keresés a weboldalon

Zalaegerszeg

Évadzáró társulati ülés (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Évadzáró társulati ülés (Videó)

2015 június 05 - péntek
Sikeres évadot zárt a Hevesi Sándor Színház. Nőtt a nézőszám és a bevétel is. A teátrum évadzáró társulati ülésén Besenczi Árpád igazgató számolt be a társulat szakmai és anyagi helyzetéről, valamint a következő évad terveiről.

A most záruló évad 314 előadásán a nézők száma csaknem elérte a 73 ezret. Bérletet több mint 10 ezren váltottak. Tavalyhoz képest idén 7 millió forinttal növekedett a bevétel. A pénzügyi nehézségekkel küzdő társulatnak ezzel egyelőre sikerült stabilizálnia helyzetét – hangsúlyozta Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója.

A legnépszerűbb előadás idén a Miniszter félrelép volt. Ezt követte a Csókos asszony, de sokan látták a Kölyök című darabot is. Továbbra is kiemelkedő érdeklődés övezte a diákoknak szánt drámapedagógiai előadássorozatot. A sikereknek köszönhetőn az önkormányzat a következő 5 évre is Besenczi Árpádot bízta meg a teátrum vezetésével – jelentette be Balaicz Zoltán polgármester.

Az évadzáró ülésen a hagyományoknak megfelelően elismeréseket adtak át. A színház mecénása díjat ezúttal Iván Nándor kapta. A közönség elismerését a 3 főszerepet is játszó Farkas Ignác vehette át. A most 70 éves Balog Tamás munkáját a Színházi Nívódíj mellett a Forgács Tibor vándordíjjal is megköszönték. A Máriáss-díjat pedig Pap Lujza érdemelte ki.

A társulat a következő évadban a már megszokott újító szemlélettel és változatos kínálattal várja a közönséget. Többek között a Kövek, a Házasságlevél és a Hullám című művet állítják színpadra.

DZsu/T.S.

Tartalom megosztása: