Dr. Szigethy István

Zalaegerszeg címer
Zalaegerszegért díjjal kitüntetettekZalaegerszegért díjjal kitüntetettek - 2024

Dr. Szigethy István

ügyvéd, országgyűlési képviselő

 

Dr. Szigethy István 1943. szeptember 23-án született. Családja apai ágon hozzávetőleg 200 év óta él Zalaegerszegen.

Az általános és a középiskolai tanulmányait a zalai megyeszékhelyen végezte,1962-ben érettségizett a Zrínyi Miklós Gimnáziumban.
1967-ben a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát.
1966-ban zárógyakorlatosként kezdett el dolgozni a Zalaegerszegi Ügyvédi Munkaközösségben, 1967 és 1970 között, mint ügyvédjelölt, majd miután 1970-ben letette az ügyvédi szakvizsgát már ügyvédként tevékenykedett.
1973-tól 1991-ig az Ügyvédi Munkaközösség vezetője volt. 1983-től az Országos Ügyvédi Tanács, azon belül a gazdasági bizottság tagja volt; az ügyvédi közéletben egészen 1991-ig vett részt.

1956-ban igazolt sakkozó lett és egészen 1973-ig a ZTE OB I. osztályú csapatában játszott. Ez idő alatt a Csuti Antal SK elnökhelyetteseként is tevékenykedett.
1989. októberétől a Zala Megyei Területi Választási Bizottság elnöke lett, mely tisztről 1990. januárjában lemondott, mivel elvállalta a képviselő-jelöltséget.
1991. novemberben, az SZDSZ tisztújító küldöttgyűlésén az országos ügyvivői testület tagjává választották, ahol 1992. novemberig dolgozott.
Az 1990. évi országgyűlési választásokon a második fordulóban Zala megye 1. sz. (zalaegerszegi) választókerületében képviselővé választották.
Az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi állandó bizottság tagjaként az ügyrendi különbizottság titkáraként is jeleskedett.

Az 1994. évi országgyűlési választásokon újra Zala megye 1.  számú választókerületében indult, a második fordulóban azonban a második helyen végzett.
Végül a Zala megyei területi lista vezetőjeként jutott be újra a törvényhozásba, mivel az országos listán 19. volt.

1994. júniustól 1996. februárig az SZDSZ-frakció vezetőségi tagja volt. Az alkotmány- és igazságügyi állandó bizottságban, továbbá az alkotmány-előkészítő állandó bizottságban is dolgozott.
Az Interparlamentáris Unió magyar csoportja magyar-bolgár baráti tagozatának az elnöke, a magyar-finnugor, magyar-horvát, magyar-orosz, magyar-szlovén tagozatok tagja.
Az 1994. évi önkormányzati választásokon pártja listájáról bekerült a Zala Megyei Közgyűlésbe, az SZDSZ-frakció vezetője, illetve a nemzetközi kapcsolatok bizottságának az elnöke lett.
1998-ig volt országgyűlési képviselő.

A Magyar Televízió Szivárvány vetélkedőjén a zalaegerszegi nyertes csapat egyik oszlopos tagja volt, kultúrában, irodalomban jártas emberként egyfajta szabadabb szellemiséget képviselt.
Több írása is megjelent a Pannon Tükörben, nemrégiben a „Zala megyei ügyvédség történeti almanachja 1871-2021” című kötetben olvashattunk családjának több évszázadra visszanyúló történetéről.

Dr. Szigethy István közéleti és társadalmi munkája elismeréseként 2024-ben méltán kaphatta meg a Zalaegerszegért-díjat.

Képgaléria

Tartalom megosztása: