Dr. Mezey Barna jogtörténész, az ELTE-ÁJK tanszékvezetője egyetemi tanára a jogtörténet egyik legkiválóbb egyéniségének nevezte Degré Alajost; illetve ahogy mindenki hívta Lojzi bácsit. „Kiváló ember és kiváló jogász volt, akiből bármi lehetett volna, ha nem szól közbe a háború. Akár országgyűlési képviselő, vagy miniszter is válhatott volna belőle”.

Valóban, a II. világháborúban fogságba esett jogtudós hazatérve rövid ideig az Igazságügy Minisztériumban dolgozott, majd a pécsi egyetemre került tanársegédnek, ahol később adjunktus lett. 1955-ben kandidátusi fokozatot nyert. Az ’56-os forradalomban való részvétele miatt azonban eltávolították az egyetemről.

Szülővárosába 1958-ban költözött vissza, attól fogva a Zala Megyei Levéltár volt „otthona”. 1960-1973-ig igazgatója is volt az intézménynek, s nyugdíjazásáig (1977) pedig főlevéltárosként dolgozott. Ő indította útjára az azóta is megjelenő levéltári kiadványsorozatot, a Zalai Gyűjteményt.

Ez utóbbi tevékenységek azonban már a kiváló helytörténészt és történettudóst dicsérik. Prof. Dr. Gecsényi Lajos a Magyar Országos Levéltár főigazgatója szerint Degré Alajos szinte a semmiből teremtett Zalában működő levéltárat. „Tudta mit kell tenni, s nemcsak a helytörténet terén, hanem a megye kulturális életében is”.

Olvasókönyvet szerkesztett, s közreműködött a levéltárak kapcsolatainak alakításában. „Mindenütt otthon volt, s nem hagyta magát semmilyen helyzetben a földre teperni. A tudósi szigorúság, és az emberség egyszerre volt a tekintetében. Páratlan egyéniség volt!”

„Degré Alajos sosem hal meg számunkra- kezdete avatóbeszédét dr. Gyimesi Endre polgármester. Örömteli, hogy születésének 100. évfordulójára, a Magyar Tudomány Napja alkalmából avathatjuk fel szobrát”. Akik ismerték, ma is látják, ahogy jellegzetes alakja feltűnik a levéltár és a megyei könyvtár közötti úton. Kezében az elmaradhatatlan aktatáskával. Hihetetlen, de ezt a kis utat gyakran másfél óra tette meg, hiszen mindenkivel leállt beszélgetni, s mindenkihez volt néhány jó szava.

Ugyanez jellemezte az ifjú kollégákkal való kapcsolatát is; figyelte, segítette, támogatta az új kutatásokat, ötleteket. A sors kegyelmébe fogadta, hiszen élete utolsó évtizedében újra visszaállhatott a katedrára; az ELTE Bölcsészettudományi Karán oktatott. Széleskörű kutatómunkát végzett, munkájának lényege azonban mégiscsak a jogtörténeti kutatásokban keresendő.

A szobrot Gyimesi Endre és Molnár András, a Zala Megyei Levéltár igazgatója leplezték le. Rokonok, egykori kollégák, barátok helyeztek koszorút, virágot a jogtudós szobra elé, mely immár a város legújabb köztéri alkotása. Méltó helyen, a Kvártélyház felújított udvarán; igazi levéltári környezetben.

(Zala-Lap, – pet -)