Tarjánné dr. Szabó Zsuzsanna

Zalaegerszeg címer
Zalaegerszegért díjjal kitüntetettek - 2009

Tarjánné dr. Szabó Zsuzsanna

Tarjánné dr. Szabó Zsuzsanna a zalaegerszegi gimnáziumi oktatás egyik meghatározó személyisége  volt.

1972-ben szerzett matematika-műszaki ismeretek tanári végzettséget a Pécsi Tanárképző főiskolán.

Munkába állása óta a zalaegerszegi Ságvári Endre, majd annak jogutódja a Kölcsey Ferenc Gimnázium dolgozója volt. 1972és 1984 között matematika-technika szakos tanárként, munkaközösség vezetőként, osztályfőnökként tevékenykedett.
1984 és 1986 között igazgató helyettes, majd 1987-től az iskola igazgatója volt.

Pályafutása alatt jelentős szakmai előrelépés történt az iskola életében. Önállóan kidolgozott tantervek alapján szerkezetváltást hajtott végre az intézmény, és útjára indult a hat évfolyamos képzés is. A döntés helyességét, a jó tartalmi programot a felvételi statisztikák támasztják alá, ugyanis 90% feletti felvételi eredményt érnek el az innét kikerülő tanulók.

Az új típusú érettségi 2005-ös bevezetése óta minden évben vállalkoznak emelt szintű érettségi lebonyolítására, melyet mindig magas színvonalon valósítottak meg. Megpályázták a „Kiváló érettségiztető iskola” címet.

Kiemelt terület lett az idegen nyelv oktatás és a hozzá kapcsolódó állami nyelvvizsgák szervezése.
Két tannyelvű 5 évfolyamos angol, két tannyelvű 6 évfolyamos német programban dolgoznak, emellett emelt óraszámú csoportokkal biztosítják a nyelvvizsgára való felkészülést. Ezen idő alatt az állami nyelvvizsgák szervezési jogát is elnyerték.

Meghatározó az intézményben a környezetvédelmi program, az intézmény elnyerte a „Környezetvédelmi mintaiskola” címet.
Hangsúlyt helyeztek a testmozgásra és a sportra is. A tömegsport mellett az élsport is meghatározó, szinte minden sportágban van országos élvonalbeli versenyző.
Nagy gondot fordítottak a tanulók művészeti nevelésére. Az iskola galériájában rendszeresen rangos kiállításokra kerül sor. Az iskola kulturális, szabadidős tevékenysége példaértékű.

A tanulók jól érzik magukat, mert a komoly szakmai órákon túl a diákok szabadidejére is nagy gondot fordítanak.
Sokrétűek nemzetközi kapcsolataik: diákcsere kapcsolatban állnak Németországból Kusellel ,Finnországból Kuusamoval, Olaszországból Goriziával, de rendszeresek az utak Franciaországba és Angliába is.

Mindehhez nagyon sokrétű munkával teremtik meg a pénzügyi hátteret. Jól élnek a pályázati lehetőségekkel, alapítványi támogatással, szponzori háttér kialakításával, cégekkel való együttműködés megvalósításával.
Részt vettek a Socrates pályázatain. Kiemelkedők ezek közül a Lingua pályázatok, diákcserére, tanár továbbképzésre vonatkozóan.
A nemzetközi együttműködés keretében két Comenius programban is részt vettek, koordináló illetve partner iskola címen.
2007-ben és 2008-ban is eredményesen pályázott az intézmény az országosan kiírt teljesítménymotivációs pályázaton, melynek témája a pedagógusok teljesítményének értékelését biztosító modell kidolgozása volt.

Sok hasznos  célt támogató iskolai alapítványnak is tagja volt az igazgatónő. Jó kapcsolatot alakított ki a diákönkormányzattal, a diákokkal és a szülőkkel egyaránt.
A gimnázium által elért eredményekben a volt  igazgató asszony vezetői munkája kiemelt jelentőségű. Munkavégzését, munkastílusát a menedzserszemléletű iskolavezetés jellemezte.
Vezetési stílusában a demokratizmus dominált, de meghatározó eleme a segíteni akarás, a humánum is.
Intézményvezetői munkájában a nagyfokú elkötelezettség, tudatosság, célra törekvés, innovativitás volt a meghatározó.
Személyisége, munkájának eredményessége nagymértékben hozzájárult az intézményről alkotott pozitív kép kialakulásához, elismertségéhez.

Munkáját több kitüntetéssel is elismerték:          

1980 – Miniszteri Dicséret
1988 – Haza Szolgálatáért Érdemérem Bronz Fokozat
2006 – Magyar Köztársaság Érdemkereszt Arany Fokozat
2009 – Zalaegerszegért díj

Az intézményvezető, kiváló pedagógus 2009-ben vonult nyugdíjba.
Sok évtizedes eredményes igazgatói, tanári munkásságát Zalaegerszegért díjjal jutalmazták.

 

Tartalom megosztása: