keresés a weboldalon

Főhajtás a Csány téren (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Főhajtás a Csány téren (Videó)

2016 március 15 - kedd
A városi ünnepség a Csány téren folytatódott, ahol Dömötör Csaba szólt az ünneplőkhöz. A miniszterhelyettes arról beszélt, hogy mindenki ugyanazt akarta 1848 tavaszán. Szabadságot, függetlenséget és polgáriasságot – ezekért napjainkban is harcolni kell az illegális migráció okozta válsághelyzet miatt.

A több száz fős ünneplő tömeg a Deák térről díszmenetben vonult át Csány László szobráig. Útközben megálltak és lerótták tiszteletüket Széchenyi István és Kossuth Lajos emlékműve előtt. A felvonulást a Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület és a Gyenesdiási Asbóth Sándor Huszárbandérium vezette.

A Kossuth és a Táncsics Mihály utca kereszteződésében felállított színpadon elsőként a Maros Táncegyüttes adott műsort. A magyar néptánc, a hagyományos viselet és népdalkincs megőrzését felvállaló csoport mezőségi táncokat mutatott be.

A rendezvényen Dömötör Csaba, miniszterhelyettes mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozva: a zalaiak büszkék lehetnek elődeik hőstetteire. A megye honvédei Csány László vezetésével sikerrel védték a déli határszakaszt a forradalom és szabadságharc idején. A politikus párhuzamot állított a 168 éve és a napjainkban történtek között. Kiemelve a migráció problémáját, ami akár végleg meghatározhatja Európa jövőjét. Emiatt – mint mondta -, ma ismét szükség van a magyar emberek bátorságára, kiállására és józanságára.

A megyeszékhelyi ünnepség koszorúzással zárult. A magyar kormány képviseletében Dömötör Csaba, míg a város nevében Balaicz Zoltán, polgármester és Gecse Péter alpolgármester helyezte el az emlékezés koszorúit Csány László szobra előtt.

M.Zs./T.S.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: