keresés a weboldalon

Csehimindszenti zarándoklat

Zalaegerszeg címer
Hírek

Csehimindszenti zarándoklat

2016 május 03 - kedd
2016. április 2-án immár 5. alkalommal szervezte meg a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Szülői Munkaközössége Mindszenty bíboros szülőházához a közel 40 km hosszú gyalogos-, valamint kerékpáros zarándoklatot. Ennek alkalmából logóval ellátott pólók is készültek, amelyeket előzetesen és a helyszínen is meg lehetett vásárolni.

Szombaton reggel az iskolánk előtt volt a gyülekező. Mielőtt nekivágtunk volna a nagy útnak, Stróber László apátplébános a reggeli ima után áldást adott a résztvevőkre, majd Szabó Balázs csoportvezető elmondta a közlekedési, magatartási szabályokat, az egész napos zarándoklatra vonatkozóan. Induláskor két önként jelentkező vitte a keresztet és a zászlót a sor elején. Közel 90 fővel indultunk az iskolánk elől, diákok, szülők, ismerősök, sőt még Muravidékről is eljöttek erre a lelki feltöltődést szolgáló nagy útra. A várost átszelve a Parkerdő mellett a csácsi városrészt érintve mentünk, ahol az első állomásunk volt. A „Zarándoklat” stációi Jézus tanítványaival való találkozásait idézték elénk, amelyekre feltámadása és a menybemenetele között került sor az Újszövetség tanúsága szerint. A keresztfánál énekeltünk, majd az első stációt felolvasva, imádkozva mentünk tovább.

A Csácsi-hegy tetején pihenő következett, ahol egy jó szándékú kedves család frissítővel, zsíros kenyérrel kínálta meg a csapatot, majd utunkat folytattuk hegyen, völgyön, ösvényen, erdőn, aszfaltos úton át egészen Nemesapátiig. Útközben a kereszteknél a stációkat felolvastuk, imádkoztunk, énekeltünk. A faluba felérve Szegi Csaba plébános úr ugyancsak frissítővel várta a kissé kifáradt csapatot. Pár percre megpihentünk, majd folytattuk utunkat a kemendollári hegyen át Pókaszepetk irányába. A zarándokcsapat fáradtan, de kitartóan vette az akadályokat, a poros, kavicsos utakon keresztül. Reggel kissé csípős, hűvös volt, később melegebb, csak délutánra sütött ki a nap, igazi túrázó idő volt. A második csatlakozási helyre, Pókaszepetkre 12,30 körül értünk, ahol Zsombor ferences testvér és újabb családok, gyermekek, ismerősök csatlakoztak a csapatunkhoz. Itt egy hosszabb pihenő következett, majd nekivágtunk az aszfaltos útnak Bérbaltavár felé. A Szülői Munkaközösség az út során több helyen, frissítővel, zsíros kenyérrel kínálta a résztvevőket.

A kerékpáros zarándoklat az iskolánk igazgatójának a vezetésével, a Mária Magdolna Templom elől indult 14 órakor, közel húsz fővel, és Bérbaltaváron csatlakoztak hozzánk. A keresztfánál együtt imádkoztuk el a stációt, énekeltünk. Pihenésre is volt lehetőség, ahol Pék András egykori szülő meglepetésben részesített minket. Elővarázsolta hátizsákjából tárogatóját, és a Boldog Asszony anyánk…. kezdetű egyházi éneket eljátszotta nekünk, igazi lelki feltöltődés volt mindannyiunk számára. Fáradtan, de feltöltekezve folytattuk utunkat Mindszenty bíboros szülőháza felé.

Délután fél 6-ra odaértünk a csehimindszenti templomhoz, ahol már nagyon vártak minket a többiek, tanárok, diáktársak, ismerősök, akik a szentmisére jöttek el. A zarándoknap szentmisével zárult, amit Stóber László atya, Szegi Csaba plébános és Zsombor testvér celebrált. Külön megköszönték a zarándokcsapatnak a lelkes kitartást, az áldozatvállalást, „a szenvedést”, mint ahogy Jézus is szenvedett értünk, hogy bűneinket megváltsa. A mise végén a templom mellett lévő Mindszenty-mellszobornál koszorúzás történt, a nap méltó lezárásaként.

Azt gondolom, ez a nap mindenki számára egy teljes lelki, testi feltöltődést jelentett. A csehimindszenti zarándoklat szervezéséből az SZM-tagok nagymértékben kivették a részüket, külön köszönet a sok fáradságos munkáért Horváth Csaba elnöknek. Köszönet a Mindszenty Alapítvány és a Zalaegerszegi Polgármesteri Hivatal anyagi hozzájárulásáért. Köszönet illeti Szabó Balázst, a Zalai Tekergők Egyesület elnökét áldozatos munkájáért, a zarándokcsapatért vállalt felelősségért, vezetésért. Minden egyes résztvevőnek köszönjük a lelkes részvételt, imádságot, kitartást.

Császár Amina (9.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Zalaegerszeg

 

Tartalom megosztása: