Lakóhelyemen, Sárhidán az általános iskola alsó évfolyama 4 évében a néptánccal közelebbről is megismerkedhettem. Ez a 4 év sok emléket hagyott bennem, és ekkor szerettem meg igazán táncolni. A falu minden eseményét színesítettük táncos műsorainkkal, felléptünk a szüreti műsorban, a karácsonyi műsorban és idősek napján is többek között, mindig az alkalomhoz illő tánc összeállítással. A mai napig a szekrényemben őrzöm első néptáncos ruhámat, amit mindig szívesen viseltem a fellépéseinken. Régi kazettáinkon mindig örömmel nézem meg a család által készített videókat a fellépéseinkről. Emlékszem, nagyon szerettem befont hajamba szalagot tűzve, a magyar mintás ruhámban táncolni, és látni, hogy a szüleim milyen büszkék rám.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek már az általános iskolában vagy esetleg már az óvodában megismerkedjenek a néptánc műfajával. Hiszen igaz a mondás, miszerint fiatalon könnyebben tanul az ember, és mélyebb emléket hagy benne, nem hiába van annyi tehetséges, jó kiállású fiatal táncos hazánkban, akik szerte a világban növelik hazánk hírnevét a tánctudásukkal és táncszeretetükkel. Úgy hiszem, hogy csak az lehet sikeres valamiben, aki azt igazán örömmel, szívből teszi, és ezáltal át tudja adni azt az életérzést, ami a nézőt is vidámmá teszi, bármilyen bánat is nyomja a szívét. Büszke vagyok arra, hogy ilyen népszerű a magyar nép ősi tánca, és sok fiatal népművelő választja azt az életutat, hogy népszerűsítse azt nemcsak hazánkban, de az egész világon.

Néptáncnak nevezzük a nép fogalomkörébe tartozó társadalmi rétegek és csoportok tudatrendszere és esztétikai elvei által meghatározott és a hétköznapitól eltérő mozgásformáját. Tágabb értelmezésben a folklórműfajok egyik ága.

Történelme folyamán a nagy területre kiterjedő sok évszázados-évezredes fejlődés, táji, etnikai és földrajzi egyenetlensége, tagoltsága és a kölcsönhatások nyomán állandó és folyamatos egységesülési és szétágazódási tendencia jellegű szabályosság érvényesült párhuzamosan és egyidejűleg a szájhagyományozás törvényszerűségei szerint. A változatok különbözőségeit a különböző nemzetek, országok kutatói sokáig gyakran nemzeti sajátosságként tüntették fel. A tekintélyes kutatóknak több évtizedes kutatás után bebizonyosodott, hogy a gyakran etnikainak látszó és az egyes vidékeken annak érzett különbségek, a táji és történeti tagolással együtt a fejlődés különböző mértékű fáziseltolódásából adódó eltérések az egyetemes művelődéstörténet korszakaihoz megállapíthatók a tánctörténeti rétegek.

Az európai középkorban gyökereznek a kollektív táncformák (lánc, füzér, karikázó, rituális és eszközös táncok). A késő középkori majd a reneszánsz kori újabb és újabb divathullámok eredményeként jöttek létre a páros táncok különböző jellegű és bonyolultságú változatai. A polgárosodással párhuzamosan és egy időben terjedtek el Nyugat-Európából keleti irányba a 18-19. században kialakult új stílus, a szabályozott, kötött páros táncfajták (polgári társastáncok) és a tájanként különböző intenzitással fennmaradt régebbi stílusok regionális változatai azok, amelyek gyakran etnikus színezetet sugallva jelentik összességükben a gazdag Kárpát-medencei tánckultúrát.

Minden nemzetnek megvan a sajátos népi tánca, és egy adott nemzeten belül is vannak eltérések a különböző régiók között. A Kárpát-medence minden régiójának megvan a sajátos néptánc stílusa, például az Alföldi táncok, a Gyimesi csángó táncok, a Palóc folklór, a Kalotaszegi táncok, a Moldvai csángó táncok, az Erdélyi táncok és a Dunántúli táncok.

Hálával, szeretettel és mély tisztelettel gondolok vissza Baloghné Bacsa Ibolya népművelő néptánctanáromra.

Írásomat a kedvenc, tánccal kapcsolatos idézeteimmel szeretném zárni, ami jól kifejezi az érzéseimet.

„Amit már eltáncoltál, azt senki se veheti el tőled.”
/Gabriel García Márquez/
„Nem próbálok másoknál jobban táncolni. Csak magamnál jobban.”
/Mihail Nyikolajevics Barishnikov/

Balazsicz Sára (12.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Zalaegerszeg