Zalai Táncegyüttes Egyesület
A Zalai Táncegyüttes 1957-ben alakult meg kezdetben, mint nem hivatásos táncegyüttes.
Az évek folyamán egy olyan magas szintű szakmai műhely jött létre, amely ontotta és ontja azóta is a kiváló táncosokat, akik közül többeknek hivatása lett a néptánc. A közönség pedig hálás a minőségért, az együttes tagjának lenni kiváltság és dicsőség. Az örökség kötelezi őket. Nemzedékek adják át nemzedékeknek az ország tájegységeinek és a határon túli táncoknak híven őrzött mozdulatait. Tanulják pontosan kijárni, fejben tisztán őrizni, és mint viseletet, szíven viselni az örökséget. És ahogy átzúdul rajtuk, kiszínesedik a hagyomány, újradíszítődik eleven mintáikkal. Ez a titka, hogy amikor színpadra lépnek, kisüt a nap, és a magasba csap a jókedv.
1957 és 1988 Orsovszky István (Soci) irányította az egyesületet, akinek a nevét a mai napig áhítattal ejtik a volt tanítványai. Olyan alapokat tett le a táncegyüttesnél, amely szilárd ma is, 1965-ben ő indította útjára a Zalai Kamaratánc Fesztivált. Nyelvként használta a táncot, az emberiség első beszédét, mindent el tudott mondani általa. Sokan őt tartják a hazai táncszínházi műfaj megteremtőjének. Aki ma a néptáncban dolgozik, akár tudja, akár nem, Soci örökségéből is dolgozik.
Csiszár József az együttes táncosából lett művészeti vezető négy évig, 1988-1992 között állt a Zalai Táncegyüttes élén. Szintén legendás táncos volt, akik látták valaha színpadon, azt mondják, felejthetetlen.
Varga János (Boxos) a magyar néptáncélet megkerülhetetlen művésze. Északnyugat-Dunántúlon és Nyugat-Dunántúlon alapozta meg, illetve tartotta pezsgő életben a néptáncot. Sopronban megalakította az Ürmöst, Győrben vezette a Rába Táncegyüttest.
A hagyományos néptánc mellett kiapadhatatlan képzelettel és munkabírással álmodott színpadra magyar és világirodalmi meséket és legendákat. Az ő kezdeményezésére rendezik meg évente a Kárpát-medencei Verbunkversenyt. A Zalai Táncegyüttes vezetőjeként 1992 és 2019 között megszámlálhatatlanul sok elismerést és díjat kapott, legrangosabb közülük a Martin György-díj.
2019-ben Kósa Ruben vette át a Zalai Táncegyüttes művészeti vezetését, aki elődei munkáját igyekszik tovább örökíteni.
Elérhetőségek:
Honlap: www.zalaite.hu
Székhely: 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21.
Telefon: +36 70 430 6085
E-mail: iroda@zalaite.hu
Tartalom megosztása: