– Akinek van egy kis ritmusérzéke, gyorsan megtanulja a pattintást. Bár ez nagyon távol áll már a mai kor gyermekeitől, mégis valami más, mint a számítógép. Napjainkban pásztorokra nincs szükség, hiszen nincs min pásztorkodni, de a kultúránk szerves része a hozzákapcsolódó tárgyi alkotó népművészet.

Mindezzel általános iskolás korban kell a gyerekeket „megfertőzni”, mert később már más az érdeklődés – mondta Nagy Béla, aki szombat délutánonként rendszeresen tart fafaragó szakkört az említett korosztálynak az Alsójánkahegyi Kulturális Egyesület székhelyén. Majd jó néhány érdekességet sorolt fel a karikás ostorral kapcsolatban. Így kiderült, nemcsak terelő, hanem kommunikációs eszközként, státusz szimbólumként és fegyverként is funkcionálhatott egykor.

Ez utóbbira példa az 1848/49-es szabadságharc pásztorokból és betyárokból álló szabadcsapata, többek között Rózsa Sándor vezetésével. Az ostor lófarok szőrből készült vége, melybe még ólomgolyót is fontak csontig hatoló sérüléseket tudott okozni. Nyelének hossza és faragása tájegységenként változó volt, Zalában a fába faragott pillangó volt jellemző, míg a Hortobágyon a bőrkötéses bőrből készült pillangó.

Jó ötletnek bizonyult ez a rendhagyó óra, mely a gyerekek részéről nagy érdeklődésre tartott számot. Nem csoda, hiszen ma már a falun élő felnőttek is csak rácsodálkoznak azokra a tárgyakra, melyek használata még 50 évvel ezelőtt is teljesen kézenfekvő volt, tette hozzá az iparművész, aki munkássága elismeréseként az idén Király Zsiga díjban részesült, többek között ennek köszönhette az iskola felkérését a bemutatkozásra. (Zala-Lap Kft., B. K.)