Zalaegerszegi Városi Piac

Zalaegerszeg címer
Vásárok

Zalaegerszegi Városi Piac

A helyi és környékbeli termelők és kereskedők kedden, pénteken és szombaton kínálják portékáikat a zalaegerszegi piacon. Vasárnap a régiségkereskedők és használt tárgyakat kínálók veszik birtokukba a piac területét. A piac érdekessége, hogy évszázadokkal ezelőtt itt állt az egerszegi vár egyik bástyája.

 

 

A Piac tér története

A piac sokáig a Kazinczy téren működött: a kofáktól hangos, portékáktól zsúfolt vásár egészen a Sütő utcáig húzódott. A ma ismert, Deák tér mellett elterülő piacteret 1925 októberében adták át, bár az országos vásárokat még az 1940-es évek végéig a Kazinczy téren rendezték meg. A Piac téren 1969-ben avatták fel a Vásárcsarnok épületét, melyet 2014-ben újítottak fel a belváros-rehabilitációs program keretében. A piac szabadtéri területét – régészeti munkákat követően – 2011-ben szépítették meg.

A Mérlegház története

Emblematikus pontja volt a zalaegerszegi piacnak a Mérlegház. Fontos találkozási helyszínként maradt meg a köztudatban, hiszen amíg a mérlegelésre vártak az árusok, kitűnő alkalom nyílt az információcserére, az aktuális ügyek megtárgyalására.

A Mérlegházat a 20. század első harmadában építették az azóta megszüntetett hídmérleg technikai részének, adminisztrációjának befogadására. Feltételezhetően 1928-ban már megvolt az épület, hiszen ebben az évben a közterületek közé felvették a mai is létező Mérleg teret a Budai Nagy Antal utca és a Várkör kereszteződése közelében. Funkciójának megszűnése után – az 1960-as évek végén – a négyzet alakú kis épületben üzlet működött.

A helyi védettség alatt álló épületet 2011 nyarán a Vásárcsarnok környékén zajló rekonstrukciós munkálatok miatt bontották le.
2021-ben azonban egyhangúlag fogadta el a közgyűlés a város kulturális koncepcióját, amely a Városvédő Egyesület kérését is beépítve tartalmazza a Mérlegház visszaépítését és az egykori végvár történetét megidéző köztéri alkotás elhelyezését.
A munkálatok 2023-ban elkezdődtek, és 2024-ben a Város Napja tiszteletére rendezett ünnepségsorozat részeként átadták a megújult Mérleg teret, a visszaépített Mérlegházat, valamint a Mérlegház mellett, az egykori végvár észak-nyugati bástyájának helyén Farkas Ferenc Munkácsy Mihály díjas, Zalaegerszegért díjas szobrászművész új köztéri alkotását, a Végvári vitézt.

Tartalom megosztása: