keresés a weboldalon

Velkey Péter

Zalaegerszeg címer
TanácsadókTanácsnok, tanácsadók

Velkey Péter

Kulturális főtanácsadó

Szülővárosában, Cegléden végzett középiskolai tanulmányai után a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett általános iskolai és középiskolai magyar nyelv és irodalom, illetve ének-zene szakos tanári diplomát.

Tanított Debrecenben, majd Budakalászon, ezt követően 1993-tól Zalaegerszegen, ahol a Munkácsy Mihály Szakközépiskola igazgatóhelyettesi feladatait is ellátta.

1999-ben Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Művelődési Osztályának vezetésével bízták meg, amely feladatát 2022-ig látta el.
A 23 év alatt az Osztály feladat- és hatásköre többször is bővült, hiszen a kultúra-közművelődés, közoktatás-köznevelés mellé társult előbb a sportágazat, majd a szociális ágazat és az egészségügyi alapellátás területének felügyelete, irányítása is.

2003-tól a mai napig közoktatási szakértőként is számtalan feladatot látott el, hivatali munkáján belül kiemelt területként kezelte a kulturális ágazat fejlesztését újszerű innovációkkal és programok támogatásával.

2022. augusztus 1-jétől Zalaegerszeg polgármesterének kulturális főtanácsadójaként dolgozik.

Tartalom megosztása: