoportjának elnöke, a Vámszövetség Választott Bíróságának kijelölt elnöke, a Hatásköri Bíróság elnöke (3 évenkénti ciklusokban felváltva), a Magyar Pedagógiai Társaság, a Múzeumi és Művészeti Tanács tagja, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának és Országos Szövetségének elnöke, a Külügyi Társaság társelnöke 1920-tól haláláig.

Több belföldi és külföldi magas kitüntetése közül a legjelentősebbek:
Osztrák Császári Vaskorona-rend (1897)
Osztrák Császári Lipót-rend (1903)
MTA nagydíja (1921)
Magyar Érdemrend Nagykereszt (1926)
Magyar Corvin-lánc (1930)
Munkács díszpolgára (1912)
Zalaegerszeg díszpolgára (1895)

Emellett számos magyar város és falu díszpolgára, számos kulturális intézet, egyesület tiszteletbeli tagja. Többek között 1895 óta szülővárosának, Zalaegerszegnek is a díszpolgára.
85 éves korában, 1937. március 30-án halt meg Budapesten.
A jelentős tudóst és politikust az Országház kupolacsarnokában ravatalozták fel, és a Kerepesi temetőben a székesfőváros által felajánlott díszsírhelyen temették el.

Czobor Mátyás

(Pusztakovácsi, 1875. február 22. – Zalaegerszeg, 1957. április 27.)

2022-ben emlékeztünk Zalaegerszeg nevének 1247-es, első írásos említésének 775. évfordulójára. A másik neves évforduló pedig, hogy 137 évvel ezelőtt, 1885. május 13-án lett rendezett tanácsú város, amely egyben a Város Napja is. Ez alkalomból minden évben ünnepi közgyűlés keretében kerül odaítélésre a díszpolgári cím.

2022-ben posztumusz díszpolgári címben részesült néhai Czobor Mátyás polgármester (1918-1936), aki a leghosszabb ideig töltötte be választott tisztségviselőként a városvezetői posztot, továbbá ő volt a Virágos Zalaegerszeg program ötletgazdája, a Göcseji Hetek rendezvénysorozat megálmodója.

A két világháború közötti korszak városvezetőjének a Május 1. ligetben szobrot is állított a városvezetés. Béres János alkotását szintén a Városnapi ünnepség keretében avatták fel.

Czobor Mátyás Antal Kaufmann Mátyás néven született római katolikus családban a Somogy vármegyei Pusztakovácsin 1875. február 22-én. Édesapja Kaufmann Mátyás, édesanyja Szátner Mária volt. Középiskoláit és a jogi akadémiát Pécsett végezte.

1899 június 25-én lépett közigazgatási szolgálatba Zalaegerszegen, mint árvaszéki ülnök. Még ez év decemberében vármegyei aljegyző lett, ezt követően gyorsan emelkedett a hivatali ranglétrán, s már 1913. májusától másodfőjegyzői posztot töltött be.

1918. áprilisában meghívták Zalaegerszeg rendezett tanácsú város polgármesteri székébe, ahol több mint 18 éven át töltötte be a polgármesteri posztot.

Nevéhez fűződik a két világháború közötti Zalaegerszeg városképének kialakítása, és szinte valamennyi jelentős fejlesztés. Tevékenysége nyomán új városrészek alakultak ki, többek között a Páter-domb, a Jánkahegy, s közel 40 új utca nyílott. Új középületek sora, mint például a postapalota, a vasútállomás emelkedett, valamint jelentősen megnövekedett a magánépítkezések száma is. Új köztemető létesült, szeretetház, bérlakások sora épült, s bővült a közkórház is. Támogatta egyházi intézmények és épületek létesítését is, ekkor épült a ferences templom, valamint a Notre Dame Zárda is.

Nevéhez kötődik a „Virágos Zalaegerszeg” programjának végigvitele, s tevékenysége időszakában lett a közigazgatási reform kapcsán Zalaegerszeg megyei jogú város 1929-ben. A város legnagyobb tereinek kialakítása, parkosítás, új piac létesítése is ezekben az években történt meg. Számos irodalmi, kulturális és gazdasági egyesület elnöke, díszelnöke volt. Több közgazdasági és közérdekű szakcikk írója. Az 1938. szeptember 11-én megalakult zalaegerszegi Baross Szövetség fiókjának alapító elnöke volt az akkor már nyugalmazott zalaegerszegi polgármester.

Czobor Mátyás 1957. április 27-én hunyt el Zalaegerszegen.