keresés a weboldalon

Te Tedd! (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Te Tedd! (Videó)

2016 május 20 - péntek
Te Tedd! néven köztisztasági akciót tartottak pénteken a Bóbita játszótéren. A tavaly hagyományteremtő szándékkal indított kezdeményezéshez idén is több százan csatlakoztak, akik egyebek mellett hulladékot gyűjtöttek, kerítést festettek, valamint fákat és cserjéket ültettek.

Az önkéntesek órákon át szorgoskodtak. Volt, aki gumikesztyűt húzott, míg mások ecsetet ragadtak. Mindenki tette, ami tőle tellett, azért, hogy megszépítse lakókörnyezetét. Köztük volt Kosaras Ágnes és Horváth Endréné.

A kertvárosi iskolák diákjai több zsák hulladékot gyűjtöttek. Elmont Gergő és Fábián Richárd pontosan tudják, miért fontos a környezetvédelem.

Hasonló okok miatt jelentkeztek az akcióra a kormányhivatal munkatársai is. Sok kicsi, sokra megy – mondta dr. Árok Krisztina, a Zala Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szervének igazgatója.

A Te Tedd!-et Zalaegerszeg önkormányzata második alkalommal szervezte meg, amely jól példázza a város környezettudatos szemléletét. Tavaly a Vizslaparkot takarították ki, idén pedig a Kertváros egyik legkedveltebb részét – tette hozzá Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.

A kezdeményezéshez szükséges eszközökről – szerszámokról, festékekről, fákról és növényekről – a Városgazdálkodási és a Lész Kft. gondoskodott. Az akció eredményeként a városrész lakói tiszta és gondozott környezetben pihenhetnek.

M.Zs./Cs.M.

Fotó: FOTOZALAEGERSZEG

Tartalom megosztása: