keresés a weboldalon

„Csend Hangjai” – Jótékonysági koncert (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

„Csend Hangjai” – Jótékonysági koncert (Videó)

2016 március 16 - szerda
Jótékonysági koncertre várják a zene kedvelőit a Hevesi Sándor Színházban március 21-én. A „Csend Hangjai”című esten a Velkey Péter közreműködésével alakult Hangfogó Együttes, a beatkorszak legendás dalait és verseit adja elő magyarul. A koncert bevételével a Mandulavirág Fogyatékkal Élők Református Gondozóházát támogatják.

Három szervezet – Zalaegerszeg Önkormányzata, a debreceni „Nyújts feléje védő kart” Alapítvány és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház – közös programját hónapok óta tervezik. Velkey Péter, a Humánigazgatási Osztály vezetője a Hangfogó Band tagjaként lelkesen készül a koncertre.

Mohos Péter a „Nyújts feléje védő kart” alapítvány kuratóriumi elnöke szintén a Hangfogó Együttes alapítója. Az általa képviselt karitatív szervezet 4 éve támogat halmozottan hátrányos helyzetű és sérült gyermekeket. Most a zalaegerszegi Mandulavirág Fogyatékkal Élők Református Gondozóházára esett a választásuk. Török Zoltán református lelkész azt is elárulta, mire fordítják a befolyt összeget.

A kezdeményezéshez több színész és magáncég is csatlakozott. Jegyek elővételben, korlátozott számban a színház jegypénztárában kaphatók.

Gy.A./P.B.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: