Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar
A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar 1957-ben alakult, mint kamarazenekar a zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskola tanáraiból, valamint a városban élő, hangszeres tudással rendelkező lelkes zenekedvelőkből. Később a helyi katonazenekarral kiegészülve szimfonikus zenekarrá bővült. 1991 óta egyesületi formában működik, 1998-ban pedig közhasznú szervezetként vették nyilvántartásba.
Több karmester állt az orkeszter élén, a leghosszabb ideig, 1971-től 2006-ig Gellért Zoltán vezette az együttest, akit rövid ideig 3 karmester Stauróczky Balázs, Janászek Ferenc és Pál János követett. 2012 őszéig Samu Sándor látta el a művészeti vezetői teendőket. 2012 októberétől pedig Pál János és Vörös István állnak a karmesteri pulpituson. A zenekar vezetője jelenleg Tóth László.
Az évek során sok neves művésszel és vendégkarmesterrel játszottak együtt, úgy, mint például Medveczky Ádám, Jancsovics Antal, Ruha István, Szenthelyi Miklós, Kiss András.
A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar rendszeresen fellép Zalaegerszeg város kiemelt rendezvényein. Minden évben tart koncertet a Zene Világnapján, október 23-án, adventkor, és májusban a Város Napján is. Ezen kívül több esti hangversenyt és ifjúsági koncerteket is szervez. A zenekar 2021-ben adott először szabadtéri filmzenei koncertet akkor még a Kertmoziban, amelyet hatalmas érdeklődés, remek hangulat, valamint professzionális szervezés jellemzett. A nagy sikerre való tekintettel 2022-ben nagyobb helyszínen, a város főterén adtak show-elemekkel tűzdelt nagyszabású produkciót, tehetséges fiatalok felvonultatásával. A nagy érdeklődésre és sikerre való tekintettel szeretnék ezen eseményt minden évben megrendezni, ezzel is csalogatni a közönséget a zene iránti elköteleződés irányába.
Az elmúlt években több országban is vendégszerepeltek, köztük Zalaegerszeg németországi testvérvárosaiban, Kuselben és Marlban, valamint Ausztriában és Franciaországban is adtak már koncertet. Számos más meghívás mellett a zenekar a Nemzeti Filharmónia koncertsorozatában is több éve közreműködik.
Elsődleges feladatuknak tartják a klasszikus zene magas szintű ápolását hagyományos, esti hangversenyek megrendezésével. Továbbá küldetésüknek érzik a fiatalok bevezetését a klasszikus zene világába ifjúsági előadások szervezésével, éppen ezért több éven át zenés énekórákat is szerveztek az iskolákban. A zenekar ezen munkásságát 2022-ben Zalaegerszegért díjjal ismerték el.
Elérhetőségek:
Honlap: www.kereszturyvmk.hu/tag/zalaegerszegi_szimfonikus_zenekar
Tartalom megosztása: