Fekete György

Fekete György 1932.09.28-án, Zalaegerszegen született.
Édesapja, Fekete Károly a város református gyülekezetének első lelkésze, a templomépítés megszervezője, édesanyja, Rácz Katalin tanítónő volt.

1957-ben végezte el a Magyar Iparművészeti Főiskolát, mestere Kaesz Gyula volt. Pályája elején az Általános Épülettervező Vállalatnál (ÁÉTV) lett irányító tervező.
1964-től szabadfoglalkozású iparművész, 1980-tól 1983-ig a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola igazgatója, majd 1986 és 1989 között az Iparművészeti Vállalat művészeti vezetője, illetve a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének alelnöke volt.
1995-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett, majd 2011-ben a köztestületté alakult MMA elnökévé választották.
1997-től egyetemi tanárként a Soproni Egyetemen oktatott, később az egyetem professor emeritusa lett.

Művészeti alkotómunkája a belsőépítészet csaknem minden területét átfogja. Tervezett múzeumi kiállítási installációkat, középületbelsőket, református templombelsőket, iskolákat, üdülőszállókat, művelődési házakat és magyar kiállításokat külföldön.
Környezetkultúrával foglalkozó 6 tévésorozat (67 adás) forgatókönyveinek volt írója és műsorvezetője.
1993–94-ben a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, majd 1995-től társelnöke volt a Magyar Örökségeket Megnevező Bizottságnak, illetve elnöke a Magyar Örökség és Európa Egyesületnek.
1987 óta lapalapító főszerkesztője volt a Magyar Iparművészet című, negyedévenként megjelenő szakfolyóiratnak, amelyet 1993-ban újraindított.

Számos szakcikke, tanulmánya jelent meg a Művészet, Ipari Művészet, Ipari Forma, Magyar Építőművészet, Lakáskultúra, Hitel, Kapu, Faipar stb. szakmai, irodalmi és közművelődési orgánumokban.

1988-ban belépett az MDF-be, és 1990 és 1994 között a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes kulturális államtitkára volt.
1994-ben a XII. kerületi egyéni választókerületben szerzett egyéni mandátumot. 1995-ben kilépett az MDF-ből, ill. a frakcióból is, majd egy évi független képviselőség után 1996-ban belépett a Kereszténydemokrata Néppártba (KDNP). 1998-ban nem szerzett mandátumot, de 1997 és 2001 között a KDNP alelnöke volt.

Fekete György rendkívül gazdag pályát futott be, belsőépítészként, designerként, autonóm művészként, tanárként, íróként és kultúrpolitikusként egyaránt maradandót alkotott.
Szülővárosa is sokat köszönhet neki, tevékenyen részt vállalt a kulturális beruházások érdekében végzett lobbizásban, s mindenkor támogatta a zalaegerszegi fejlesztési törekvéseket.
Református gyökereihez mindenkor hű maradt, hitéről következetes bátorsággal tett tanúságot.
2012-ben 80. születésnapja alkalmából, Aranykor címmel rendezett nagyszabású kiállítást a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.

Díjai, elismerései közül kiemelendő:

1996 – Munkácsy Mihály-díj

1978 – MTV Nívódíj

1981 – Érdemes művész

1998 – A Magyar Művészeti Akadémia arany oklevele

2007 – Tornyospálca díszpolgára

2011 – Prima díj

2012 – Kossuth-díj

2017 – Zala megye díszpolgára

2017 – A Magyar Érdemrend nagykeresztje

2018 – A Nemzet Művésze

2019 – Hegyvidék díszpolgára

2020. április 15-én hunyt el, június 23-án helyezték örök nyugalomra a Fiumei Úti Sírkertben. Búcsúztatóját Balog Zoltán református püspök vezette.
Beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök, valamint a pályatársak nevében Mezei Gábor belsőépítész.

A zalaegerszegi Göcseji Múzeum állandó kiállítással tiszteleg Fekete György emléke előtt.
Fekete György nem is egy, hanem két teljes életműnyi munkát hagyott maga után. Elhivatottsággal végzett, színvonalas szakmai munkássága és közéleti tevékenysége elismeréseként 2003-ban szülővárosa díszpolgárává választották.

Tiszteletére 2020-ban emléktáblát avattak a református egyházközség Rózsák terén álló épületén.

 

Videógaléria:

In memoriam – Fekete György

Pék József

1927. november 26-án született.
1940-ben érettségizett Nagykanizsán a piarista gimnáziumban és szinte azonnal a palini körjegyzőségre került, mint közigazgatási gyakornok.
Szombathelyen, 1943-ban szerzett jegyzői oklevelet és ezt követően kinevezték a szepetneki körjegyzőség segédjegyzőjének.

Részt vett a II. világháborúban, amerikai, majd francia hadifogságba került. 1945 szeptemberében francia nyelvismerete és a fogságban keletkezett betegsége révén egyénileg szabadult a hadifogságból.
Miután a szülői házban testileg és lelkileg felépült, szolgálatra jelentkezett, újra munkába állt. 1950 és 1954 között a Zalaegerszegi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára volt.

Mindenért ő volt a felelős egy kusza, kiforratlan, politikailag nehezen kezelhető világban, ahol rendkívül erős volt a személyeskedés is, illetve egymás figyelése, de Zalaegerszeg városnak működnie kellett, az élet feltételeinek biztosításával.
Pék József párton kívüli volt, csak szakmai kérdésekkel foglalkozott. Amikor Szabó János vb. elnököt, aki bízott benne, félre állították, érezte, megváltozott körülötte a levegő.
Tisztségétől megfosztották és elbocsátották állásából, ezután került egy megyei vállalathoz, ott dolgozott 1957-es letartóztatásig.

Bár volt lehetősége külföldre menni, de Magyarországot semmilyen körülmények között nem kívánta elhagyni.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején először a városi, majd a megyei forradalmi tanács titkárává választották. A forradalomban betöltött szerepéért első fokon 7, másodfokon 5 évi börtönre ítélték. Végül 3 év után szabadult a budapesti Kozma utcai börtönből.

Ezek után nehezen kapott munkát, a közúti építőipari vállalatnál lesz segédmunkás, majd 1963-ban raktáros, de még ott is szemmel tartották.
Később vállalati beszerző lehetett, majd 1981-ben, mint anyaggazdász ment nyugdíjba, de 1985-ig ott dolgozott a vállalatnál.
Örült a rendszerváltozásnak, bízott a demokratikus átalakulásban, hiszen maga is egész életében a demokratikus jogokért küzdött.

1991-ben őt is rehabilitálták, Zalaegerszeg város közgyűlésének is állandó meghívottja lett.
Évekig, amíg az egészsége engedte személyesen is figyelemmel kísérte az önkormányzat munkáját.

Tagja volt a KÉSZ, a POFOSZ és az ’56-os Szövetség városi szervezeteinek is.
1994-től a Zala Megyei Választási Bizottság választott tagja volt. A választások tisztaságára, törvényességére figyelt társaival együtt. Bár Zalában mindig is a legnagyobb rendben mentek a dolgok, nem történt visszaélés, a jogszabályokat mindenki betartotta. A választási bizottság döntéseit, esetleges észrevételeit elfogadták a pártok is.

Pék József egész életében csak az embert nézte, nem azt, ki milyen párthoz tartozik. Az volt számára a fontos, hogy akivel együtt dolgozik, az tisztességes, becsületes, szókimondó ember-e, aki szeret dolgozni. Olyan időkben kellett helyt állnia és jegyzői munkát végeznie, amit ma már el sem tudunk képzelni.

Pék József a rendszerváltozás óta sok-sok kitüntetés és elismerés büszke tulajdonosa.
A belügyminiszter 1991-ben címzetes belügyminisztériumi főtanácsosi címet adományozott neki. 1992. január 20-án Zala megye címerével tüntették ki.
1994. április 2-án a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetés birtokosa lett.

1996-ban a városi közgyűlés Zalaegerszegért-díj elismerésben, 2001-ben pedig Díszpolgári címben részesítette.

Dr. Németh József

Szombathelyen járt gimnáziumba, először a Premontrei, majd a Nagy Lajos Gimnáziumban folytatta tanulmányait.
Tanári oklevelet 1956-ban szerzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán.

Pályáját a zalaegerszegi Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdte, ahol 1956 és 1957 között tanított. Ezt követően – 3 éven át – a Zrínyi Miklós Gimnázium munkatársa volt. Tizenkét évet töltött el a Zala Megyei Tanács Művelődési Osztályán, onnan került a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságára, ahol 20 éven át, 1992-es nyugdíjba vonulásáig igazgatóként vezette az intézményt.

Komoly érdemei voltak a Göcseji Falumúzeum életre hívásában, valamint a Göcseji Múzeum jelenlegi, Batthyány úti épületének kialakításában.
Igazgatói munkája mellett elkezdte gyűjteni a megye még feldolgozatlan irodalmi hagyományait és fontos műemlékeit.
Nagy szerepe volt a múzeum gyűjteményének, valamint szakmai és tudományos tevékenységének bővítésében.
Neki köszönhető a múzeum máig meghatározó, 4 alappillérre támaszkodó gyűjteményi struktúrájának kialakítása, ami magában foglalja a régészet, néprajz, helytörténet, és a művészettörténet pilléreket.

Széles körű tájékozottsággal és kiváló memóriával bíró szakember volt, kutatásai, publikációi, előadásai a zalai művelődéstörténet szinte teljes spektrumát átfogták. Pályatársainak, fiatalabb munkatársainak mindig kész volt segíteni, és ehhez soha nem mulasztotta el a bátorító, erőt adó biztatásait is hozzáfűzni. Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Helytörténeti kutatásai is hiánypótlóak, számos tanulmány és könyv szerzője.
Ő írta többek között az 1975-ben megjelent Zala Megye Műemlékei kötetet, majd az Egerszegi örökség című könyvet, ami Zalaegerszeg védett épületeit, köztéri alkotásait, emlékműveit és természeti értékeit gyűjti csokorba.

Dr. Németh József a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT), valamint a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, elnökségi, vezetőségi tagja volt.
Dr. Németh József maradandót alkotott a város kulturális, irodalomtörténeti és közgyűjteményi életében, helytörténeti kutatásai és művei hiánypótló tudáshoz juttatják az olvasót.

Fontos szereplője volt a helyi közéletnek, korrekt személyiségére szeretettel emlékezünk.
Zala Megyei Önkormányzata 1991-ben Alkotói díjjal ismerte el munkásságát.
1994-ben átvehette a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetését, 2000-ben pedig Zalaegerszeg díszpolgárává választották.

Hosszú, türelemmel viselt betegség után 89 éves korában, 2023 áprilisában hunyt el.

 

Izsák Imre Gyula

(Zalaegerszeg, 1929. február 21. – Párizs, 1965. április 21.)

Izsák Imre édesapja, Izsák Gyula földrajz-biológia szakos tanárként tanított Zalaegerszegen. Édesanyja, Pálfi Aranka matematika-fizika szakos tanár volt. Nagybátyja, Szele Tibor szegedi matematikaprofesszor volt. Felmenői példája nagy hatással volt az ő pályaválasztására is.

Elemi iskoláit Zalaegerszegen végezte, majd 1939-ben, édesanyja tragikusan korai halála után a kőszegi katonai alreáliskolában tanult tovább. Itt nagy hatással volt rá földrajz- és természetrajz tanára, Zerinváry Szilárd, aki később országos hírű lett a csillagászatról, a csillagokról írt műveivel.

Kiemelkedő matematikai képességei miatt az esztergomi Görgey Artúr Műszaki Hadapród Iskolába küldték tovább.

A világháború végén 1944-ben az egész hadapródosztályt Németországba hurcolták, ott hadifogságba esett.

A hadifogságból hazatérve szülővárosába még 1945 őszén beiratkozott a Deák Ferenc Gimnázium VI. osztályába (a mai Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumba). A következő évben a VII. és VIII. évfolyamot egyszerre végezte el kitűnő eredménnyel, s országos matematika versenyeken 1-2. helyezéseket ért el.

A budapesti tudományegyetemen matematika-fizika szakon végzett, Eötvös-kollégista volt. Másodéves korában nagy feltűnést keltő cikket publikált, ugyanis nem hitték, hogy a differenciálgeometriai témájú cikket egy fiatal hallgató írta.

Földes István előadásai hatására figyelme az égi mechanika felé terelődött. Még hallgató korában a Konkoly Thege Miklós által alapított obszervatórium asszisztense, majd az egyetem elvégzése után, 1951 nyarán ugyanennek az intézetnek a munkatársa lett.

A csillagvizsgálóban Detre László és Balázs Júlia keze alá került, és közelségükben már 22 évesen aspiráns volt.

1953-ban az MTA Szabadsághegyi Csillagvizsgáló intézetének munkatársa lett, majd a szegedi egyetemen oktatott.

A háromtest-probléma, illetve a soktest-probléma foglalkoztatta, a változócsillagok fényváltozásait tanulmányozta. Doktori védése után – nem törődve azzal az általános véleménnyel, hogy az égi mechanika már lezárt terület – visszatért kedvenc témájához, és műhold- és rakétapályák elméletével kezdett foglalkozni. A téma gyakorlati alkalmazására csak a Szovjetunióban, illetve az Egyesült Államokban nyílt volna lehetőség, a hazai nemzetközi kapcsolatok azonban kimerültek egy-egy szovjetunióbeli konferenciában. Ezért 1956 novemberében, a forradalom időszakában – kihasználva a határok megnyílását – Ausztriába disszidált.

Onnan pedig rövidesen Svájcba utazott egy zürichi állásajánlott miatt. 1957. áprilisában már a napfizikai obszervatórium állandó munkatársa lett.

Munkája mellett csillagászati hely- és időmeghatározást oktatott egyetemi hallgatóknak. Elkezdett angolul tanulni és bekapcsolódott a nemzetközi tudományos életbe. Műholdak pályaszámításával kapcsolatos eredményeire felfigyelve meghívták az Ohio állambeli Cincinnatibe.

Hamarosan a téma egyik elismerten legjobb szakembere lett. Ennek köszönhetően 1959-ben újabb állásajánlatot kapott a cambridge-i Smithsonian Institution Astrophysical Observatoryba, amely intézet foglalkozott az USA-ban a műholdak pályaadatainak feldolgozásával.

A cambridge-i állása végül rövid életének legnagyobb sikereit hozta. Számítógépen dolgozhatott, ami szükséges volt ahhoz, hogy a korábbinál sokkal pontosabb számításait el tudja végezni. Feszült tempóban dolgoztak, munkatársaival együtt sorra publikálta cikkeit, kutatásaikat kiterjesztették a mesterséges holdak geodéziai alkalmazásának határterületére is.

Számításainak célja a Föld alakjának pontos meghatározása volt. Az régóta ismert volt, hogy a Föld alakja közelítőleg forgási ellipszoid, ő viszont a műholdak mozgásának megfigyelt adataiból kiszámította az ettől való eltéréseket. Az égi mechanika klasszikus feladatában a tömegeloszlást ismerve kell a hold pályáját meghatározni, ennek ő a fordítottját oldotta meg. A számításban harmonikus közelítést alkalmazott, vagyis a Föld gravitációs terét összerakta gravitációs monopólusból, dipolból, kvadrupolból, az így kiszámított alak nem a Föld valódi alakja, hanem csak a gravitációs hatása egyezik meg azzal.

Kiderült, hogy az Egyenlítő alakja nem pontosan kör, hanem mintegy négyszáz méternyire eltér attól. Ezen eredménye nagyságrendekkel pontosabb volt minden korábbi becslésnél.

Az 1961. június 1-jén hivatalosan is bejelentette a Föld alakjának és felszíni pontjainak pontos meghatározására vonatkozó számításait, mellyel a tudományos érdeklődés középpontjába került, szinte egyik napról a másikra világhírű lett.

Sorra kapta meghívásait, előadásokat tartott szerte a világon. Továbbra is sokat dolgozott, elvállalta egy a mesterséges holdak mozgásáról szóló egyetemi tankönyv megírását, s közben előadásokat tartott a Harvard Egyetemen.

Érdemei elismeréseképpen a Nemzeti Űrhajózási Hivatal (NASA) tudományos főmunkatársa lett.

1962. június 7-én megnősült, felesége Emily Kuempel Brady, aki angol irodalmat tanított a bostoni egyetemen.

1962. február 24-én megkapta az amerikai állampolgárságot, ősszel pedig fia született, akinek az Endre (Andrew) nevet adták.

1965 áprilisában Párizsba utazott egy műholdas geodéziai szimpóziumra.

36 éves korában ott érte a halál, 1965. április 21-én este szállodai szobájában szívrohamot kapott. Cambridge-ben temették el április 28-án.

1997-ben Zalaegerszeg méltán választotta díszpolgárának egykori híres szülöttét, a csácsi városrészben iskolát neveztek el róla.

 

Vajda József

Vajda József 1920. január 3-án született Mosonban.

Édesapja, Vajda József kiskereskedő, édesanyja, Luka Anna háztartásbeli volt. Négyen voltak testvérek.
Öt évig járt az elemi iskolába Várdombra, már fiatalon tanítónak készült.
Az elemi iskola után a magyaróvári piarista gimnáziumba került. A gimnázium után a pápai állami fiú tanítóképző intézetbe jelentkezett, ahol az éneket Hatvani János tanította, tőle tanulta meg a szolmizálást és a lapról olvasást is.

1936-ban nagyszülei Pápára költöztek a nagynénjéhez, és őt is odavették magukhoz.
1938-ban Szent István halálának 900. évfordulójára a tanítóképző előadta Sík Sándor: István király című drámáját, amelyben ő is szerepelt regősként. A regölést egy osztálytársától tanulta meg, aki galamboki volt, hiszen Galambokon élt még a regölés, mint népszokás. Ez volt első találkozása a népzenével.
Az 1939-40-es tanévben már próbálkozott a zeneszerzéssel. Ballagásra írt egy dalt, amelyet elő is adtak. A Ballagási nótáit és néhány magyar nótát elküldött a Magyar Zenealbum 1940. évi országos pályázatára. Októberben kapta meg az értesítését, hogy a pályázaton a Ballagási nótát III/b. (nagy ezüstérem) díjjal tüntették ki, majd 1941. januárjában meg is jelent.

Időközben kántortanítói oklevelet szerzett, majd Zalanémetfaluba került kántortanítónak.

1941-ben menyasszonyával, Etelkával Lickóvadamosra pályáztak, meg is nyerték. Itt csak egy hónapig tanított, vasárnaponként pedig Gellénházán kántorizált.

1941. október 11-én vonult be Zalaegerszegre katonai szolgálatra. 1944. júniusában ment ki a frontra. 1945. január 22-én Krasznahorka és Rozsnyó között a lövészárokban egy becsapódó akna elroncsolta a bal lábszárát, melyet Koháriházán, a kórházban amputáltak.
Áprilistól az amerikaiak ostromolták Passaut. Májusban elfoglalták, és a magyarok előjöhettek az óvóhelyekről. Itt, a fogság alatt is minden nap muzsikált, komponált. Kórust alapított az ápolónőkből és a sebesültekből. Többszólamú egyházi műveket, háromszólamú férfikari műveket, vegyeskari műveket tanított. Októberben a többi sebesülttel együtt hazautaztak a kórházvonattal Magyarországra. A csonk sajnos nem gyógyult be, így 1946-ben a bal lábát térd felett újból csonkolták.

1946. szeptemberétől a felső tagozatot tanította Csáfordon, ahol megalakították a Kalászt és a Kalotot.
Fülöp István, a Zalai Táj- és Népkutató Munkaközösség vezetője buzdította először néprajzi anyaggyűjtésére (népszokások, a falu földrajzi neveinek összeírása, azok kutatása). Majd 1947-ben a népdalok gyűjtésére is felkérte. 1947 pünkösdjén gyűjtötte az első népdalokat Alsóhegyen, Kiglics Mátyástól.

1947. augusztus 26-án megszületett harmadik gyermeke, József, későbbi fagottművész.

A csáfordi iskolában vezető tanári beosztást kapott. 1948-49-ben kezdte el a község halámeveinek gyűjtését. A falu történetét is megpróbálta felkutatni.

1950-ben áthelyezték Novára. 1951. szeptemberétől éneket is tanított, iskolai énekkart szervezett, majd nekifogott a népdalgyűjtésnek, illetve a tanulóknak népdalgyűjtési versenyt szervezett. Az így kapott szövegek alapján ment el a családokhoz, és jegyezte le hallás után a népdalokat, hiszen magnó akkoriban még nem volt. Az összegyűjtött dalok kottáját Fülöp István továbbította a Néprajzi Múzeumba. A tetszetősebb népdalokból feldolgozásokat (biciniumokat) is készített.

1952. januárjában megbízólevelet kapott a Zala megyei Tanács Népművelési Osztályától néprajzi munka végzésére.
Közben 1952. júliusában és augusztusában karnagyképző tanfolyamot végzett Alsógödön.

1952. december 16-án a megyei Kodály-ünnepségen a novai iskolai kórus remekül szerepelt. Ennek hatására vetették fel, hogy próbáljon meg egy népi együttest szervezni Nován, amely a község valamely látványos népszokását vinné színpadra, ezért lakodalmas szokások és dalok gyűjtésébe fogott. Ezekből az első bemutatkozás 1953. januárjában volt, hatalmas sikerrel. Júniusban a tanévzáró hangversenyre dr. Kerényi György és Kertész Gyula, a MTA Népzenekutató csoportjának két munkatársa is eljött.

1952. július 15-én megbízást kapott az MTA Magyar Népzene Tára szerkesztőségétől, hogy végezzen gyűjtést Nován és környékén párosító dalok és kosarazó játék témakörben.
Még ebben az évben az Országos Néprajzi Gyűjtőpályázatra a Novai bellehemest és 50 novai népdalt küldött be, amelyekkel első helyezést ért el.

1954-ben és 1956-ban megkapta „Az oktatás kiváló dolgozója” kitüntetést.

1957 őszén alakult a Zala megyei pedagógus művészegyüttes, amelyet Pungor Antal vezetett.

Vannay János zeneszerző a Józsi bácsi által gyűjtött anyagból válogatott népdalokat, és azokból készített kórusművet.
A IV. Országos Néprajzi Gyűjtőpályázaton Babos néni népdalkincse című anyaga 2. díjat nyert.

1958. márciusában rádiófelvétel készült „Egy népdalgyűjtő útinaplója” címmel.
1959-ben jelent meg a Megyei Művelődési osztály megbízásából összeállított kiadvány a „Cserta partján címmel”, amelyben 136 göcseji népdal szerepel.

Dalostalálkozókat szervezett, illetve több hasonló rendezvényre elvitte műsorát „Göcsejről jöttünk címmel”, amely Göcsej népköltészetét és népszokásait mutatta be.

Időközben a zalaegerszegi Liszt Ferenc zenei tagozatos általános igazgatói teendőinek ellátásával bízták meg, de a népzenegyűjtést Zalaegerszegen is folytatta.
Továbbá a megalakult pávakörök munkáját segítette dalcsokor-összeállításaival.

1972-ben a Magyar Rádió Mondókák és gyermekjátékok című munkáját dicséretében részesítette.

1973-ban megismerkedett Badacsonyi Lajossal, aki rengeteg népdalt énekelt neki – később az életútját is megírta „Fekete föld termi a jó búzát címmel”, amelyben az életpálya mellett Badacsonyi Lajos népdalkincsét is ismerteti.

Ugyanebben az évben a „Summásdalok” című pályamunkája is díjat nyert. Szeptemberben megjelent „A zalai zöld erdőben” című népdalgyűjteménye.
A Rádió felkérésére elkészítette a „Kivirágzott a diófa” – mondókák és gyermekjátékok Zala megyéből című munkáját.
1975-ben „Nótafaiskola” címmel felvételt készített a Rádió a Liszt Ferenc Altalános Iskola népzenei csoportjáról. 1977-ben rádiófelvétel készült Daloló, muzsikáló tájak: Göcsej, Egy zalai nótafa: Badacsonyi Lajos, illetve Három göcseji nótafa címmel.

1979-ben „Kiváló népművelő” kitüntetést kapott a Parlamentben.

A Zala megyei Idegenforgalmi Hivatal megbízásából „Göcseji lakodalmas” címmel egy 4 órás játékot állított össze.
1980-ban megjelent harmadik 333 népdalt magában foglaló népdalkiadványa „Hallottad-e hírét Zalaegerszegnek?” címmel.
Még ebben az évben megkapta a Pedagógus szolgálati emlékérmet.

1983-ban a Rádió felkérte a „Szólj, szólj sípom” című műsor készítésére (népdalok, játékok Kandikó-kömyékről, Nováról. Észak-Göcsejről és Zalakomárról).
1985-ben a televízióban bemutatták a „Daloló, muzsikáló tájak” című műsorát.
1987-ben öszszeállította a „Zalai népi mondókák és gyermekjátékok” című gyűjteményét.
1988. május 28-án „Szép Zalában születtem” címmel kiadták hanglemezét.

1988. április 18-án Zalaegerszeg városától „Pro Urbe Zalaegerszeg” kitüntetést kapott. Novemberben megjelent „Új holdfényes nap” című kiadványa, mely gyermekjátékokat és mondókákat tartalmaz.
1988. augusztus 18-án Megyei Alkotói díjjal tüntették ki.
1988. márciusában megjelent az „Édesanyám rózsafája” című könyve, amely 40 népdalcsokrot tartalmaz.

1988. május 13-án „Zalaegerszeg díszpolgára” kitüntetést kapott.

Az 1980-90-es években sem hagyott fel népművelői munkájával, rendületlenül segítette a pávakörök fejlődését, népzenei ismertetőket tartott, táborokba járt mesélni a népzenéről, népszokásokról, a Zenetudományi Intézet tanácskozásain is rendszeresen részt vett.
Népdalköri találkozókra hívták előadónak – volt, hogy ő maga is énekelt saját gyűjtésű  népdalokat. Óvodák, iskolák is rendszeresen hívták rendhagyó népzenei órát tartani.
Emellett továbbképzéseket tartott népzenei együttesek és citerazenekar-vezetők számára. Rengeteg folklór-rendezvényen vett részt zsűriként és nézőkánt egyaránt.
Zala megye népzenei szakbizottságának vezetőjének is megválasztották.

1998-ban hunyt el.A sírban nyugszik a tanárember felesége is. A síremlék védett.
A Kossuth-díjas Németh János domborművet készített sírjára, a rá jellemző anyagból és stílusban.
Göcseji harang, virágok, gondoskodó kezek és hangjegyek is találhatóak a nagy mészkőbe illesztett alkotáson.

1989-ben megalakult a Vajda József Népdalkör, amely a neves népdalgyűjtő munkásságát igyekszik ápolni és tovább örökíteni.

Dr. Degré Alajos

(Zalaegerszeg, 1909. május 18. – Zalaegerszeg, 1984. április 10.)

Degré Miklós (1867–1945) bíró, büntetőjogász, ítélőtáblai elnök, jogi szerkesztő és Lechner Paula (1878–1936) fiaként született.  Apai nagyszülei Degré Alajos ügyvéd és író a márciusi ifjak egyike és nemes Koller Amália (1837–1907) voltak. Anyai nagyapja Lechner Ágost (1834–1901), egyetemi jogtanár, egyetemi rektor, felsőrendiházi tag volt.

 

Egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán végezte. 1931-ben bírósági gyakornok lett Szegeden. 1932-től 1937-ig a pestvidéki törvényszéken, 1937-től 1940-ig az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott.

1940-ben miniszteri titkár lett, valamint 1946-ban miniszteri tanácsosnak nevezték ki.

1949–50-ben ítélő táblabíró volt Pécsett, közben a Pécsi Tudományegyetem jogi karán is előadott.1951-ben egyetemi adjunktusi kinevezést kapott. 1957-ben a szolnoki levéltárba került.

1958-tól a zalaegerszegi levéltárban dolgozott, 1960-ban igazgatója lett. 1982-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára volt. Szerkesztette a Zalai Tükör című lapot, valamint a Zalai Gyűjtemény című megyei kiadványsorozatot.

A magyar magánjog, perjog és büntetőjog történetét, továbbá Zala megye helytörténetét kutatta.

Magyar Örökség-díjban részesítették.

Emléktáblája Zalaegerszegen a Petőfi Sándor u. 16. sz. házon található.

 

Főbb művei

• A Négyeskönyv perjogi anyaga (Budapest, 1935)
• A Négyeskönyv büntetőjogi elvei (Budapest, 1936)
• Magyar halászati jog a középkorban (Budapest, 1939)
• Földesúri jogok a jobbágyok házasságkötése körül (Budapest, 1943)
• A XVI-XVII. századi erdélyi büntetőjog vázlata (Angyal Pállal Budapest, 1943)
• Általános jogtörténet (Pécs, 1950)
• A magyar bírósági szervezet és perjog története (Bónis Györggyel és Varga Lászlóval, Budapest, 1961)
• Az egervári vár története (Gergelyffy Andrással és Valter Ilonával, Zalaegerszeg, 1965)
• A zalaegerszegi központi elemi iskola története 1690-1949 (Simonffy Emillel, Zalaegerszeg, 1975)
• A Zala megyei Levéltár (Budapest, 1972)
• A magyar gyámsági jog kialakulása a dualizmus korának gyámsági kódexéig (Budapest, 1977)

Németh János

Németh János (Zalaegerszeg, 1934. március 16.–) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar szobrász, keramikus.

Zalaegerszegen született, 1934-ben, régi, neves „agyagos” családba. Nagyapja kályhásmester volt, a nála szerzett tapasztalatok alapján írta le Malonyay Dezső a múlt század elején híres néprajzkönyvében a cserépkályha készítésének folyamatát. Apja és nagybátyja is az agyagiparban dolgozott, így természetes volt, hogy a fiatal János már korán érdeklődni kezdett a mesterség fortélyai iránt. 1953-ban került az Iparművészeti Főiskola kerámiai tanszékére, ahol Borsos Miklós és Gádor István tanítványa volt. Diplomamunkája, a Háry János c. színes mázas kerámia cégér.

Tanulmányai befejeztével, 1958-ban visszatért szülővárosába, és a Zalakerámia gyáregységében kezdett dolgozni.

1961-ben Zalaegerszegen rendezte első kiállítását, melyen szerepelt a főiskolán készült Vörös kakas c. korongozott szobra, melyet a szakmai közvélemény első fő művének tart. Első nagy megbízatása a Harkányfürdőn 1970-ben felállított, 35 négyzetméteres samott dombormű volt, amit az évek során tárlatok, köztéri művek, utazások követtek. Első külföldi útja Olaszországba vezetett ahol a reneszánsz kerámia alkotásai mellett az etruszk agyagszobrok nyűgözték le: „Robbia előtt fejet hajtottam, de előttük letérdeltem.”.

A nemzetközi kerámia találkozókon több alkalommal szerzett rangos elismerést magának és hazájának. Litvániai, csehországi és romániai szakmai útjait hazai és nemzetközi kiállítások sora követte. A Ljubljanai magyar nagykövetségre készült szobra után sokasodtak itthoni (Szombathely, Hévíz, Zalaegerszeg, Vonyarcvashegy, Nemesgulács, Galgamácsa) közterületen elhelyezett művei. Állandó építész munkatársával, barátjával, Szerdahelyi Károllyal Százhalombattán felállították monumentális Csodaszarvas legenda című domborművét.

2010-ben önálló, állandó kiállítása nyílt Zalaegerszegen a Göcseji Múzeumban. Németh János a folklór gyökereiből repíti fel munkásságát az autonóm grand art magasságába. Szobrászatának tüneményes, ironikus atmoszférája természetesen következik figurái, állatai anatómiai „elmintázásának” arányaiból. Épületplasztikái, domborművei életművének esszenciáját adják.

A művész tucatnyi díjban, elismerésben részesült: megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, odaítélték neki a Munkácsy-díjat, 2014-ben elnyerte a Kossuth-díjat és a Nemzet Művésze megtisztelő címet.

Művészetére erőteljesen hatott a göcseji népi fazekasság szellemisége és formavilága. Alkotásainak anyaga jellemzően agyagmázas samott. Legjelentősebb alkotásai az épületekhez kötődő kerámia relief-ek (faliképek), illetve kerámia domborművek. Az AIC és a Hungária 24 művészcsoportok tagja.

Művészetében azok a vonások erősödtek fel, melyekkel aztán el is kötelezte magát: nem a szobrászi megoldás módszerei érdeklik, hanem a fazekaskoronggal való művészi átalakítás lehetőségei. Arra törekszik, hogy a látványt forgástestekből építse fel. Az ő útja is – miként a fejlődésé általában – az egyszerűtől a bonyolult felé haladt. Az egyalakos figurákat két-, majd többalakos kompozíciók követték.

A Zalaegerszegi Kályhagyár tervezőjeként korán, már indulásakor, csempék tervezésével is foglalkozott. Alakos csempéin a gótika reminiszcenciái érződnek, de a kezdeti években még nem vitte át csempére a forgástestes figura-kialakítás módszerét.

Fejlődésének második szakaszát – kb. a 60-as évek közepét – a két technika szerencsés ötvöződése jellemezte.

Újabb fejlődési szakaszát bizonyos intellektuális elmélyedés, az élet-, természet-, társadalom törvényszerűségeinek kutatására, értelmezésére és megmutatására való törekvés jellemzi: megragadni a rend lényegét, a törvényszerűségek meghatározottságát, s megfogalmazni mindezt a művészet nyelvén – a művészeti törvényszerűségek eszköztárával.

A XX. század utolsó évtizedeiben a fali kerámia sajátos stílusát alakította ki. Síkból kidomborodó alakjai, a fák, házak és más tájelemek mind-mind a látvány forgáselemekre redukált változatai. Ezzel az eljárással nemcsak fogalmazásmódja válik sommásabbá, összefoglalóvá, hanem – elemeinek korongoltsága következtében – sikerül a kerámia anyagszerűségén belül maradnia és alakjainak olyan kifejezést kölcsönözni, mely úgy népi, hogy egyben klasszikus is.

Művészete nem pusztán a látvány pillanatnyi erejével bűvöl el, hanem összefüggéseket közöl, az események, történések között felsejlő ok-okozati kapcsolatok felderítésére ösztönöz.

A plasztikus falképek formájában találta meg gondolatainak legmegfelelőbb közlésmódját. Korongolt kis- és nagyplasztikái, vagy plasztikus falképei a valós élet tükröződései, bár munkái között a görög és római mitológiai figurák is egyaránt szerepelnek. Előadásmódja a klasszikus figurákon is megőrizte népies hangvételét. Állatfigurái sommás megfogalmazásuk ellenére anatómiailag hitelesek, bár érződik rajtuk, hogy alkotójuk a népművészet tradícióin nevelkedett.

Kerámiáin a rend, a szigorú törvényszerűségek uralkodnak. Tiszteletben tartja a művészi szerkesztés, a kompozíció törvényeit, munkái összefogottak, tömören komponáltak.

Németh János emberként és művészként az maradt, aminek a 60-as évek elején indult. A vidék, a hegyes-dombos zalai tájak szerelmese. Kerámiáin a vidéki élet szépségei tárulkoznak fel. Korongolt, figurális plasztikáin megmutatkozik vidám, derűs egyénisége. A természeti formák ereje, szülőföldjének növény- és állatvilága. Formavilága számos asszociatív hozzáadás ellenére a természeti elemekből formálódik és alakul műalkotássá.

 

Jelentős alkotásai

• Háry János 1958. Műv. tul.
• Pásztor (plasztika) 1972. Műv. tul.
• Teremtés (relief) 1973. Műv. tul.
• Trójai faló (plasztika) 1968. Műv. tul.
• Házaspár (kettős korsó) 1970. Műv. tul.
• Európa elrablása (plasztika) 1973. Műv. tul.
• Vénusz születése (relief) 1971 Műv. tul.
• Korpusz (fali plasztika) 1971. Műv. tul.

 

Köztéri művei

• Szala vármegyei koronaőrző című műve a zalaegerszegi Kvártélyház utcafrontján
• Göcsej című domborműve a budapesti Népligetben
• Az ördög szántotta hegy legendája (dombormű és plasztika (1969, Harkányfürdő)
• Megyetérkép (dombormű (1965, Rédics, határállomás)
• Göcsej-dombormű (1973, Budapest, Népliget, Centenáriumi park)
• A gyógyítás története (dombormű,1975, Zalaegerszeg, Megyei Kórház)
• Szülőföld (dombormű, 1983, Zalaegerszeg, Keresztury-ház)
• Föld és ég (díszkút,1985, Nagyatád)
• A török elleni küzdelmek emlékműve (harangtorony térfallal, 2001, Zalaegerszeg, Rózsák tere)
• Csodaszarvas legenda, díszkút (díszfal, terv. Szerdahelyi Károly. 2001. Százhalombatta)
• Életfa – Keresztury emlékére, 2002, Nemesgulács Keresztury Dezső Ált. Iskola)
• Zalai allegória ( dombormű, Zalaegerszeg, Forest Hungary Kft., 2002)

Kitüntetések, díjak

• 1968: I. Országos Kerámia Biennálé, Pécs, III. díj
• 1970: Munkácsy Mihály-díj
• 1970: Nemzetközi Kerámia Biennálé diploma, Vallauris. (A zsűri tagja volt Picasso is.)
• 1970: Elismerő Diploma Faenza
• 1973: SZOT-díj
• 1975: Zalaegerszeg, Pro Urbe érem
• 1978: Érdemes művész
• 1980: Kulturális Minisztérium nívódíja
• 1981: Művészeti Alap díja
• 1984: Nemzetközi Kerámia Akadémia tagja
• 1994: Magyar Keramikusok Társasága díja;
• 1994: Zalaegerszeg Város Díszpolgára
• 1996: Gádor István-díj
• 2008: A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
• 2013: Magyar Művészeti Akadémia tagja
• 2014: Kossuth-díj
• 2014: A Nemzet Művésze
• 2014 Zala megye díszpolgára

Portisch Lajos

Portisch Lajos (Zalaegerszeg, 1937. április 4. –) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett magyar sakkozó, nemzetközi nagymester, sakkolimpiai bajnok, csapatban sakkvilágbajnokságon ezüstérmes, Európa-bajnokságon ezüst- és bronzérmes, kilencszeres magyar bajnok.

Az egyik legerősebb – nem szovjet – sakkjátékos az 1960-as évek eleje és az 1980-as évek vége között. Az 1970-es és az 1980-as években a világ legjobb tíz sakkozójának egyike. Tizenkét világbajnoki zónaközi döntőn vett részt, hét alkalommal jutott be a világbajnokjelöltek versenyének párosmérkőzéses negyeddöntőjébe, ebből két alkalommal az elődöntőbe. 20 sakkolimpián játszott. Több megdönthetetlennek tekinthető sakkolimpiai rekord fűződik a nevéhez, amelyeken 1 arany, 3 ezüst és 2 bronzérmet szerzett a magyar válogatott színeiben. Kilenc alkalommal nyert magyar bajnokságot. Számos erős nemzetközi versenyt nyert meg. 2004-ben A Nemzet Sportolója címmel tüntették ki.

Tizenöt évesen szerepelt első alkalommal a magyar bajnokságban. 1955-ben az ifjúsági világbajnokságon negyedik helyezést szerzett, amelyen Borisz Szpasszkij későbbi felnőtt világbajnok lett a győztes. Ugyanebben az évben a magyar sakkbajnokság középdöntőjéből beverekedte magát a döntőbe, ezzel a teljesítményével szerezte meg a mesteri címet.

1956-1959 között négy alkalommal vett részt a Főiskolai világbajnokságon, amelyeken a magyar csapat tagjaként 2., 4., 5. és 3. helyezést ért el. 1959-ben az 1. táblán a mezőny legjobb eredményét érte el.

A nemzetközi mesteri címet 1958-ban szerezte meg, a Balatonfüreden rendezett nemzetközi verseny megnyerésével, ahol olyan erős nagymestereket utasított maga mögé, mint Szabó László és Alekszandr Tolus.

1961 óta nemzetközi nagymester. 1960 és 1993 között 12 alkalommal kvalifikálta magát a világbajnokjelöltek zónaközi döntőjére. Ebből hét alkalommal harcolta ki a legjobb nyolc közötti párosmérkőzésen való részvétel jogát, és három alkalommal jutott be a legjobb 4 közé.

1970-ben a 3. táblán játszott a Világválogatottban az 5 világbajnokkal felálló Szovjetunió válogatottja ellen, és Viktor Korcsnojt 2,5-1,5 arányban legyőzte. (A mérkőzést a Szovjetunió nyerte 20,5-19,5 arányban.). 1978-ban első táblásként volt tagja a sakkolimpiát nyert magyar válogatottnak.

A chessmetrics.com historikus pontszámítása szerint elért eredményei alapján 1980. február és 1984. február között 8 alkalommal is a világranglista 3. helyén állt. A FIDE archiv nyilvántartása szerint az 1981. júliusi világranglistán Anatolij Karpov mögött Viktor Korcsnojjal holtversenyben a 2–3. helyen állt.

Portisch Lajos több rekordot is tart:

• a legtöbb (20) sakkolimpián játszott válogatott csapatban
• a legtöbb játszmát (260) játszotta sakkolimpián;
• a legtöbb pontot szerezte sakkolimpián (176,5).

Legnagyobb sikere az 1978-as, Buenos Airesben rendezett sakkolimpián csapatban elért 1. helyezése, ahol az 1. táblán 14 játszmából elért 10 pontjával nagyban hozzájárult a sikerhez. 1988-ban és 1994-ben tábláján a 2. legjobb eredményt érte el. A 20 sakkolimpián, amelyen részt vett, összesen 11 érmet szerzett.

Díjai, elismerései

• Szocialista Munkáért Érdemérem (1961) a lipcsei sakkolimpián elért eredményért
• A Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója (1968)
• Magyar Népköztársaság Sportérdemérem arany fokozata (1972) a szkopjei sakkolimpián szerzett ezüstéremért
• A Munka Érdemrend arany fokozata (1978), a Buenos Airesben rendezett sakkolimpián elért 1. helyezésért
• Mesteredző (1979)
• Zalaegerszeg Város Díszpolgára (1989)
• Pro Urbe díj (2003) A Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK sakkcsapatának tagjaként.
• A Nemzet Sportolója (2004)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2007)
• kerület díszpolgára (2012)
• Budapest díszpolgára (2015)[24]
• Nemzetközi fair play díj, életmű kategória (2016)

1989-ben Zalaegerszeg Város Díszpolgára kitüntetésben részesült.

Nátrán János

(Pózva, 1904. október 24.- Zalaegerszeg, 1986. május 8.)

 

 

Apja vasúti fütőházi munkás volt.
Tízéves korától napszámosként dolgozott, majd cipésznek tanult.

Az 1920-as években Budapesten dolgozott, részt vett a bőrös szakszervezet munkájában, tagja volt a Magyaror-szági Szocialista Munkáspártnak.

1932-ben hazaköltözött Zalaegerszegre, az MSZDP helyi szervezetében tevékenykedett, énekkart és munkásszínjátszókat vezetett, mandolin zenekart szervezett.
1945-től az SZDP, majd az MDP városi vezetőségében töltött be funkciókat, elnöke volt a bőripari munkások szakszervezetének.
A Zalaegerszegi Szövetkezeti Áruellátó Nemzeti Vállalat, majd a Vas- és Műszaki Vállalat igazgatója volt.

1958 novemberétől Zalaegerszeg Város Tanácsa elnöke lett.

1967-ben vonult nyugdíjba, de 1972-ig a megyei Terv- és Pénzügyi Állandó Bizottság elnökeként tevékenykedett.

Munkája elismeréseként 1985-ben megkapta városa díszpolgári címét.

1986 májusában hunyt el.

Baráth Lajos

(Abaújkér, 1935. augusztus 18. – Vértessomló, 2006. július 29.)

Baráth Lajos Abaújkéren született 1935. augusztus 18-án.
Szülei korai halála után árvaságra jutott, nagynénje nevelte.

Iskolái elvégzése után ácstanuló lett, majd Miskolcon, illetve Diósgyőrben próbált szerencsét és vállalt munkát 1957 és 1964 között.

A kemény fizikai munka mellett szenvedélyének az írásnak is hódolt, az üzem munkáslapjába írogatott. A Diósgyőri Munkás című lap munkatársa lett. Az újságírás mellett sorra jelentette meg munkástémájú regényeit, elbeszéléseit.
Nagyhírű kortársai – Veres Péter, Illyés Gyula, Váci Mihály – szárnyai alatt lehetőséget kapott, hogy novelláskötetei jelentek meg.

Ekkoriban virágzott az ország irodalmi élete és a könyvkiadás is.
A rendszer kultúremírje (Aczél) fontosnak tartotta, hogy egy saját nevelésű és gondolkodású író-költő generáció jól érezze magát benne, jó minőségű és élvezhető, populáris, de tartalmas írások szülessenek. A realista próza végül megtalálta az olvasóit. Igaz, a vallás és a világra kitekintés érezhetően tabu téma kellett, hogy maradjon.

Baráth Lajos ebben az időben alkotott 17 regényt és novelláskötetet, néhány filmet, egy drámát, valamint megszámlálhatatlan publikációt és tárcát.
Baráth Lajos még a német könyvvásárra kijutott magyar szerzők válogatásába is bekerült Móricz Zsigmond és József Attila közé, „Sand” (Homok) című novellájával, mivel a kötet összeállítói szerint a munkás kádárista korra találóbb mű nem is kellett.

1970-ben SZOT-díjat kapott, ami a különböző művészeti ágakban elért kiemelkedő eredményekért, kimagasló munkásságért, a dolgozók művelődésének segítéséért adományozható kitüntetés volt.
A díjat a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) alapította 1958-ban. Évente egyszer adták át ünnepélyes díjkiosztón, a SZOT székházában, Budapesten. A SZOT elnöksége évenként 18-22 művészt részesített a díjban. Átadására minden évben május 1-jén került sor, a kitüntetést igazoló oklevéllel pénzjutalom is járt. Az irodalmi SZOT-díjat általában az előző év legjobbnak tartott kortárs témájú műve kapta.

Munkásságának elismerésével 1971-től már szabadfoglalkozású íróként funkcionált.

71. életévében, 2006. július 29-én hunyt el.

Művei:

Ember fehér bottal (elbeszélések, 1962)
Házak tábla nélkül (kisregény, 1963)
Díszhal (regény, elbeszélések, 1963)
Vesznyánka [„Tavaszka”; oroszul], elbeszélés, Moszkva, 1965)
Lopakodó prédikátorok (kisregények, elbeszélések, 1966)
Tűz és korom (regény, 1967, oroszul: Moszkva, 1969)
Külső körön (regény, 1970)
Sortűz (regény, elbeszélés, 1971)
A hét százhatvannyolcadik órája, elb., München, 1972;
A félelem földje (történelmi regény, 1975)
Örökség (regény, 1976)
Miért hullámzik a tenger? (elbeszélések, 1977)
Kigyelmed, János mester (történelmi regény, 1979)
A szörnyeteg (regény, 1979)
Hármaskönyv (1983)
Párnámon anyám ujjának melege (elbeszélések, 1983)
Vakvágat (regény, 1986)
A folyosó (regény, 1989)