Személyek

Zalaegerszeg címer

Galbavy Zoltán

A zalaegerszegi 9. sz. választókerület önkormányzati képviselője.

Informatikus, több, mint 2 évtizede egy zalaegerszegi számítástechnikai cég munkatársa.

2006 óta tagja az önkormányzat Gazdasági Bizottságának, 2014-től részt vesz a Műszaki Bizottság, a Szociális Bizottság, valamint 2019 óta a Pénzügyi Bizottság munkájában.
2010-től 2014-ig vezette az Vagyongazdálkodási és Informatikai Albizottságot.

2014-től vezeti az Alsójánkahegyi Településrészi Önkormányzatot, valamint 2010-től napjainkig, tagja a Kertvárosi Településrészi önkormányzatnak.

A város informatikai fejlesztései, az infokommunikációs projektek és a Smart city program megvalósulásának felügyeletére, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése 2019-ben megválasztotta tanácsnoknak.

Dr. Tóth-Gángó Gabriella

Dr. Tóth-Gángó Gabriella Zalaegerszegen a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1999-ben.

2005-ben jogász szakon végzett a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, 2011-ben megszerezte a jogi szakvizsgát.

Az egyetem után a közigazgatásban kezdett el dolgozni, Nagypáli-Kispáli Községek Körjegyzőségén megbízott körjegyzőként.

2008-ban Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Műszaki Osztályán jogi szakreferens munkakörben helyezkedett el, majd 2011. szeptemberétől a Városüzemeltetési Osztály osztályvezető-helyettesi feladatait látta el.

  1. januárjától a Műszaki Osztály általános osztályvezető-helyetteseként dolgozott.

2025. november elsejétől Zalaegerszeg Megyei Jogú Város aljegyzőjének nevezték ki.

Házas, egy fiúgyermek édesanyja.

 

Dr. Kovács Gábor

Dr. Kovács Gábor Zalaegerszegen, a Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett 1991-ben.

Az Államigazgatási Főiskola elvégzése után 1994. szeptemberében kezdett dolgozni a Polgármesteri Hivatalban.
Munkáját gyakornokként kezdte, majd megfordult a közigazgatási osztályon és a jogi irodán.
1996-tól Dr. Gyimesi Endre, akkori polgármester személyi titkárává nevezték ki, majd 1999-től az önkormányzati osztály vezetésével bízták meg.

1999-ben végzett Pécsett a jogi karon.

2003-ban nevezték ki a város jegyzőjének.

2016. július elsejei hatállyal címzetes főjegyzői címet kapott Orbán Viktor miniszterelnöktől.

Ugyanebben az évben elnyerte az „Év jegyzője” díjat is, amelyet a városi önkormányzatok legnagyobb hagyománnyal bíró rendezvényén, a XXII. Városi Polgármesterek Randevúján vehetett át Szerencsen.

Az igazi kikapcsolódást számára a kosárlabda, az olvasás, a zenehallgatás és legfőképpen a családjával töltött idő jelenti.

Cziborné Vincze Amália

2021 óta segíti Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármesterének munkáját tanácsadóként.

Középiskolai tanulmányait a Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Számvitel-gazdálkodás szakán, valamint főiskolai tanulmányait a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán végezte el, ahol közgazdász, mérlegképes könyvelő végzettséget szerzett.

Eleinte üzemgazdasági elemzésekkel, statisztikai adatszolgáltatásokkal foglalkozott a Zalaegerszegi Polgármesteri Hivatalban, később revizorként, a közgazdasági osztály osztályvezető-helyetteseként az önkormányzati költségvetési szervek pénzügyi-gazdasági ellenőrzése is a feladatai közé tartozott. 2002-től osztályvezetőként többek között az önkormányzat költségvetésének tervezéséért és gazdálkodásának irányításáért felelt.

Példaértékű, elkötelezett munkáját 2004-ben a „Köz Szolgálatáért Érdemjel” bronz fokozatával, 2008-ban a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszttel méltatták.

2021-ben kimagasló tudásáért, szakértelméért, szorgalmáért, több évtizedes munkásságáért Zalaegerszegért Díjban részesült.

Bali Zoltán

Bali Zoltán Zalaegerszegen született, 1987-ben.

A Zrínyi nyolcosztályos gimnáziumban érettségizett.
A Műszaki Egyetem építészmérnöki karán és a Corvinus Egyetem gazdálkodás-menedzsment szakán folytatta tanulmányait, 2 diplomát szerzett.
Egy tanévet Erasmus ösztöndíjprogram keretében a Müncheni Műszaki Egyetemen töltött.

Közéleti tevékenysége 2006-ban kezdődött, amikor Balaicz Zoltán kérésére csatlakozott a Fidesz helyi szervezetéhez.

2014-ben az országgyűlési és EP-választáson már, mint kampányfőnök, Balaicz Zoltán helyettese kapott szerepet.

 

 

2014 óta az önkormányzat Gazdasági Bizottságának elnöke, 2016 óta pedig a Beszerzési testület elnöke is.

2014 óta a zalaegerszegi 6. számú választókörzet önkormányzati képviselője.

2019 óta alpolgármester, a gazdasági és beruházási ügyekért felelős.

Képviselőként és alpolgármesterként is ugyanolyan alázattal és lelkiismerettel végzi munkáját, fontos számára, hogy elődje, Zsuppányi Gyula, – aki 24 éven keresztül volt ennek az önkormányzati térségnek a képviselője – munkáját méltóképpen tudja folytatni.

Egyéb közéleti tevékenységei közé tartozik a Zalai Szívgyógyításért Alapítvány kuratóriumi tagsága, illetve a Zalaegerszegi Vívó Egylet társadalmi elnökségi tagsága.

Dr. Vadvári Tibor

Zalaegerszegen született 1965. augusztus 6-án.
Szülei a város elismert középiskoláiban tanítottak matematika-fizika tantárgyakat, amely szakok a Vadvári-családdal kapcsolatos védjegynek számítanak.
Édesapja később közéleti pozíciót is betöltött, egy ideig tanácselnökhelyettese volt Zalaegerszegnek.

A Zrínyi Miklós Gimnáziumban végezte tanulmányait, aztán az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett diplomát 1989-ben, miközben az Eötvös Collégium hallgatója is volt.
Egyetemi tanulmányai idején dr. Vajda István igazgató felkérésére már matematika-fizika tantárgyakat tanított abban a gimnáziumban, ahol az érettségit szerezte. A szakmai gyakorlatot tehát valódi tanítással kezdte a Zrínyiben.

 

 

A diploma megszerzése után már, mint teljes jogú tanár dolgozott egykori gimnáziumában.
Időközben, 1994-ben már óraadónak hívtak a helyi főiskola matematika tanszékére.
2001-ben pedig az akkori intézményvezető, dr. Tóth József felkérte a matematika-statisztika tanszéki osztály vezetésére, majd 2008-ban intézményvezető-helyettes lett. 2010-től, az intézmény karrá válásától a dékánhelyettesi pozíciót töltötte be.

2014-ben Balaicz Zoltán polgármester felkérte az alpolgármesteri posztra.
Alpolgármesterként elsősorban a város gazdaságfejlesztésével, valamint a humánterülettel, azon belül is oktatási ügyekkel foglalkozik.
Továbbá amióta van műszaki képzés is az egyetemen, óraadóként még részt vesz az oktatásban.

2017-ben védte meg PhD doktori értekezését: „Identification and Modelling for Input-Output System Representation of Supply Chains” – címmel, és szerzett PhD doktori fokozatot a Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskoláján.

2023. január 1-től a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának egyetemi docense.

Gecse Péter

A Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett 1999-ben.

A Veszprémi Egyetemen és a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatta felsőfokú tanulmányait, 2 diplomát is szerzett, mellette mérlegképes könyvelői végzettséggel is rendelkezik.

2010 óta az 5. számú választókerület, vagyis Botfa, Zalabesenyő és Páterdomb önkormányzati képviselője.  4 éven keresztül töltötte be az önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának elnöki pozícióját.

Tanulmányai után 7 évig a Zala-Depo Kft. munkatársa volt, ahol környezetvédelemmel és hulladékgazdálkodással foglalkozott. 2014-ben Balaicz Zoltán polgármester úr felkérésére Zalaegerszeg Megyei Jogú Város műszaki és városüzemeltetéssel kapcsolatos területért felelős alpolgármestere lett.

 

Zalaegerszeg déli városrészeiben a lakosság érdekeit szolgáló infrastrukturális fejlesztések mellett mindig is fontos volt számára a közösségekre való odafigyelés és a jól működő civil szervezetek támogatása, ezért több civil szervezet munkájában is részt vesz Zalaegerszegen.

Fiatalos lendülettel, emberközeli hozzáállással, dinamizmussal végzi munkáját a városért és a közösségért.

Az alpolgármesteri és képviselői munka mellett kellő figyelmet fordít a családjára is, hiszen 2 gyermekével szívesen tölt időt, emellett pedig szívesen sportol.

Zala Müllex Kft.

A zalaegerszegi székhelyű és Zalaegerszeg Megyei Jogú Városának 100%-os tulajdonában álló Zala-Müllex Kft. több évtizedes tapasztalattal nyújt komplex szolgáltatást a nyugat-dunántúli régióban ipari, közületi és lakossági partnereinek a környezetvédelmi kihívások kezelésében. A cég egyaránt foglalkozik veszélyes és nem veszélyes hulladékok begyűjtésével és szállításával.

Tevékenységeik során kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelmi és energetikai szempontokra, ezen belül az újrahasznosítás fontosságára és a különböző ökorendszerek alkalmazására, valamint évről évre egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a hulladékok szelektív gyűjtésére és hasznosítására.

A hulladékkezelés mellett a több lábon állás jegyében a vállalat szolgáltatási portfóliójában egyre nagyobb jelentőséggel bírnak az építőiparhoz kötődő tevékenységeink is: a szakképzett munkaerőnek és a korszerű gépparknak köszönhetően a bontástól egészen a hulladékok kezeléséig részt tudnak venni régi épületek, házak és különböző létesítmények bontási munkálataiban.

A Zala-Müllex Kft. célja, hogy a hatékonyság, a fenntarthatóság és a környezetvédelem szempontjainak maximális figyelembevétele mellett az üzleti, illetve lakossági partnerei magas szintű elégedettségére végezze feladatát.

2022-ben a Sport mecénása díjjal a város önkormányzata a Zala Müllex Kft.-t jutalmazta meg nagymértékű sporttámogatási tevékenységüket értékelve. A cég a kulturális intézmények, rendezvények és civil szervezetek támogatása mellett rendszeresen nyújt támogatást a helyi sportklubnak, beleértve a ZTE kosárlabda-, labdarúgó-, és röplabdacsapatát, valamint az Egerszegi Titánok jégkorongcsapatát is.  A sport tevékenységek támogatásán kívül a Zala Müllex Kft. az elmúlt években oszlopos tagja volt Zalaegerszeg legnagyobb adózóinak.

A cég vezetősége fontosnak tartja a mai világban a sport terén nyújtott támogatásokat, hiszen maga a sport az egészséges életmód egyik meghatározóbb eleme, valamint összetartó, összekovácsoló erő is.

Képgaléria:

Mátai Ferenc

Mátai Ferenc neve összekapcsolódik a színvonalas oktatással és a fiatalok nevelésével. Általános és középiskolás tanulmányit is Zalaegerszegen végezte. 1976-ban a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán matematika-könyvtár szakon tanult tovább, ahol szaktanári diplomát szerzett. Okleveleinek számét 1981-1982 között középfokú asztalitenisz edzői diplomával gyarapította. 1990-ben a Szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola számítástechnika kiegészítő szakára nyert felvételt, mely befejezése után további szakmai képzésekben vett részt.

1979-ben a zalaegerszegi Komját Aladár Fiúkollégiumban nevelőtanárként helyezkedett el. 1982-től a Landorhegyi Általános Iskolában folytatta munkáját, ahol szaktantárgyainak oktatása mellett osztályfőnökként is tevékenykedett.  Nevéhez fűződik a szakosított számítástechnikai képzés kialakítása és működtetése is, melyet komoly szakmai sikerként könyvelhetett el.

2003-2004 között a Landorhegyi Integrált Általános Iskola igazgatójaként sikeresen és lelkiismeretesen szervezte meg az összevonás adta új feladatokat, kialakított a létesítmény irányításának és menedzselésének irányvonalait. 2022-ben igazgatóként vonult nyugdíjba az iskolából.

Számos szakmai tanulmány és publikáció kapcsolódik a nevéhez. 2010-ben. Genius Apáczai Diploma díj bronz fokozatával jutalmazták szeretetteljes nevelői, eredményes oktatói munkájának elismeréséül.

A város oktatási és nevelési életében betöltött kimagasló szerepéért Zalaegerszegért díjban részesült 2022-ben.

Képgaléria:

Videógaléria:

Kozáry Ágnes

Zalaegerszegen született 1966. szeptember 28-án, édesanya példáját követve 1983-ig kosarazott, majd a későbbiekben a futást választotta sportágává, és az évek során Magyarország egyik legjobb atlétanőjévé vált.

Kozáry Ágnes versenyzői pályafutása során hű maradt Zalaegerszeghez, hiszen 1980-tól a ZTE, illetve a ZTE Építők, majd 1992-től a Royal Sped-ZAC atlétájaként érte el a sikereit.

Első figyelemreméltó felnőtt eredményét 1986-ban érte el, amikor a Gáspár Katalin, Ács Judit, Kozáry Ágnes, Majsa Rita összeállítású ZTE 4*200-as váltóban országos bajnoki címet nyert.

Ő volt az első sportoló aki zalaegerszegi egyesület tagjaként indult olimpián, Barcelonában. Kiváló teljesítményét az eredményei sem tükrözhetnék jobban: 4*100 méteren háromszoros, 4*200 méteren négyszeres, 4*400 méteren kétszeres országos bajnok, valamint háromszor is megválasztották Zala megye legjobb női sportolójának.

Az aktív sportolás abbahagyása után  20 évig a Zala Megyei Atlétikai Szövetség FB elnöke volt, majd önkéntes tevékenységét a Zalaegerszegi Atlétikai Club (ZAC) FB, később a ZAC elnökségi tagjaként folytatta.

Kozáry Ágnes Zalaegerszeg első, valódi saját nevelésű olimpikonja, világbajnoki, Európa bajnoki résztvevője, valamint sokszoros felnőtt válogatott és magyar bajnok atlétája. Az 1992.évi barcelonai olimpia 30.évfordulóján a Zalaegerszegért nyújtott példaértékű munkájáért 2022-ben „Zalaegerszegért Díj”-ban részesült.

Képgaléria:

Videógaléria: