Énekmondó Együttes
Az Énekmondó Együttes több mint 40 éves zenei múltra tekint vissza.
Tagjai: Farkas Gábor, Kaszás Bernadett, Kelemen Béla, Kelemen Gyula, Major Erzsébet. Fennállásuk óta számos városi és megyei ünnepségen adtak színvonalas műsort.
A zeneszerző és együttes-vezető Kelemen Gyula, akinek munkáiról Gryllus Dániel is elismerően nyilatkozott.
Zenés gyermekfoglalkozásaik nem csak a megyében, azon túl is ismertek. Az utóbbi évek fejleménye, hogy Nagy Bandó Andrással számos közös fellépésük volt, a költőként és íróként is népszerű humorista megzenésített verseit kazettán, majd újabban CD-n is kiadták.
A város kulturális életében három állandó műsorral vannak jelen immár évek óta: az adventi köszöntővel, az Énekmondó Fesztivállal, valamint a költészet napi műsorral. Ezeken alkalmanként – többek közt – a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekarral együtt lépnek fel nagy sikerrel, sajátos, „összművészeti” program keretében, a Hevesi Sándor Színházban.
Az együttes kezdettől fogva vállalta a kortárs költészet, s ezen belül a zalai-muravidéki költők megzenésítését. Pécsi Gabriella, Pék Pál, Péntek Imre, Bence Lajos, Szoliva János és mások verseit gyakran adják elő a Költészet Napja, vagy más, költészettel kapcsolatos program alkalmából.
Az utóbbi hat évben különösen jó viszony alakult ki a Pannon Tükör szerkesztősége és az együttes között. Számos szerkesztőségi ankét, lapbemutató, szereplés, tanácskozás keretében adtak műsort, szorosan kapcsolódva a lap szerzőihez. Ennek eredménye lett két olyan CD, amely országosan is figyelmet keltett. Az egyik Kabdebó Tamás verseinek megzenésítése, a másik a Pannon szószedet, amely a laphoz kötődő költők verseiből ad „zenés” válogatást. Előkészületben van Pék Pál és Bence Lajos önálló CD-je.
Színvonalas megzenésítéseik a szakma figyelmét sem kerülték el: műveik gyakran hangzanak el a Kossuth Rádióban.
A zalai együttes 2009-ben megkapta a Zalaegerszegért díjat.
Videógaléria:
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére szerveztek ünnepséget a Keresztury VMK-ban. Az esten kitüntetéseket is átadtak, ahol az Énekmondó együttes az „Október végi tiszta lángok” című dallal emlékezett a hősökre:
Tartalom megosztása: