Madách Imre tökéletesen fogalmazott: „Szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét.” Ha feltesszük magunkban ezeket a kérdéseket: Vajon miért is élünk ezen a Földön, miért tanulunk, miért dolgozunk, és ha tán azt hisszük, hogy ez mind keserves és fárasztó munka, hát gondolkodjunk el ezen a pár soron. Ha nem kéne küzdenünk minden nap, az életünk a semmiség homályába veszne, és szerelem nélkül olyan lenne az élet, mint egy tál ennivaló, amelyen nincs semmiféle fűszer. Életben maradnánk, de mindig hiányt éreznénk a lelkünkben. A szerelem egy feltétlen érzés egy másik ember iránt, akit magad elé helyezel, és egymásban váltok teljessé. Aki láttán eltűnnek a világ gondjai: a fájdalom, a fáradság, a reménytelenség. Kinyílik a világ előtted, mert semmi sem tűnik lehetetlennek. Majd később ez átalakul, átformálódik szeretetté, majd tiszteletté, de sosem szabad elfelejteni, hogy ez nem egy munka, egy mindennapos rutin feladat, amit meg kell oldani, ez annál sokkal egyszerűbb, mégis összetettebb. Ennél ambivalensebb érzés nem érheti az embert úgy, mint egy villámcsapás, vagy mint egy áramütés. Egyszerre jelenti a biztonságot és az izgalmat, akárhol legyünk is.

Ahogy telnek az évek és változik a társadalom, egyre inkább átformálódnak a szerelem felé nyújtott elvárások az emberekben is. Már csak a romantikus regényekben olvashatunk szerelmes lovagokról és hercegekről, akik temérdek szót tudtak írni kedvesükhöz szerelemmel és vágyakozással teli szívükből. Szomorú látni, hogy a mai fiatalok érzelmeik kifejezésére elég, ha lenyomnak egy billentyűkombinációt az okostelefonjukon vagy a laptopjukon. Egy szív az üzenetben többet jelent, mint egy őszinte mosoly vagy egy gyengéd érintés… Pedig legbelül mindenki vágyik egy megértő társra, aki a világot nyújtja saját maga által…

Álljunk meg kicsit ebben a rohanó világban, és gondolkodjunk el azon, vajon tényleg boldogok vagyunk, tényleg azt csináljuk, ami örömet szerez nekünk vagy környezetünknek, és nem pedig valami kósza, elérhetetlen álmot kergetünk, amiért feláldozzuk saját magunkat és valódi boldogságunkat?

Török Rebeka (12.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Zalaegerszeg