keresés a weboldalon

Gálázva nyert a ZTE KK

Zalaegerszeg címer
Hírek

Gálázva nyert a ZTE KK

2016 március 31 - csütörtök
A férfi kosárlabda élvonalban már a középszakasznál járnak a csapatok. Az alapszakaszban a harmadik helyen végzett Zalakerámia ZTE KK együttese már két fordulón van túl. Az első körben a felsőházi középszakasz nyitómérkőzésén a TLI –Alba Fehérvár vendégeként szenvedett vereséget Bencze Tamás együttese. A második körben az Atomerőmű SE látogatott Zalaegerszegre egy Körmend elleni hazai vereséget követően.

Mindkét együttes tehát javítani szeretett volna, de ez csak a ZTE-nek sikerült. A hazaiak keretében Gáspár és Fekete volt a maródiak listáján, míg a vendégeknél Eilingsfeld hiányzott sérülés miatt. Kicsit akadozva indult a találkozó, azt érezhettük, hogy az elmúlt heti székesfehérvári játék még benne maradt a fiúkban. Kinney vette kezébe az irányítást és három triplát szórva az első negyedben négypontos előnyhöz juttatta csapatát. A második negyedben szívósan tartotta magát a Paks és a negyed felénél Watkins és Medve tripláival egyenlítettek (32-32). A negyed hajrájában Govens pontjaival tartotta előnyét a ZTE (44-39). A nagyszünet után védekezést váltottak a hazaiak és ez megzavarta a vendégeket. Fokozatosan növelte előnyét a ZTE, míg a Paks játéka egyre jobban szétesett. A negyedik játékrészben már igazi örömjátékot produkáltak a kék-fehérek. Rengeteg indulás, látványos passzok és zsákolások színesítették a mérkőzés ezen szakaszát. Végül nagyon fontos győzelmet szereztek a házigazdák, akikre a harmadik fordulóban szomszédvári rangadó vár.

Bencze Tamás: – Nagyon készültünk, az első félidőben már jó volt a védekezésünk, elég sok labdát szereztünk, és egyre jobban felpörögtünk a gyors gólok után. A harmadik negyed közepére tulajdonképpen eldőlni látszott a mérkőzés. Ma még nagyon örülünk ennek a sikernek, de a következő napokban már az újabb feladatra koncentrálunk.

A kék-fehérek április 2-án szombaton 18 órától az EGIS Körmend vendégeként játszanak majd, amelyet a zalasport.hu élőben közvetít.

Jóna István

Tartalom megosztása: