Dávidházi Péter

irodalomtudós, akadémikus

Dávidházi Péter 1948-ban született, Tatán. Miután 1973-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen megszerezte angol-magyar szakos diplomáját, az ELTE oktatója lett, közben 1977-78-ban a Sussexi Egyetemen folytatott posztgraduális tanulmányokat.

1985-től 2018-as nyugdíjazásáig volt az MTA (ma: Bölcsészettudományi Kutatóközpont) Irodalomtudományi Intézetének munkatársa a XI. Századi Osztályon, jelenleg kutatóprofesszor emeritus. 1989-től 2015-ig ugyanezen osztály vezetője volt.

Még 1989-ben megalakította az intézeti kultusztörténeti munkacsoportot, mellyel Magyarországon iskolát teremtett.

1992-től intézeti állása mellett folytatta oktatói tevékenységét az ELTE-n, ahol 1994-ben egyetemi docenssé, majd 2006-ban egyetemi tanárrá nevezték ki.

1989-ben védte meg az irodalomtudományi kandidátusi, 1994-ben akadémiai doktori értekezését.

1997 és 2004 között a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlési képviselője volt.

2010-ben megválasztották az MTA levelező, 2016-ban pedig rendes tagjának.

2014 és 2020 között a Nyelv-és Irodalomtudományi Osztály osztályelnök-helyettese. Akadémiai tisztségei mellett a Magyar Irodalomtörténeti Társaság vezetőségi tagja, valamint 2004 és 2009 között az European Science Foundation humán bizottságának magyar tagja volt. Számos rangos bizottság és folyóiratszerkesztőség tagja.

Dávidházi Péter kiváló ismerője a 19. századi európai és magyar irodalomnak és kultúrtörténetnek, azonkívül a 16-19. századi angol irodalom, kultusztörténet és a 19. századi kritikatörténet jeles kutatója.

Több mint 250 tudományos publikáció szerzője, legjelentősebb munkái minden bizonnyal a monográfiái.

Első legfontosabb munkája a hazai Shakespeare-kultuszról szólt (Isten másodszülöttje, 1989), amit a Shakespeare-fordításairól nem kevésbé ismert költőnek, Arany Jánosnak szentelt kötete követett (Hunyt mesterünk: Arany János kritikus öröksége, 1992).

Harmadik jelentősebb munkáját 19. századi irodalomtudósunkról, Toldy Ferencről és a magyar irodalomtörténet-írás születéséről írta (Egy nemzeti tudomány születése, 2004).

Dávidházi nem csak a magyar, hanem az angolszász kutatók körében is nemhogy élvonalbeli, de szemléletformáló szerző: angol nyelvű Shakespeare-kötete (The Romantic Cult of Shakespeare, 1998), melyben egyaránt tárgyalja Shakespeare-t, a 19. századi Shakespeare-recepciót és a kultuszkutatást, ismertté tette nevét a nemzetközi diskurzusban is. Mai napig aktív résztvevője és előadója számos hazai és nemzetközi konferenciának, illetve tematikus tanulmánykötetek szerkesztésében is oroszlánrészt vállal. Összefogja és irányítja mindenekelőtt a 19. század több szakaszának, tematikai és műfaji csoportjának, illetve a hazai Shakespeare-recepciónak a feldolgozására irányuló kutatásokat.

Életművének Arany Jánosra vonatkozó közleményeivel bizonyította, hogy Arany nem csupán költőként, hanem irodalomtudósként és kritikusként is kimagaslik társai közül. Ahogy költőként, Arany kritikusként is a műszerkesztésre összpontosított, a részek szerkezetei helyénvalóságára, az egész összhangjára és ökonómiájára. Kritikusi normahasználatának elemzéséből egy sajátos mentalitás bontakozott ki, melyben esztétikai, bölcseleti és vallási motívumok egyéni szövevényét követhetjük nyomon.

Eposzkritikai normái közvetve az „eleve elrendelés” kálvini tételével, lírakritikai normái az „idomteljesség” eszményével, világnézeti normái pedig a „kiengesztelődés” teológiai és művészetelméleti gondolatával függenek össze.

Szemléletmódja három nagy hagyománnyal áll rokonságban: a klasszicizáló irodalomfelfogással, a platóni nyelvkritikával és a református képszemlélettel.

Az Irodalomtudományi Intézet Keresztury Dezső munkásságához kapcsolódó szakmai pályaképéből az alábbi területet tartotta kiemelendőnek:

„Keresztury Dezső irodalomtudományi munkásságának kiemelkedő fontosságú területe volt, hogy irányította az Arany János életművének kritikai kiadását megjelentető kötetsorozatot. Az Arany János összes művei című kritikai kiadás 1951-ben vette kezdetét, első hat kötetét Voinovich Géza szerkesztette. Az ő helyébe lépett Keresztury Dezső, akinek sorozatszerkesztői irányításával 1961 és 1982 között a sorozatnak tíz további kötete látott napvilágot az Akadémiai Kiadó gondozásában.

A Keresztury Dezső Arany János körüli munkálkodása óta eltelt időszak Arany-értelmezéseinek egyik legjelentősebbikét Dávidházi Péter hozta létre, aki évtizedek óta interpretálja tanulmányaiban és könyveiben Arany János életművet.

Dávidházi Péter főbb kitüntetései közül kiemelendő:

• Oltvány-díj (1987),
• Déry Tibor-jutalom (1992),
• Kosztolányi Dezső-díj (1997),
• Országh László-díj (2005),
• Széchenyi-díj (2006),
• Tarnai Andor-díj (2007),
• Toldy Ferenc-díj (2010)

Emellett kétszer is elnyerte a Kritikusok Nívódíját (1985, 1987) és az Év Könyve jutalomban is részesült 1993-ban.

Dávidházi Péter, Arany-kutató, Keresztury Dezső életművének méltó folytatója, aki ezen munkássága elismeréseként 2021-ben Zalaegerszeg MJV közgyűlése által alapított Keresztury Dezső-díjban részesült.

Képgaléria: