keresés a weboldalon

Bővülő alapszolgáltatás (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Bővülő alapszolgáltatás (Videó)

2016 március 22 - kedd
Megnyíltak a pályázati lehetőségek a Területfejlesztési Operatív Programban, így a közeljövőben újabb fejlesztések indulhatnak a zalai megyeszékhelyen. Első körben mintegy 2 milliárd forintos támogatást használhat fel a város, melyből 200 millió forint jut a szociális alapszolgáltatások bővítésére.

A Zalaegerszegi Családsegítő Szolgálatnak is otthont adó épületegyüttest közel 30 éve építették. A szervezet székhelyének felújítására több mint 30 millió forintot szán az önkormányzat. A támogatás nagy részét energetikai fejlesztésre költjük majd – mondta Zsolnai Judit, a Zalaegerszegi Családsegítő Szolgálat vezetője.


A városvezetés az elmúlt években komoly összegeket költött a szociális infrastruktúra megújítására. A most megnyíló pályázatokból elsősorban azokra a területekre fókuszálunk, ahol ez idáig kevesebb lehetőség nyílt a modernizálásra – hangsúlyozta Zimborás Béla humánigazgatási osztályvezető-helyettes.

Balaicz Zoltán itt azoknak a várományosoknak a listáját mutatja, melyek szintén jelentős összegekre számíthatnak.

A polgármester hozzátette, hogy ezeket a szociális alapszolgáltatásokra jutó forráson felül támogatják majd.


Az érintett intézmények felújítása érdekében jelenleg az adminisztrációs tennivalók előkészítése zajlik.

K.Zs./P.B.

Tartalom megosztása: