Rövid képregény stilizált ceruzarajzzal, mellette „kockás” füzetben tintalábnyomok sorakoznak. Tanító jelleggel: hogy tudja a kutató, milyen állatok nyomát illik felismerni a szibériai erdőben. Egy hanti halász, Petró apó (Pjotr Mihajlovics Milimov) életéről, illetve egy néprajzkutató, Nagy Zoltán (PTE, Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszék) több éves munkájából nyílt kiállítás a Göcseji Falumúzeum foglalkoztatóházában.

Petró apó több mint hetven éve él a tajgában, s ő az utolsók egyike, aki még beszéli a hanti nyelvet. Azaz csak beszélné, ha lenne kivel, hiszen már ez a térség is rég eloroszosodott. A kutató először 1992-ben járt nála, majd azóta többször is kiutazott; volt, hogy hét hónapot is eltöltött a családnál.

Ahogy Hauptmann Gyöngyi, a Nagyatádi Városi Múzeum muzeológusa a tárlatot megnyitva utalt rá, így lett a hosszú évek alatt az adatközlőből barát, mélyinterjúból pedig őszinte beszélgetés. A kiállítás kétszereplős: Petró apó olyan, amilyennek Nagy Zoltán látja, láttatja velünk.

Bár a fotók, dokumentumok, személyes tárgyak, történetek a Vaszjugan folyó völgyében élő emberről szólnak, a válogatás már a néprajzos érdeklődését, habitusát, és tanulási folyamatait tükrözi. A terepkutató szemében ez az ember a „hanti Matula”, aki ismeri a tajga összes szögletét, élőlényét, és az itt élés minden stratégiáját. Csak úgy, ösztönösen, örökletesen.

Nagy Zoltán úgy érzi, hogy Petró tudása az, ami egy férfi tudásává tette az ő ismereteit a hantikról. Általa értette meg, viszont azt is, hogy teljesen sohasem tudhatja azt, amit az idős férfi legfeljebb csak közvetítheti. Mondjuk kiállításról kiállításra. Hiszen Pécs és Nagyatád után most Zalaegerszegen látható október 31-ig az egyedülálló anyag. (Zala-LapKft.,P. P.)