Az óriás szavai azonban közel sem voltak olyan fenyegetőek, mint az első kapunál őrt álló három vérszomjas medve. Roppant erejükön csak kimerítő küzdelemben kerekedhettem felül. Bár átküldtem őket a másvilágra, annyira kifáradtam, hogy egy napot pihennem kellett.

A második kapunál sem kedves cicamicák vártak, hanem három vad oroszlán. Ezekkel könnyedén elbántam! Siettem is tovább.

A harmadik kapunál kicsit megszeppentem. Hatalmas sárkánykígyó tekergett a földön. Bármilyen éles is volt a kardom, zöld pikkelyes bőrén nem tudtam sebet ejteni. A harc kilátástalannak tűnt. Aztán támadt egy ötletem! Úgy gondoltam: ha nem megy kívülről, hát legyőzöm én belülről! Amikor kitátotta gigantikus száját, beleugrottam, és lecsúsztam a fenevad gyomrába. Ott aztán elkezdtem kaszabolni a szörnyet. Végre! Bejutottam Tündérországba.

Olyan kép fogadott, amit még álmaimban sem képzeltem! A táj a tavaszi hajnal szépségében pompázott. A tündérlányok és a tündér fiak örökké élnek, sohasem éri őket bánat. Sírni csak örömükben szoktak, ilyenkor könnyeik gyémánttá válnak. A tündérgyerekek ideje szivárványfonással telik. A tündérlányok hosszú, szőke haja a földet söpri, az én szememnek nagy örömére. Ágyuk virágból készül, s álmuk még Tündérországnál is szebb. Az élet vize selymesen csillogott az ezüstös fák árnya között.

Minden küzdelmet megért bejutni e csodálatosan szép és békés országba. Örülök, hogy részese lehettem ennek a világnak. Egy bánatom volt csak, hogy Iluska nem lehetett velem. Bár őt is visszakaptam – de ez már egy másik történet!

Györe Bettina 5.c
Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola