keresés a weboldalon

Mechatronikai mérnökképzés (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Mechatronikai mérnökképzés (Videó)

2016 április 19 - kedd
Ötven százalékkal nőtt azoknak a diákoknak a száma, akik első helyen jelölték meg a felvételi eljárás során a Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet duális képzését. A részletekről ma számoltak be az újságíróknak.

Februárban vette át a Pannon Egyetem a zalaegerszegi mechatronikai intézet irányítását. Az önkormányzattal közösen kampányt indítottak azért, hogy szeptemberben minél több hallgató kezdje meg tanulmányait a megyeszékhelyi intézményben. Ennek eredményeként idén 107-en választották ezt a lehetőséget, amit 65-en első helyen jelöltek meg. A szakemberek az anyaintézménnyel harmonizáló tananyagot állítottak össze, emellett több fejlesztéssel is vonzóbbá tették a képzést – hangsúlyozta Dr. Szalai István, a Pannon Egyetem Mérnöki Karának dékánja.

Zalaegerszeg önkormányzata évek óta kiemelten támogatja a mechatronikai mérnökképzést. Vadvári Tibor alpolgármester úgy fogalmazott: fontos a város számára a gazdaságfejlesztés, ezért az önkormányzat saját ösztöndíjával is támogatja a hallgatókat.

Dr. Háry András, a Zalaegerszegi Technológiai Centrum vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyakorlatorientált duális képzés egyre népszerűbb a pályaválasztók körében, akik a tanulás mellett körülbelül 1,5 éves munkaviszonynak megfelelő szakmai gyakorlatot szereznek. Ráadásul ezért még fizetést is kapnak.

A Pannon Egyetem zalaegerszegi Mechatronikai Mérnök képzésére a tervek szerint 40 diákot vesznek fel. Azt a hallgatójelöltet, aki teljesíti a felvételi követelményeket, helyhiány miatt nem fogják elutasítani.

DZsu/B.P.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: