keresés a weboldalon

Hétfőn indul a Fiatalok Hete (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Hétfőn indul a Fiatalok Hete (Videó)

2016 április 07 - csütörtök
Jövő hétfőn indul és péntekig tart Zalaegerszegen a Fiatalok Hete c. rendezvénysorozat. A város általános-, közép- és felsőoktatási intézményeinek diákjai többek között főzőversennyel, szórakoztató vetélkedővel és sportnappal készülnek a programra.

A korábbi évekhez képest újdonság, hogy ezúttal már nem Főiskolás Fesztivállal, hanem Egyetemi Napokkal indul a Fiatalok Hete. A közel 10 éves programsorozat támogatását az önkormányzat kiemelten fontosnak tartja – mondta Balaicz Zoltán polgármester.

A felsőoktatási intézmények egyebek mellett főzőversennyel, start-up és közgazdasági délutánnal, könnyűzenei koncertekkel, valamint egy jótékonysági futással várják az érdeklődőket. Utóbbi nevezési díjaiból az egyetemisták a Zala Megyei Kórház onkológiai osztályának „Akarattal és Hittel” Alapítványát támogatják. A részletekről Simon Eszter, a BGE-GKZ HÖK elnöke számolt be.

Az ötödik alkalommal szervezett városi diáknapok jövő szerdán, a hagyományos hatalomátvétellel indulnak majd. A jelképes gesztus után a felnőtt vezetés közgyűlésen hallgatja meg a fiatalok felvetéseit. A zalaegerszegi diákönkormányzat tagjai másnap látványos villámcsődületre és játékos vetélkedőre invitálják az általános- és középiskolásokat- tudtuk meg Kövesi Csaba diákpolgármestertől.

A programok részben az Emberi Erőforrások Minisztériumának, valamint a Család, Ifjúsági és Népesedéspolitikai Intézet támogatásával valósulnak meg. A pályázati háttérmunkát a Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület segítette.

K.Zs./K.M.

Tartalom megosztása: