keresés a weboldalon

Drogfórum (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Drogfórum (Videó)

2016 február 18 - csütörtök
Kábítószerügyi fórumot tartottak csütörtökön Zalaegerszegen, az Apáczai Művelődési Központban. A programra hét város drogügyi szakemberei gyűltek össze, akik a délelőtti egyeztetés után prevenciós előadásokon bővíthették tudásukat.

Immár 15 éve működik a megyeszékhelyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. Az alapítók legfontosabb feladatként a drogfogyasztásból adódó problémák visszaszorítását fogalmazták meg. A csütörtöki rendezvény egyik szándéka az volt, hogy a Dunántúlon működő fórumok szorosabbra fűzzék együttműködésüket és összehangolják munkájukat. Ebben az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt segítségükre.

– Zalaegerszegen 2001-ben alakult meg a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum – tájékoztatott Tolvaj Márta alpolgármester.

A programra többek között Szombathelyről, Keszthelyről és Kaposvárról érkeztek szakemberek. Ők a Nemzeti Szociális és Rehabilitációs Hivatalt érintő változásokkal is megismerkedhettek.

A társszervezetek bemutatkozása után egy közös régiós stratégia lehetőségéről egyeztettek a felek. A kétórás megbeszélés délután nyílt programmal folytatódott.

– A kábítószerügyi fórumon elsősorban a prevencióra helyeztük a hangsúlyt – mondta Major Zsolt, a Zalaegerszegi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum társelnöke.

Az előadásokra többek között ifjúságvédelemmel foglalkozó pedagógusokat és iskolaorvosokat vártak a szervezők. Itt a kábítószereken kívül olyan, az egészségre ártalmas függőségről is szó esett, mint a szerencsejáték.

K.Zs./P.B.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: