keresés a weboldalon

Zalaegerszeg

Zalaegerszegi új városi multifunkciós rendezvény- és sportcsarnok tervezése

Zalaegerszeg cmer

Építtető (Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata – 8900 Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 17-19.) a Zalaegerszeg Stadion út, Balatoni út és a keleti oldalon lévő vasút által határol területen kívánja megépíteni a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok új multifunkcionális épületet és a kapcsolódó építményeket (kiszolgáló és közlekedési, valamint közmű műtárgyak).

A sportcsarnok elsődleges rendeltetése a sport, ezen belül a nemzeti és nemzetközi FIBA Level 1 szintű kosárlabda, a nemzeti és EHF nemzetközi szintű kézilabda és a nemzeti szintű futsal (MLSZ), valamint az E-sport. A létesítmény alkalmas továbbá VR események, vásárok, kiállítások, közösségi és táncos-zenés rendezvények, valamint színpadtechnikát igénylő előadások (musical, koncert, előadói est stb.) megrendezésére.

Az új sportcsarnok a Balatoni úti felüljáró mellett, a meglévő csarnok mögötti területen került elhelyezésre. Az új sportcsarnok épületének megközelítése több ponton tervezett, a használói, sportolói, üzemeltetői, média, V.I.P. és ellenőrzési megközelítési pontok elválasztottak.

A területen a sportcsarnok mellett további építmények, fedett bicikli tároló, hulladéktároló és sprinkler gépház az oltóvíz tárolóval, zöld fal (a meglévő sportcsarnok acél rácsostartó szerkezetének megőrzése), továbbá vészaggregátor, kültéri lelátó és egy több ezer négyzetméteres közösségi multifunkcionális tér került megtervezésre. A meglévő felüljáró műtárgy északi részén cölöptámfal épül.

A meglévő sportcsarnoknak mindaddig folyamatosan üzemelnie kell, míg az új sportcsarnok nem rendelkezik végleges használatbavételi engedéllyel. A meglévő sportcsarnok bontása, a tér építése és a kapcsolódó munkák során biztosítani kell az új sportcsarnok rendeltetésszerű üzemelésének feltételeit.

A tervezés során a Zala Pláza telkét kivéve minden meglévő közlekedési építmény átalakításra kerül és a jelenleg beépítetlen területeken jellemzően szintén közlekedési építmények kerültek megtervezésre. A terület megközelítése és közlekedési rendje is áttervezésre került. A Stadion út és Balatoni út, valamint a Stadion út és Október 6. út kereszteződésekben körforgalom került kialakításra. A Stadion út 2 x2 sávossá válik.

A tervezett sportcsarnok épülete a nyugati irányból tárulkozik fel. Az épület tervezett tömege a Balatoni úton a város irányából érkezők számára megfelelő megjelenést biztosít. A közútról történő feltárulkozás legfontosabb pontjáról a tervezett körforgalom területéről az épület dominanciája egyértelművé válik. Az épület tömege, homlokzata déli irányból is és a magasan elhelyezkedő felüljáró útjáról is meghatározó látvánnyal jelenik meg.

A közlekedési műtárgyak forgalmi felületei aszfalt a parkoló felületek térkő burkolatúak. Vasbeton pályaszerkezet készül a gazdasági udvarban a brodcast területen. A közösségi multifunkcionális tér teljes szerkezetében kötött rétegrendi kialakítású térkőburkolattal tervezett.

A területen meglévő közműhálózatok vannak, ezért a kivitelezési munkák ezen terepszint alatti műtárgyak helyzetének konkrét azonosítását követően a kiváltásokkal, valamint az ideiglenes rendszerek kiépítésével kezdődnek. A közmű tekintetében a gáz, az elektromos energia, a gyengeáram, valamint a víz és csatorna ellátó rendszerek érintettek. Kiemelt műtárgy a területhez déli irányból érkező és kiváltásra kerülő nagy keresztmetszetű beton csapadékvíz elvezető gravitációs csatorna.

A sportcsarnok hasznos alapterülete nagyságrendileg 15000 m2, alápincézetlen, de terepszint alatti szerelő és technológiai aknákkal, valamint felvonó süllyesztékekkel rendelkezik. A sportcsarnok a maximális mobil lelátóhelyeket és a fix lelátóhelyeket figyelembe véve 3420 ülő férőhellyel tervezett, de a legnagyobb elvárt befogadóképessége 4000 fő. Az épület fogadó előcsarnokában három lépcső, a kiürítés érdekében további négy, az egyéb rendeltetésekhez kapcsolódóan további 2 lépcsőház, egy biztonsági, egy technológiai és két személyforgalmi felvonó készül. Az épület földszint és további 3 szintes kialakítású. Az épület elsődlegesen a központi, négyoldali fix és mobil lelátókkal rendelkező küzdőtér köré szervezett, melyhez a keleti oldalon az első emeleten egy kisterem is kapcsolódok. Az épület északi részén a második emeleten kapott elhelyezést a Zalaegerszegi Létesítményfenntartó Kft.

Az új sportcsarnok figyelemmel a meglévő talaj adottságokra mélyalapozással tervezett. A teherhordó szerkezete előre gyártott, monolit és félmonolit vasbeton szerkezetek. A küzdőtér feletti térelhatárolás szerkezete 59,80 m fesztávú szegmensíves acél rácsostartó szerkezet, a támasz magassági helyzete 15,40 méter. Az acél tartószerkezet fogadni tudja a sportcsarnokba érkező színpadtechnikai elemeket. A tartószerkezetek az elvárt 100 év élettartamra lettek tervezve.

A vízszintes térelhatárolás minden esetben alacsony hajlású egyhéjú melegtető. A függőleges térelhatárolás nehéz, alumínium lamellás átszellőztetett burkolattal ellátott előre gyártott vasbeton szendvicspanel szerkezetű. A vandálbiztos kialakítás miatt a földszinti térelhatárolás lamellás burkolat nélküli. A homlokzatot nagy üvegfelületek tagolják, melyeket látszó vasbeton szerkezetek kereteznek. Az épület fő megközelítési, bejárati pontjainál előtetők épülnek.

Az épület hálózati elektromos és földgáz energiaellátása mellett a legfelső tetőszinten 360 kW teljesítményű napelempark van. Ezeket figyelembe véve kiemelt fontosságú a hatékony és az optimalizált energiafelhasználás szempontjából a termikus burkok szükséges teljesítményű megtervezése mellett, hogy az épület teljes körű épületfelügyeleti rendszerrel rendelkezik. A jövőben lehetőség van a távhőellátás bekapcsolására is.

A tervezett épület fogadni tudja és kiszolgálja a nemzeti és nemzetközi brodcast (IBC) szervezeteket. Az épület alkalmas a fogyatékossággal és vagy más okból támogatást igénylő személyek általi használatra.